Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1956 (HU BFL XXXV.108.a/3)
1956-07-05
r n-n-A második dolog pedig az, hogy én 1951-óta igen sok helyen dolgoztam már, a Pártnak a határozatát szó nélkül végrehajtottam,.akár melyik üzembe küldött, de most szeretnék egy üzemben megállapodni. ón úgy érzem, hogy a kérésem reális, annál is inkább mivel most beiratkoztam a Gépip.technikumba éa ott igen nagy erőfeszítésembe kerül majd a tanulás. Az üzemben közvetlen ott lesznek a mérnökök, technikusok és ha a tanulás terén segítségre le3z szükségem, ok bármikor segítenek nekem. Véleményem^szerint a Darugyárban a titkár megoldás csak szükségszerű volt Woszka elvtárs személyében, araikor én elmentem az 1-éves iskolára. 2n nekem a kérésem az lett volna? hogy a^ Darugyárba kerüljek vissza, de bele nyugszom abba, hogy a kér. pártapparátushoz kerüljek. De én azt hiszem, ahol az ember kedvvel dolgozik ott eredményesebb munkát tud végezni, mint ahol kedvetlenül dolgozik. •Balogh et.: ItfoTfcií eTvTárs te úgy gondolod, hogy a Darugyárban dolgozni nagyobb feladat, mint az apparátuson belül So-uzemot összefogni. Ezt kell tisztáznod, hogy melyik nagyobb feladat? Mi lett volna a véleményed akkor, hogy ha a < kér. P.3. megvizsgálta volna a munkádat és azt mondaná, hogy nem lehetsz /*'*' párttitkár. ón nem tudok velőd egyetérteni, mert egy 1-éves párt.iskolásnak úgy kell gondolkozni, hogy az ott tanultakat minél jobban hasznosítsa. Te szeretnél egy megválasztott titkárt félre állítani, csak azért, hogy Te vJsszamehes"oda párttitkárnak. Ami pedig a technikumi tovább tanulást illeti, neked, most sokkal nagyobb lehetőséged van arra, hogy az üzemi mérnököktől tanulj. Ln nekem az a véleményem, hogy neked máskép kellene hozáállni a kérdéshez. A párt/appardtusban dolgozni az olyan dolog? hogy egyik nap itt vagyunk, a másik nap pedig ott, ahol szükség van a pártmunkásokra. f tel SS 0.1c G t * Trágyán~gohdolód kerületi viszonylatban a munka megjavítást és erősítést, hogy a fejlett elvtársak nem akarnak az apparátusba bejönni dolgozni. Az üzemekbe nem küldhetünk gyengébb képzettségű instruktorokat mint a titkárok, csakis fejlettebbnek kell lenniük, hogy azt az üzemet segíteni^tudja. 31- , zonyos fokig úgy vetődik fel részedről ez a kérdés, mintha tudásodhoz mérten nem tartod megfelelőnek a kér, pártbizottságot, C~s' Csikvári et.: , , rTé'itTi""e tvTár s, amíg nem végezte el az iskolát, minden sző nélkül at ment a Lánggyárból a Darugyárba pártmunkára. Most hogy az iskolát elvégezte, nem akar a "pártapparátusba jönni dolgozni. A párt azt hiszem jobban tudja, hogy a káderekre hol van nagyobb szükség, ennyit diszponálhat a káderek felett. Akár milyen nagy a demokrácia a pártban, azért mégis csak nemezt csinál mindenki, amit akar. Lényegében te már 18-hónapos iskolát elvégeztél,- 3 * 5 hónapost és 1 évest- - nem mindegyik embernek jut osztályrészül, hogy ilyen sűrűn menjen iskolára. A dolog úgy néz lei, hogy a Pártért te még a kisebbik áldozatot hoztad. A párt olyan emberért tett teged, hogy vezető ember lehet belőled, és ezek után valahogyan másként kellene a kérdéshez állni. Szeretném ha látnád te magad is, hogy még messzemenőlég nem vagy kitanult pártmunkás, bálad a lehetőség meg van, hogy egy tapasztalt pár tanunk* legyen belőled. Kekem az a véleményem, hogy Reltli elvtárs jöjjön be a kerületbe dolgozni. GÍ3 * • X^HoTE—Eogf az elvtársak úgy látják, hogy én élesen^vetem fel a dolgot, _ do van olyan példa a kerületben mint pl: dalia olvtars is. Az üzemben mint titkár nem felelt meg, erre behozták a kerületben instruktornak,^hogy majd \ irányítás mellett megjavul a munkája. Balogh olvtárs a hozzászólásában úgy beszélt, mintha én az üzemben nern jól dolgoztam^volna, A kerületben akkor jógában, lett volna engem leváltani és nem iskolába küldeni. En azzal nem értek egyet, hogy Woszka elvtársat ki akarom onnan túrni. /E ..... -.......- ....- - _____________________________--------------------------------------------------—v-mmmamrn v --' — —-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------