Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi (1950-ig Kispesti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.111.a/3)

1950-11-17

* Az üzemi Pártszervezetek tartsák napirenden, hogy az alapszervi vezetőségek, 8 népnevelők és bizalmiak rendszeresen foglalkozzanak azokkal a dolgozókkal, akik normájukat nem teljesitik. A művezetők és csoportvezetők a munka helyes megszervezésével, a jó kezdemé­nyezések támogatásával vegyék ki részüket a munkaversenyben. Az ifjúság létszámához viszonyítva, csak 50 #-ban vesz részt a munkaversenyben, ami kevés, pedig az ifjúságnak ezen a téren is példát kellene mutetni az idősebb dolgozóknak. Hiba volt rászunkról, hogy a FB-on belül a szervezési osztály, de maga a DISZ sem foglalkozott ezzel a kérdéssel Feladataink ezen a téren nagyok. Sokkal többet és aktívabban kell foglalkoznunk a terme­lés kérdésével, hogy eredményeinket fokozni tudjuk és hibáinkat kiküszöböljük. Dózsa elvtára a kimutatások beadásával kapcsolatban megemlíti, hogy azokat az adatokat volna a legcélszerűbb beküldeni a PB-nak, amit a Statisztikai Hivatal félé ia megadnak, mert igy egyöntetű lenne minden kimutatás. Samu elvtárs a kommunista példamutatás kérdésével kapcsolatban elmondja,hogy Nagy elvtárs nem említette meg a Gránit gyárban a brigádban dolgozó párttagokat, skik szintén verseny­zők, ha őket is számításba vesszük a párttagság 95 #-a van versenyben. Valóban fennáll a hiba a vállalások kiértékelésénél, és a tervkönyvek vezetésénél, bár a dolgozók maguk is kérik vállalásaiknak kiértékelését. Beck elvtársnő beismeri szt, hogy kezdetben a Hungáriában rosszul dolgoztak, nem telje­sítettek negyedéves terveiket, igy az éves tervnél is lemaradás mutatkozik. Javulás ■bonban már van, az utolsó negyedévet 101.2 #-ra teljesítették, és tervüket dec. 21-re b ejezik. Az rossz munkának az oka a szervezés hiányossága, és a rossz minőségű nyers­anyag. A szervezés terén is javul a munkájuk. Megvizsgálják azt is, hogy a normát nem teljesitő szövőnőinél, hol a hiba,technikai okból, vagy okokból nem tudják teljesíteni a normájukat. Hiba volt a versenymozgalomnál a kiértékelés hiánya, a vállalások ia sablonosak, dátumkóz kötöttek voltak, megmutatkozott a kampányszerüség. A munkamódszer átadási mozgalom terén is voltak hiányosságok, egyes régi dolgozók sérelmesnek találták azt, hogy fiatalabb dolgozók tanították őket, jó politikai nevelőmunkával segítenek ezen. Hiba volt az is, hogy a vállalások teljesítését nem hozták a dolgozók elé. Jánki elvtárs kéri az elvtársakat, hogy konkrétan csak két kérdéshez, a munkaversenyek es normateljesités kérdéséhez szóljanak hozzá, mert ezen az értekezleten nem lehetséges teljes egészében felölelni 3 legnagyobb üzegdlnk össze termelési problémáját. Czett elvtárs beszél arról,hogy milyen összefüggés van a normateljesités és tervtelje­­sités között,mivel az üzemben egész szalagok nem tudták teljesíteni a normát, ezért nem tudta az üzem teljesíteni tervét sem, mint ez az adatokból kitűnik. A norma azonban jó politikai és szervezési munka mellett, a műszaki előfeltételek megteremtése mellett t^jesithető. %>asztalták azt, hogyha nem egyenlő kapacitású dolgozók vannak egymás mb^lett a szalagban, akkor a szalag munkája nem folyamatos, hullámzó, ezért úgy oldották meg ezt a kérdést, hogy egyenlő teljesitményü dolgozókat állítottak be egy-egy szalagba, igy érték el azt, hogy a legutóbbi bérhéten 100.4 i» volt az üzem átlagtermelésé. A gyöngébb szalagok munkáját pedig úgy fogják javítani, hogy kiküszöbölik az esetleges műszaki hiányosságokat, és a politikai nevelő munka súlypontját idehelyezik át, valamint ide koncentrálják a munkamódszerátadási mozgalmat. Üzemükre is vonatkozott, amit Nagy elvtérs mondott, hogy versenyben voltak a dolgozók, teljesítették is vállalásukat, de a teljesítések eredményeit nem vitték ki a dolgozók közé, ezen a téren van még komoly tennivaló. A 15-ös ifi-szalagnak volt egy kezdeményezése, amit ki kell terjeszteni a többi szalagokra is, a békemüszak szervezése* Az ifik a békeharcban való fokozottabb részvételüket azzal akarják bebizonyítani, hogy szombati napon békemüszakot tartanak, ezen a napon normájukat 130 %-ra teljesitik, valamint a munkafegyelmet megszilárdítják, nem fognak hiányozni, és az anyaggal takarékoskodnak. Azért vállalták ezt szombatra, mert ezen a napon volt a legtöbb kimaradás, hiányzás. Dózsa elviére megemlíti azt, hogy a Gránit gyárban a tervteljesitéssel hi*ba nincsen, mindössze 5^ dolgozó az, akinem tudta normáját teljesíteni, de ezen is segítenek úgy, hogy a művezetőknek az volt a vállalásuk, megszüntetik a 100 #-on alul dolgozók számát, komoly feladatokat kell azonban még megoldaniok az önköltség és selejtcsökkentés terü­letén. Helyesnek látná még azf, hogy a munkamódszer átadási mozgalom előbbre vitelére, a kiemelt, irodán dolgozó sztahanovistákat viaszé kellene vinni az üzembe munkamódszer­átadásra. 3

Next

/
Thumbnails
Contents