Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.107.a/3)
1950-02-25
A papnak is csak a hivatalos ítátogatáis idő alatt volna szakad a korházba bemenni és csak egy meghatározott személyhez igy előkerülhetnénk, hohy végig járja a kórtermeket. _ _ \\ Azonban meg kell néznünk, hogy a beteg az azért hallgatja.sziyésem a pap agitációját, mert az foglalkozik fele, elintézi.talán ügyes bajos dolgát. A Gyógyíts jobban mozgalom keretében meg kell'h;. - szervezni, hogy a korházi dplgozok, ápolónők, a takarítónők,/ orvosok személyenként foglalkozzanak a betgekkel, hogy azat a beteg ne legyen elhagyatva és érezze, hogy nem csak gyógyítják, hanem törődnek is vele és gondoskodnak róla. Vigyáznunk kell azonban a klerikális reakció elleni harcnak nem szabad kampány jellegűvé válni, A« információs íáibozat felállítása helyes. béres elvtárs: A klerikális reakció elleni harcnak két legdöntőbb területe hogy megnézzük a párttagságunk viszonyát ehhez a kérdéséhez és utána a pártonkivüliek viszonyát. a pátagsogk viszony bán három hiba mutatkozik. Az egyik az opportunizmus, mely abban mutatkozik meg, hogy még ma is a 45-ben hirn detett arapt állásponton vannak, hogy a Párt a vallást nem bántja' lehet a párttag vallásos ember is. Elfeledkeznek arról, hogy a felszabaulás nem egy erős munkás pártot talált itt, és hogy a meglövő Párt sem volt ideológiailag eléggé fejlett. Akkor nekünk szüksügnk volt széles néprétegek támogatására, tehát természetes, nogy enm agitáltunk a vallás ellen. Azonban ma már 1949-5o-ben Pártunk az ország vezetöx pártja és messze vagyunk már az 1945- ös politikánktól. A másik hiba a baloldali adnaj:.ás. fibbe azok a pártagok esnek bele akikben még a Hotti rendszer ideológiája van belegyökeresedve, ahol a kommunisták megjelnnek ott a vallást kiirtják, Es ezek a baloldali alhajlók ma is ezt a álláspontot képviselik. A harmadik hiba a jobboldali elhajlás, melyet egy káderesünkön keresztül kivánok bemutatni, Az illető káderez és azt tapasztalja, hogy az a párttag vallásos, akkor a káder jellemzésbe mint rossz pontot, beirja vallásos, de saját mag vasárnap elmegy a misére, mert a vallás magán ügy. Ez a hatom hiba a mit a párttagságunkban ^ megtalálhatunk. ( A pártonkivüliek viszonya: a nagy tömeg helyesli a xárt gazdasági terveit, elismeri gazdasági sikereit, de ha világnézeti kérdésről kerül szó azonnal szembehelyezkedik vele. A baloldali alhajlás*megnyilvánulása, hogy miért nem dobjuk ki az /pacákat, miért engedjük igy beszólni a papokat, miért nem zárják ki a Pártból aki keresztet hord a nyakában. Ez megnyilv^al itt a Pártbizottságon belül is, amikor Sipos elvtárs felveti^ hogy miért nem teszik már ki az apácákat, agy pedig hittan órán rends-i zavarással igyekszik a hittan órát, megzavarni nem gondolja arra, hogy esetleg a rendzavarás kiterjed más órára is,éa akkor pontosan a reakció malmára hajtottuk a vizet. Az apácák kitételével kaposikatban nem kell nekünk rendészeti kérdésekhez nyúlnunk, _ ^ nekünk most a meggyőzéssel kell a tömegeket a klerikális reakció tél elválasztani. Politikai lelelplezö munlát kell folytatni a pártonkivüliek felé. ^ost márez egyre könyebb lesz, mert a klérus tömegbázisa egyrejobban a burzsuázia* hogy ennek megfeleljen, már nyáltan ki kell mondani^., hogy a vagyont vissza akarjuk adni, most már nyiltan kimondja a klérus mik a tervei és ha ezeket a terveit mist a dolgozok körében ismertetjük egészen biztos, hogy-lelepleződik a rekaciü.SSXX§JQ£XI£HX Mi nem használjuk ezt fel soha sematxgx agitációnkban. Ugyancsak a kórházakban nem használjuk a termeszét tudományos eredményeket a betegek felé való ági acioban. Azt hiszem az a beteg sokkal inkább fog ürülni annak és elfogja hinni, ha az orvos azt mondj, hogy a szovjet tudomány segítségével meggyogyit-j juk, mintha a pap azt mondaná, majd imádkozunk és csak megsegit I- 3 -i i ,,