Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.107.a/3)
1954-02-11
, ■■■'; * vezet feló jutalmazás végett. Orvosokat, főorvosokata'z osztályok eddig nem terjesztette k fel jutalmazásra, aszal az indokkal, hogy úgyis magas fizetésük van. az agitátorokon keresztül kivitték a dolgozók közzé, hogy ez milyen helytelen nézet. Marké elvtársi Hegedűs elvtárs betegsége folytán került a felvételi irodára, onnan a gyógyszertárba és ugyancsak betegsége folytán nappali portásnak, mert a gyógyszertári munka is nehéz volt neki. Hozzászólások: Markó elvtárs: Monus jutalmazása a szakszervezeti bizottság kezdeményezésére történt. Akkor Bakács elvtárs katona volt. Az ü.b, magától a csucsve zetőségt 1 megkapja a megfelelő segítséget, de az alapszerveknél,enem ez a helyzet. Morvainé elvtársnői A jelentést jónak tartja. Elmondja azokat az eredméryeket is, amelyeket a pártszervezet elért. - Hogy ez a viszony egyrészt a vállalatvezető ség és a pártvezetőség között, de általában, hogy ez ahangulat a János kórházban felüthette a — fejét, annak tudható be, hogy a János kórház pártszervezetének vezetősége a pártszervezettel együtt elhízta magát. Sok dicséretet kaptak a Pártbizottságtól. A dicséret jogos volt, de ebből leszűrhetik azt a tanulságot, hogy bármennyire jól “egy egy-egy területen a munka, soha ne tévesszék az egészet szem elől. - Másik hiba az, hogy Bállá elvtársnő személyeket látott és nem azt látta, hogy itt a pártszervezet tekintélyé ről és a vállalatvezetés tekintélyéről van szó. Ezt igy kellett volna nézni és nem úgy. hogy Bakács elvtárssal nem olyan a kapcsolat mint azelőtt volt. Azt kellett volna megnézni, hogy ennek az eltolódásnak mi az oka. Ebből a jelentésből a pártszervezet és Bakács elvtárs a rájuk vonatkozó részeket elég világosan láthatják. Bállá elvtársnőnek meg kell nézni, hogy miből erednek a felvetett dolgok. A fő súlyt a János kórházban a belső politikai munkára kell helyezni. Politikai munkával kell rávezetni a dolgozókat ? hogy ne ilyen pletykás ügyekkel foglalkozzanak. , A másik kérdés itt a vezetők nevelése. Bakács elvtárs mint a vállalat vezetője ezeket a hiányosságokat elkövette. Azelőtt helyszínen, melegében megmondták Bakács elvtársnak a hibákat. Nem szabad megengedni a János kórházban azt, hogy olyan bratyi-szellem alakuljun ki, mint amilyen most van ott. Arra vigyázzanak az elvtársak, hogy biztosítsák a vezetők tekintélyét. Bakács elvtársnak tényleg fontolóra kell venni az ő magatartását és hozzáállását egyes dolgokhoz. Bakács elvtárs elméletileg igen jól képzett. Neki látni kell, hogy mit jelent az ő személyén keresztül is a párt és a dől gozó tömegek kapcsolata. Bakács elvtár3 egy mondattal igyekszik elintézni a dolgozókat, amit azok nem vesznek szivesen. Meg kell nézni, hogy miből adódik ez. Elsősorban abból, hogy Bakács elvtárs túl van terhelve. Nincs a rendelő intézetnek vezetője, igy ez a gond is teljes mértékben rá hárul. Túl van terhelve társadalmi munkával is. Társadalmi munkát nemcsak a kér. Pártbizottság ad neki, hanem a szakszervezet, E- gészsógügyi Minisztérium és más szervek. Erről a kérdésről egyszer beszélgetnie kellene a Pár tbizottságnak Bakáj s elvtarssal. Többször kellett volna már beszélgetnie Komócsin elvtársnak Bakács elv társ sál munkájáról. - Hogy a János kórhazban a munkák jói menjenek, a Pártbizottságnak is több segítséget kell nyújtania. Bállá elvtársnő igen nehéz körülmények között van, amikor olyan munkatársakkal kell dolgoznia, mint amilyeneket a jelentés is felvet. I _____________________________________________________________________________________________• ___________________________________ ___________________