Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.105.a/3)

1952-11-27

•m 6 — i‘ %i4- * g \W As oktatásnál fennállt as a hiányosság, hogy nem folyt egyéni agi­­táoiő. Esen már javítottunk ás ezenkívül hangos híradóban, fali-uj­­ságon keresztül foglalkoztunk azokkal, akik nem jelentek meg. A pártosoportok, alapszervi vezetőségek meghívták ezeket az elv:ár­­sakat és megbíráltak őket. De a pértonkivüliekét is összehívtuk csoportokba és felelősségre lettek vonva. A mostani taggyűlést úgy készítettük elő, hogy akik még egyáltalán nem vettek részt az oktatásban, a ta zyülésen lesznek felelősségre vonva. Yalássinü lesz olyasmi, hogy kizárják az oktatásból, vagy pártfegyeloi elé állít­ják. AS egyik alapszervnél Dudics Gyula pl., aki alapszervi feze­­, tőségi tag, annsír ellenére, hogy az alapszervi titkár és én is be­széltem vele, és többször ígéretet tett, még minőid nem jelent meg. Vagy pl. Katona Anna és még 3 Disz tag, akik szinten többszöri Ígé­retük ellenére nem jelentek meg. A legnagyobb hiányosság az alapfo­kú politikai iskoláknál van, ahol 26-en is voltak egy szemináriu­mon. Most ezen úgy segítettünk, hogy felosztottuk ezeket és uj pro­pagandistákat állítottunk be. A héten azt a niányozsá&ot tapasztal­tam, hogy a kulturhel^iségben, hideaben tartották a szemináriumot. 1 Most feltérképeztük a helyiségeket és a vállalatvezetőt tettem fe­lelőssé, hogy bízsotiea a fűtött helyiséget. A PB* a KIX.Kongresszue anyagát át tárgyalta az alapszervi titkárok­kal is. Szombaton jönnek össze és az első részét ki fogjuk értékel­ni, megnébem a jegyzeteket éc amit tudunk, segítünk. Eredmény mutatkozik as 5-ös alepszervnél, ahol jól dolgoznak a párt­­csoportbizölaúak, úgyhogy mindössze 3 volt a lemorzsolódás, legsú­lyosabb a helyzet a 3-as alapszervnél. Solti elvt.: # Én azt hiszem, hogy a 76£ nem megnyugtató a részünkre, annak elle­nére, hogy vannak eredményeink, különösen a m gyüzemeknél. Azt hi­szem as a legnagyobb hiba, hogy nem elég lendület az agit.-prop. osztály munkájában, bár a nagyüzemeknek, igy nekünk is sokat segí­tett. Nem volt elég hatékony az agitáció, amit abból lehet látni, ho y ahol kellően foglalkoztak vele, ott elég nagy az érdeklődés. Sokkal nagyobb, mint az eddigi oktatási anyagoknál, és helyi kőnk­­^ rétumokkal :árasszák alá. Hogy ezt el tudjuk érni, addig nem sza­bad lo *0nni a napirendről, amig meg nem javul ez a munka. Iái az a­­lapszervi titkárokkal is kétszer egy héten is megtárgyaltuk éa igy azt látták az elvtársak, hogy döntő súlyt kell helyezni rá. Ugyan­így a propagandistákkal ia. Az oktatás javuléea különösen abban mu­tatkozik meg, hogy az alapszervi pártvese tőségek és propagandisták úgy szervezési, mint agitéoiós munkában jól Összedolgoznak. Jó mód­szer volt pl., hogy az alapszerven belül a nótorius elmaradók ki­pellengére zésére azágyenserkot állítottak fel és ide kitették a ne­veiket. Döntő fontosságú az, hogy « párt vezetőségek, mint a kerületi P2. ie, minden héten értékelje as oktatást.Véleményem as/rint az a leg­nagyobb hiba, hogy ezt elhanyagolják. Még annyit, hogy a kerületi PB-nak arra kell venni as irányt,hogy szelesebb körben helyezzen súlyt az elmaradó üzemekre és a jő ta­pasztalatokat ültesse át. Szabados elvt.: Jár van javulás, ez nem kielégítő és véleményein szerint ezért,mert az agit.-prop. osztály túlsókat pzervez, nagyon sokét telefonál és értesít, de az alapsztrvekben a propa^anGittákkal ée a pártszerve­zetek vezetőivel keveset foglalkozik. Keveset foglalkozik a fő kér­déssel, az elvi irányítással. * 0L.. a i I ■ — ----------------------------------------------------------------——-------------—-—— —­>

Next

/
Thumbnails
Contents