Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.106.a/3)

1954-12-23

• W ; > 1 „ '* ‘ ?- 5 -r Megfigyeltem néhány esetben a gyárőrségeinket, akiknek szintén az , - -' volna a feladata, hogy vigyázzanak a gyár vagyonára. Ezt a fel- | adatukat - meg kell mondani - nem jól látják el. Nem az a cél és nem akkor dolgozunk jól, hogyha minél több embert elitéltink, hanem hogy na megakadályozzuk a bűncselekményt. És hogyht erre a munkára állitott dolgozók jól látják el feladataikat és ha eh;.ez hozzájön a lárt politikai munkája, a társadalmi megvetés, akkor más lesz a helyzet. A megoldás az, hogy mindenki, és első­sorban azok, akik ©zen a területen dolgoznak, ennek érdekében agi­táljanak, dolgozzanak. Altkor majd az ügyészség és a rendőrség is jobban el fogja tudni látni feladatát. A vitából kijött és ezt feltétlenül el kell érni, hogy meg kell gyorsítani az ügyek intézését. Bolt elvtárs azt mondta, hogy nem lehet, meggyorsítani a jelenlegi körülmények között, Nekem az a véleményem, hogy nemcsak lehet, hanem kell is. I A kerületi ügyészségek nem hosszú útra tekintenek vissza, és ha munkájokban hiba van, akkor ezt ia figyelembe kell Vermi, Az a véleményem, nogy az ügyészség a rendőrség ée általában a rendésze­ti osztályok kapcsolatának megjavítása is sokat jelentene ezekben fa a kérdésekben. Egymáara vannak utalva az elv társak uz esetek dön­tő többségében, Ez a körülmény szinte parancséiban irja elő ezek­nek a szervrknen az együttműködését. Azt hiszem, ho;,y most az u­­tóbbi Időben meg is lazult a kapcsolat. Itt a VB—n belül som tar­tottuk meg az utó búi időben azokat a megbeszéléseket, melyeket ré­gebben tartottunk. Kom lehet leszűkíteni ezeket a megbeszéléseket, özükeeg v .uj. arra, howy tényleg ott a rendőrségen, ahol minden hiba ellenó re igya: ennek megállni a helyüket az elvtársuk, akik ebben gyakorlottibbak, kall hogy több segítséget adjanak. Az ügyészség ég a bíróság elhelyezése a kerületben régi probléma. Azt hiszem, hogy a legícözei obhi koordinációs értük üzleten ezt kel­lene megvitatni. Az a .álig rend el ke ad ere ál ló időt arra kellene fel* hasén Uni, ho y körülnézzünk, mit tudunk csinálni ebben az ügyben. Ezen az értekezleten meg kellene m r vitatni a helyiségek kérdésé ti Párád! elvtárs 3 hónap alatt keressen a kerületi ügyész ég részére megfelelő helyiséget a kerületben. Szeretnék kitérni az ismeretlen bűnözők kérdésére. A magas szám azért lehetőig?;a, ;ert az ügyek húzódnak, örvényükét vesztik. Ve­szi, tőnek en kólóul és ütőiiíitusuliból • Az önkényes beköltözés kérdésében nekünk koményeknek kell lennünk. Nem szabad, ho y az önlónyeseég és ne a törvényesség győzzön. Jab an kell ezekben a kérdésekben együttműködnünk. Most feloszt­juk a tor iletot az üzemek között. Az" üzemek népnevelőit segítségül Livluk és az illető üzem környezetének hangulatát meg fogjuk nyerni Ezt a rendkívül nagy lakásínséget nem szabad csupán a népi demok­rácia nyakába varrni! Van nekünk fegyverünk, nem szabad megadni magunkat, ügyetlen önkény es beköltözőt sem szabad megtűrnünk. Hozzá keli látni h további feladatokhoz ée az elhangzottak szelle­mében kell dolgoznunk, az itt elhangzott kérések, javaslatok tel­jesítését az egyes ezervek részéről feltétlenül biztosi tani kell. 2. napirend. ^-“777—? *?r—gy—g—laggez: A munkaterv megtárgyal jjk Hozzaszólások; deliért elvtársnő: A lefektetett munkaterv elég nagy anyagot ölel fel. íia~Tekíni;etbe vesezúk, hogy hozzájön még a felszabadulási műszak, ill.az egész fslazabhduláai ünnepség, úgy tenném fel a kérdést, hogy nem tűi sok munkát vettünk-e fel a munkatervbe.

Next

/
Thumbnails
Contents