Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Aktíva értekezletek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.107.a/5)
1955-07-05
\i fi- 13 -termelési feladatainak megoldásáért. A kerület iskoláinak fiatalsága komoly mértékben kivette részér a Szabadsághegyi úttörőtábor építésében, s nem utolsó sorban az ő jó munkájának köszönhető, hogy ma már mintegy looo fiatal úttörő üdülhet a Szabadsághegyi táborban. Az Úttörőtábor munkáját a DISZ fiatalok elősegítik azzal is, hogy mint ifjúsági vezetők segítik az úttörő pajtások fejlődését. Feltétlenül szükséges a sikerek között felsorolni azokat az erőfeszítéseket, melyeket a kerületi fiatalság a DISZ Bizottsággal az élen tett, hogy a közelmúltban megrendezett kulturális seregszemlén a kerület fiatalsága minnól tó jobb eredményeket érjen el. A kerületLDISZ szervezet fejlődéséről tanúskodik az a körülmény, hogy a márciusi összeírás óta fcmeöiiBÜi a kerület DISZ szervezetének taglétszáma 247o főről coa 336o főre szaporodott. Feltétlenül a DISZ szervezetek eredményeinek kell tekinteni azokat a kezdeményezéseket, melyeknek nyomán egyes szervezeteknél a DISZ szervezet munkájának fellendülése tete következett be. Ilyen kezdeményezések voltak pl. a Kútvölgyi kórház és a Posta üzemosztály kezdeményezései, ^ amely szervek a Sztálin Akadémiával, illetve más katonai alakulatokkal tartanak rendszeres kapcsolatot, vagy a Kossuth Technikum kezdeményezései, ahol kirándulások, országjárási mozgalmak, vizsgabrigádok, színjátszó csoportok, kulturbrigádok szervezésével segítik elő a DISZ munkájának előbbre vitelét. Mindezek a tényezők azt mutatják, hogy a mi fiatalságunk a helyes utón jár, hogy DISZ szervezetünk nagy lépést tett előre a dolgozó ifjúság tömörítésében, s minden előfeltétele meg van annak, hogy a Központi Vezetőség vonatkozó határozatát maradéktalanul meg is tudja valósítani. . / . t Á ) . fa____________________________________ _ « - - - ■ - - - - _ I -72 >