Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Aktíva értekezletek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.107.a/5)

1955-07-05

Yí 3- 14 -A jelentések és a helyszínen folytatott beszélgetések azt mutatják, hogy a Központi Vezetőség mára usi határozata és az ifjúságra vöm tkozó határozata megjelenése óta úgy a kerületi Pártbizottság, mint a kerület pártalapszerve­­zetei fokzott gondot fordítanák és érdeklődést mutatnak az ifjúság, különösen pedig a DISZ szervezetek munkája iránt. Remélhetőleg az a lendület, amivel a kerületi Párt­bizottság és a pártszervezetek ennek a munkának nekikezd­­tek nem fog alábbhagyni, s közös erőfeszítéssel a Központi Vezetőségnek az ifjúság közötti munka megjavítására vo- . ^ natkozó határozatát kerületünk maradék nélkül megvalósítja. * V. Határozati java dat a DISZ munka megjavítására. ^ \J A kerületi Pártbizottság kisérje figyelemmel a Közpon­ti Vezetőségnek az ifjúság közötti munka megjaritására vonatkozó határozatát 3. oldalán foglaltak megvalósi­tását, s egyes Párt Végrehajtó'bigpttságok titkárait a határozatok megvalósításóról számoltassa be. Határidő: Felelős: 2./ A kerületi Pártbizottság rendszeresen tűzze napirendre a pártszervezeteknek a DISZ irányában végzett tevé­kenysége megvizsgálását • Legfontosabb üzemi szervező— te teket a Központi Vezetőség határozatában foglaltak végrehajtásáról szeptember 1-ig, a legfontosabb is­kolai szervezeteket pedig október 15-ig számoltassa be. Határidő: Felelős: 3./ A kerületi Pártbizottság nyújtson messzemenő segítsé­get a pártszervezeteknek az ifjúság közötti munka megjavítására irányuló törekvéseikhez oly módon is, hogy a DISZ szervezeteket a pártszervezetek erősítsék meg aktív mozgalmi tapasztalatokkal rendelkező, lelkes párttagokkal. Határidő: Felelős: ■ . tatol':/ tata . -Pí______________________________- 4. -­­- - - - - ■ - ■ ....... -■ ——------- ----­m >

Next

/
Thumbnails
Contents