Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.107.a/3)

1950-02-25

*'■ * 2 V A Diák vonalom a K0ssut kereskedelmiben a hittan órák látoga­tottságát úgy igyekeztünk csökkenteni, rogy az utolsó órára tettük a hittant, ami d.u.^5-6 óra és igy a vidéki ifik kénytele nek elmenni, nehogy lekéssék a bonatot. Az igazgatóság, most derült ki utólag, nem hajtotta végre a Diákszövets.g határozatát, mely szerint a mull tanévben jn hitoktatásra nem járókat bántalmazó diákokat nem veszik f^l» A Tanítóképzőben nagy fo jár vallásoktatásra. Felvilágpsito munkával elértük, hogy a diák funkcionáriusok kimaradnák-,a vallá oktatásról. A mellette lévő kol égiumban 60 if közül 6 járt vallásoktatásra és mint a 6 uttörö funkciónáriugi*volt. Ezekeat azonnal leváltottuk. „ Az uttörö mozgalom képezi a dulypontot. megszerveztük, már' a vasárnap déelötti foglalkoztatást. Természet tudományod elő­adásokat tartunk, melgiyiek nyomán a gyerekek neki szegezik kérdést a hittantanárnak, hogy mondja meg, de most már igazán, hogy vanőe pokol és mennyország, vagy egyenesen az isten léte­­^éífiének kérdését feszegetik. Nem tudom helyesen tettem-e amikor egy ifivel beszélgettem és felioiztatta, arra, hogy a hittan órán egészen nyugodtan rendetlenkedhetik. m0st van szervezés alatt a Rendező Gárdánk, hog;y megvédjük^ Sf. vallásoktatásra nem járó ifiket a vallásoktatásra járóktól. A* vallásoktatásra járó uttörö funkciónáriusok leváltása olyan ütemben történik, mint ahogy megfeleld vallásoktatásra nem járót találunk helyette. Azonban itt van az aoáca kérdés, a Szarvas Gábor úti iskolában még mindig bent laknak az apácák, holott a hely ség,kellene az ifiknek, kiért nem tudják már kitenni onnan az apácákat? hiba még az is, hogy a pedagógusok közé nagyon be vannak épül­­• be a hittan tanárok. Ugyancsak baj, hogy a szülök szinte ellene vannak, hat a tanitó belép az úttörők közé, mert az egyik iskolában egy közszeretetnek örvendő tanárnő uttörö lett azóta a szülök mini az ellenségei. Szönyi elvtárs: Az utóbbi időben a klerikális reakció elleni harc_politikai munkáját egészen elhanyagoltuk. A jó konspiráció folytan a ^ .Pártbizottság egy két tagja semmit g,em tudott, hogy ezen a területen mi történik. Tudtuk, hogy Bakó elvtárs van ennek_ a kérdésnek a vitelével megbizva, de hogy ö mit csinál, csinál—c egyáltalán valamit azt nem tudtuk soha. A határozati jjavaskat inkább munkaterv. Véleményem szerint azon­ban megint helytelenül cselekszünk, ha előbb nem merjük fel az erőinket és csak afcután készítünk tervet. Vájjon végre_fog^i juk tudni hajtani tervet? Ezt előre meg kellett volna nézni. . helytelenítem, hogya a népnevelőkkel központilag foglalkozzunk, először is, mert fizikailag lehetelen, másodszor, mert elvesszük az alap szervek önállóságát, Böszörmányi elvtárs: A legdöntőbb hiba a klerikális reakció elleni harcban, hogy maga a apárttagság sem tudja szét választani a rtkkciot a -vallástól. Ezna beszámolóban sem volt teljesen szét választ­va, mivel az elvtársnőt azt mondta, hogy a kerület lakósága nagy $-ban vallásos, holott azt kelett volna mondani, hogy a kerület lakosságának nagy klerikális befolyás alatt all* A népnevelők nem leplezik le a dolgozik előtt a klerikális reakciót. Ezeket a beszámolóban felhozott konkrétumokat X£ ismertetni kellene a népnevlőkkel, hogy tudjanak ezekkel érvel­j ^ jL i A határozati javaslatoz.: Szervezeti kérdésekről beszél,de egy általános politikai irányt nem szab meg._ Rendszabályok alkalmazásával is lehet a klerikális reakciót kitiltani a korházak területéről azonban nagyon kell evvel vigyázni. / I •"* > , Z

Next

/
Thumbnails
Contents