Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi (1950-ig Csepeli) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.110.a/3)
1954-10-21
r-]_ — ' ’ •*»*» A 1 I " '■ vezetősége a jelölő gyűlések lebonyolítását és végrehajü^an- ? ez nem mondható el az I-eo körzetről. Petróczi elvtárstól nWf^Wft, * meg a kellő segítségei az előkészítéshez. Mert ha-most, amikor h>-ponta csak egy van és ezek így sikerülnek mi fog történni a jövő héten, amikor 25-én már 9 lesz tehát átlagban kettő, de lesz olyan körzet is, ahol 3-á- lesz. Ha nem változtatunk elsősorban a politikai munkán rosszul ^fogunk állni. Állandóan és rendszeresen kell végezni a politikai munkát. Maga a Taxiács V,u,-a sem úgy foglalkozik a dolgokkal mint szükséges lenne, általában az utóbbi időben jellemző a tanács V,°. üléseire, hogy^igen alapsimy színvonalon mozog. Nem tudja megadni az elvi iránymutatást, ami szükséges lenne, ez vonatkozik nemcsak a jelölő gyűlésekre. Nekem az a meglátásom, hogy a V. ö. tagjai azzal a tudattal lehetnek, hogy még egy hőnap és mit tudom, hogy V.A tag leszek-e vagy sem. Dg nem is adhatják i meg a segítséget, amikor részt vesz 6 apparátusbeli és két külső ta£* ’ Hiába számolunk be minden héten a politikai és szervezeti előkészítésről nincsenek meg az eredmények# Elsősorban 9 Tanács minden nak kell fokozottabban foglalkozni jelölő gyűlésekkel, ^lspsorban azt kellene tenni, hogy maga a hazafias népfrontbizottság, akinek kell szervezni ezt a dolgot vegye a kezébe az irányítást. Sok olyan kérdés van, ami mé<? megoldatlan. Kimondja a M.T. hogy a jelölő gyűléseken felvett _ Jegyzőkönyvet 24 éren belül el kell juttatni a hazafias népfrontbizottéághoz. De hová küldjük? 3 november 8-ig értesitaai kell, hogy vegye nyilvántartásba a jelöltet és itt fognak majd adódni a problémák, majd megint kapkodni fogunk. , , „ . A P.V.B.-től milyen segítséget kérünkffílsosorban es ez a legfontosabb a politikai munkát kell fokozni. De vigyázni kell itt is, mert tapasztaljuk, hogy össze vissza mozgósítások történnek. Véleményem szerint vasárnap területi agitá.ciót kellene folytatni, az egész kafcületben. let-^ réczi elvtárs beszólt az elnökök tájékoztatásán arról, hogy a népnevelők hadserege fog jönni, Ebből a hadseregből sajnos nagyon kevés jött. Vasárnap a hazafias népfront jelentőségét és a tanácsválasztr.s jelentőségét kellene megfelelően tudatosítani. " colból feltétlenül szükséges, hogy a népnevelők akik kimennek megfelelően ki legyenek oktatva. Jelenleg azt mutatja a tapasztalat, hogy beszólnak jóestót, 6 órakor itt es itt jelölőgyülós lesz, vegyenek részt. De, heg. y miért vegyene reszt, hogy saját érdeke, vagy a területi elvvel való választás jelentőseget megmagyfáznák, hogy miért különbözik az 195o-es válasz't£lS'tuA hogy nem listára szavaz, hanem személy szerint választ, ez^rdncs iu^a^os^^va* A körzeti pártszervezeteknek kellene ennek a gazdájának lenni, ezt irányítani. .. . Szeretnél^ beszelni arról, hogy bár megjelenésben nem érjük 1 a megfelelő létszámot azért vannak pozitívumok, ázolc a dolgozók, akik eljönnek bátran megmondják, hogy on ezt a tanácstagot nemi ismerem, elmondjak tanács hiányosságait, rámutatnak, hogy ért el a tanács eredményeket, de megmondják, hogy a jövőben mit várnak az ő tanácstagjuktól. nz a pozitívum és ha megfelelő mozgósítást tudnánk elérni, akkor még jobban meg tudnánk szólaltatni az embereket és a mi munkánkra a megfelelő következtetést le tudnánk vonni. Wolf elvtárs: Ki szeretném egészíteni Sticzai elvtárs beszámolóját. Kb. 6ö""fő nem tette le az esküt. A választókerületi bizottságok nem mind dolgoznak. Vannak cl-yan bizottsági tagjaink akik jól dolgoznak, kint vannak a területen és vannak olyanok, amelyek alszanak, ^z áll a politikai körzetekre iá. Az I-es körzetben nem megy a munka, ott teljesen elaludtak, a többi körzetben ment a munka. A rossz mozgósítás következtében előfordult, hogy a Il-es körzet lakói a hármasba jelöltek és fordítva. Nem adtak megfelelő előadót, aki ism ri a területet. A tanácstagjelölteket nagyon magukra hagyjuk. * régi tanácstagokat csak ismerik, azokról tudnak véleményt mondani a dolgozók. Azonban az uj jelöltekkel baj van. Vámos elvtárs pl. nagyon árván ült, az üzemből nem volt ott senki aki ismerte volna, nem volt aki hozzászólt volna, teljesen magára volt hagyva. A■ ______ L__________________________________________________________