Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi (1950-ig Kispesti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.111.a/3)

1950-11-17

r * n f Kosik elvtársnő rávilágít arra, jó politikai és nevelő munkával érték el azt, hegy a ! Hungáriában a termelés fellendült, de a termelés még fokozni fogják azzal is, hogy sze-1 mólyszerint foglalkoznak 85-90 $-ot teljesítő szövőnőkkel, és szélesíteni fogják a munkamódszerátadést* Nagy segítséget nyújt a termelés fellendítéséhez az is, hogy a ter­melési értekezleteket most már nem összevontan, hanem mühelyrészenkint fogják megtartani, igy jobban meg tudják vitatni a problémákat. Kohn elvtársnő beismeri, hogy helytelen volt az, amikor az uj normák bevezetésenel maguk is' ingadoztak, hogy' talán nem jók a normák, azért nem tudják a dolgozók teljesíteni, azonban a jó dolgozók bebizonyították azt, hogy a normák teljesíthetők, sőt túlteljesít­hetek és a termelést lehet fokozni.Hiba volt a vállalastvezetőség részéről, hogy kévés időt töltöttek a dolgozók között. Követtünk el hibákat, legsürgősebb teendőnk ezeknek a hibáknak a korrigálása. Samu elvtárs felhozza, hogy a Gránitban műszaki hibákból is adódott a 100 #-on aluli 1 termelés. Hevesi elvtárs beszól a politikai felvilágositó munka fontosságáról a munkaversenyszer­­v'ezésnál, "valamint a tervfelbontás jelentőségéről. Höntő feladat az is,/hogy ne-csak a mennyiségi teljesítésre, hanem a minőségre, a szükkeresztmetszetek kiküszöbölésére^ vegyük az irányt.Javasolja, hogy ez elvtársak, amennyiben ezt még nem tették, t kellő politikai alátámasztással szervezzék meg a műhelyek közötti versenyt, amely szinten fel­­l^diti az üzem versanymozgalmát. Ugyancsak döntő, hogy az üzemek a tervteljasitósenól figyelembevegyók a tervszerűség teljesítését is. *lmondje még, hogy üzemükben a H0fherr gyárban fellendítették a munkamódszerátadási mozgalmat azzal, hogy nyilvántartást vezet­nek arról, ki kinek adja ét a munkamódszerét, és hogy a munkamódszerátvevő milyen #-ot ért el eddig a módszer átvevése következtében. Kovács elvtára elmondja, hogy a hiányos kimutatások ellenére is megállapítható, hogy az ifik elég szépen kivették részüket a munkaversenyből, de az üzemi vezetőségek részéről nagyobb támogatásra vsn szükség, hogy az ifjak még fokozottabban ki tudják venni a részü­ket a versenyből* Jánki olvtára: Rákosi elvtárs Útmutatása alapján nézve meg, mik nálunk a tennivalók a munkaverseny szervezése, konkrétan a normateljesitós szempontjából, azt látjuk, hogy nem tudjuk eléggé, nemcsak kerületileg, de még nagy százalékban üzemi vonatkozásban sem összefogni, kezünket rajta tartani. Ha megnézzük üzemenkint, akkor láthatjuk, hogy az elvtársak, -ezért a Pártbizottság is felelős, és a PB munkája is ehhez hasonló,­­hozzé-hozzá kapnak egy-egy kérdéshez. Kimenve üzemeinkbe tapasztalhatjuk, pártszerveze­teik, vállalatvezetőink mennyire felületesen foglalkoznak az elmondott problémákkal. Ha össze tudnák kötni, kapcsolni a mindennapi problémákat a fő harci feladatokkal óa megfordítva, mennyire mások lennének eredményeink. Sokat beszéltünk a Uákekölcsön&egyzés és Tanácsválasztás idején arról, hogy munkánk e két harci feladat között sem állhat meg, ezek a döntő harci feladatok előre kell lendítsék o többi munkát döntően a termelés kérdését. Pl. a Ruházatiban látjuk, de Ugyanúgy a többi üzemeinknél is, hogy a BK jegyzést illetőleg jó eredményt értünk el többó-kevósbbó, a Tanácsvélasztást is eredményesen végigvittük, de e termelés kérdésével e két harci feladat között nem foglalkoztunk úgy, mint kellett volna. Ezen az értekezleten teljes egészében megmutatkozott, hogy vállalat­­vezetőink, pártszei'vezeteink előtt egy cél lebeg, mi a feladat, és hogy hol tartanak, de hogy e cél eléréséhez mennyire hozzátartozik minden egyes dolgozó a normája teljesíté­sével, műnkévérsenyvállalásával, ezt nem nézik elvtársaink. Ezért van az, hogy üzemeinkben olyan nagy számban vannak dolgozók, akik nem teljesitik normájukat, akik a politikai fel­világosító munka következtében fellelkedülve vállaltak, de utána nem történt semmi, nem látják tisztán tervüket, nyilván fel sincs bontva. Ha megkérdezzük a dolgozókat, akkor kitűnik, hogy nagyon sok olyan dolgozó ven, aki nem tudja, hogy valóban mit is kell neki termelni. A PB részéről is komply hiányosságok és komoly tennivalók vannak a termelés javítását illetőleg. A munkésvándőrlés kérdése szintén összefüggésben van e norma teljesítésének kérdésével. Az a munkás, aki egyrészt saját hibájából, tudatlanságából, másrészt, a mi hibánkból nem tudja teljesíteni normáját, el van keseredve,azt látja, hogy keveset keresett, igy más üzem felé orientálódik, esetleg, -különösen e Ruházatinál állhat ez fenn,- otthon kontár­­kodik, munkát vállal. Mi a mi feladatunk ezzel kapcsolatosan? A termelés emelése attól függ, hogyan tesszük állandóvá politikai felvilágositó munkánkat, ha ez kampányszerű, akkor természetesen a munka teljesítése is kampányszerű, lelankad, mert az ellenség is dolgozik* 4 | _ x t . ..,1, ........ , '■ : - L!;Á.*Uijí

Next

/
Thumbnails
Contents