Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi (1950-ig Csepeli) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.110.a/3)
1954-01-21
r - n szusra való előkészülés a párttagságnak a politikai aktivitását váltja ki, s általában a politikai életben,a pártmunkában egy komoly fellendülést fog eredményezni. Megállapíthatjuk, hogy ennek a kezdeti eredményei, kezdeti jelei itt a kerületben is megmutatkoznak. Kb. másfél hőnap telt el azóta, hogy beindult a vezetőségek ujjáválasztásának munkája. Komoly erőfeszítéseket tettek a pártszervezetek, hogy mozgósítsák a párttagságot ezeknek a feladatoknak a -^rehajtására, megmagyarázzák, hogy ők a gazdái a pártszervezeteknek. Javulás van a politikai előkészítő munkában azon a területen is, hogy a párt múltjának, vezető szerepének ismertetése mamár eléggé átmegy a pártszervezetek mindennapos ^unkájába. Meg kell azonban vizsgálni azt is, hogy mik azok a hibák, hiányosságok, amelyek jelenleg fennállnak. . Véleményem szerint a politikai előkészítő munkában az a legfőbb hiányosság, hogy eléggé kimerül az agitáció a párt vezetőszerepének és vezetosógujjá választás jelentőségének magyarázásában. Ugyan akkor a dolgozókat elég sok egyéb probléma foglalkoztatja, amire nem kapnak választ. Katona elvt. megemlítette a hús és zsir órának csökkentését, izekre a kérdésekre nem adunk megfelelő választ. A pártszervezetek, népnevelők afl^ janak ezekre a kérdésekre választ. Arra szeretnénk irányítani a pártbizottságok figyelmét, hogy nem lehet a vezetCBÓgválasztással önmagában foglalkozni, hanem az ossz politikai körülményeket kell figyelembevenni. A hús és zsir ellátás kérdésénél a dolgozók jobban emlékeznek, mint ottan a pártfunkcionáriusok, hogy ezzel kapcsolatban a pártnak volt Ígérete. Kikerülni ezt a problémát az nem lesz meggyőző agitáció. Véle ényem szerint az agitóciónkban nagyon határozottan meg kellene mondani, hogy a Pórt megígérte, hogy itten a tél folyamán változások lesznek ezen a területen, ennek a pontos napját azonban megmondani nem tudjuk, de bízzanak abban, hogy a párt ezt megígérte és meg is fogja tenni es ténylegesen dolgoznak is ilyen intézkedéseknek a végrehajtásán. A bérkérdéssel kapcsolatban is nem lesz valami általános bérrendezés, de azért bizonyos területen lesznek intézkedések. Véldményem szerint az a fdadat, hogy a pártbizottságok üljenek le és tárgyalják meg, hogy miket vetnek fel a dolgozók és milyen álláspontjuk legyen ilyen kérdésekben, v Ha nem tudnak ezekre a kérdésekre megfelelő választ adni, akkor továbbítsák a kér. Pártbizottsághoz vagy a Budapesti pártbizottsághoz. ^ Ahhoz, hogy a problémák felszínre kerüljenek szükséges, hogy a vezetőségek is többet legyenek kint a dolgozók között. Ne csak a népnevelők agitáljanak, hanem a vezetőség is. Fel kell használni az agitócióban a mai parlamenti ülés anyagát és az 1954-os terv főbb számadatait is. A vezetőségválasztás alapvető kérdése a káderkérdés. A K.V. határozatából kifejezésre jut, hogy milyen elvek alapján kell a káderkivólasztást elvégezni. Jelenleg a helyzet az, hogy az agitóciónkban főleg a hibák vannak felvetve, hogy szektariánizmus volt, bürokratizmus volt, de nem magyarázlasztásához. /T •* , __ • . ......[ a.