Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi (1950-ig Csepeli) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.110.a/3)

1955-09-09

! ' i- ^ Valószínű, hogy altkor a gyermekek oktatásánál is hiányosságok vannak. fém elég az a felvilágosítás, amit Mezei el-vtrás mondott, hogy egyró­­zük M-L alapjai tanfolyamra másik részük különböző szakon fog tanulni. Pontosnak tartom, hogy a M-L. alapjai tanfolyamon vegyehelj részt inkább mint szakosított tanfolyamon. Ne kizárólag rájuk bizzuk, hogy hol akar­nak tanulni, irányítani kell a jelentkezést, hogy az ő munkájukhoz leg­megfelelőbb oktatási formán tanuljanak. Másik kérdés, amit felvetettem,hogy néhány üzemben nem akarják a poli­tikai iskolát megindítani, árra hivatkoznak, hogy a tagok mér fejletteb­bek. Ezt nem is akarom megcáfolni, de tapasztalatból tudjuk, hogy nagyon sok olyan elvtársunk, párttagunk van még, akiknek a politikai iskola, az alapfogalmak tanulása is nagyon fontos volna. Ezekben az üzemekben fel kellene mérni az eddigi tapasztalatok alapján, hogy nem volna-e helyes mégis politikai iskolát megindítani, mert be fog állni az a helyzet, hogy később nem birnak megbirkózni az anyaggal és lemaradnak, kimaradnak. A PVB. a pártszervezetek együttes munkája akkor javul, hogy ha megfelelő módon történik a pártoktatás. Akkor tudunk jé munkát végezni, ha minőségi oktatás folyik. Arra hivom fel a PVB figyelmét, hogy az oktatásra, az ok­tatás minőségére mind több gondot fordítsunk. ^ Karsai elvtárs: A jelentést elfogadhatónak tartom, mivel az a célja,hogy tájékoztassa a PVB-ot az oktatás állásáról. A jelentés is kitér arra,hogy ebben az uj oktatási évadban az oktatás fokozottabb követelményeket állit az elvtársak elé és a K.V. határozata kitér arra, hogy a szakosított tan­folyamokat előtérbe kell helyezni, ez azt a feladatot állit ja elénk, hogy az oktatási munkával sokkal többet kell foglalkozni. Hogy mi a K.V. hatá­rozata szellemében tudjunk dolgozni és a határozatot végre tudjuk hajta­ni, ahhoz szükség van a többi osztályok segítségére is. Az oktatási munka nem reszort feladat, de még jelen pillanatban azt lehet megállapítani, hogy a többi osztályok vajmi keveset foglalkoznak az oktatás kérdésével. Ezért az a javaslatom, hogy mivel az elkövetkezendő évben vezetőségválasz­tás lesz adjuk feladatul a munkatársaknak, hogy a hozzájuk tartozó káde­rek tanulását ellenőrizzék, foglalkozzanak velük és ezen keresztül is ké­pet fognak nyerni ezeknek a kádereknek a fejlődéséről. A másik kérdés: a propagadúsbták tanulása már megkezdődött, okt. 1-2 heté­ben már lesznek tanácskozások. Ahhoz az ágit.prop.osztály gárdája elég f\ gyenge, hogy fel tudja mérni az egész kerületben a propagandiiták hogyan tanulnak. Már most fogjunk hozzá ahhoz, hogy a propagandistákat ellenő­rizzük hogyan tanulnak, ne a tanácskozóé előtt legyünk kész tények elé állítva. A szervezési osztály, termelési osztály, tömegszervezetek a hoz­zájuk tartozó propagandistákat számoltassák be hogyan tanulnak, mit tet­tek, hogy felkészülve vegyenek részt a tanácskozáson. Az uj oktatási évadban a K.V. határozata nagyobb súlyt helyez arra, hogy politikai információt nyújtsunk a propagandistáknak. Ennek a megszerve­zése fontos azért, mert a K.V. {jtatáribzata leszögezi, hogy harcolni kell a dogmatikus tanulás ellen. Hogy ezt fel tudjuk számolni szükséges, hogy az anyagot a napi politikai kérdésekkel összekapcsolva tárgyalják. Ezért fon­tos részünkről annak a biztosítása, hogy már most októberben megkezdődő tanácskozásokhoz tartunk politikai információt és javaslom, hogy a PVB. tagjai tartsák ezt. A Disz oktatással kapcsolatban eddig az volt a tapasztalatunk, hogy sok hiba volt. A PB. ágit.prop.osztálya a Disz bizottsággal együtt fogja ösz­­sze a Disz propagandistákat és ezek már most előre foglalkozzanak a hall­gatókkal. Azt javaslom, hogy az ágit.prop.osztály gondoskodjon arról, hogy olyan elv­társakat vonjanak be, akik részt vettek az illegális mozgalomban az Kor­történtet tanulásánál, akik beszélnének az illegális munkáról, a harcoik­­ról, mert általában az volt a tapasztalat, hogy lebecsültök ezt az elvtár­sak. Dancz elvtárs elvégezte a Marxi-Lenini egyetemet ötösie és ón Inkább őt javaslom szakvezetőnek és Wolf elvtársat javaslom a tanácshoz. J .A- ...................................................... - — ..................M I ------------

Next

/
Thumbnails
Contents