Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.105.a/3)
1952-11-27
- ’ T- > *----------------------------------------------------------------------------------------- ■ ■ ■ -ff>- 4 -* V/ Mi tudjuk, hogyan kellene kijavítani a hibákat. Jobb munkával. i*;-' itt elmondottak nem uj problémáin as oktatásnak, de elég régóta Gyenge volt au oktatási alosztály és most ia az. Hol as egyik, hol e másik elvtárs beteg, ami ast eredményezte, hogy az egész apparátus az oktatással foglalkozott. Az alsófoku oktatása Vezetésével megbízott elvtirsnő erre csak annyi időt szentel, amennyi a aás ukta ási formák után erre marad. így Csabai elvtárs is idejének nagyrészéí ezzel tölti el. így sem itt, sem ott nem megfelelő a munka. Esen feltétlenül változtatni kell. Mi jó tervezetet csináltunk és ha eszerint fogunk dolgozni, nem loaz semmi hiba. De amit elvileg leszögeztünk,azt eddig nem úgy hajtottuk végre a gyakorlatban. Jelenleg is látjuk, I hogy mit köll tenni, de nem úgy coináljuk. Ha van hiba, meglátjuk, ki is javítjuk, de már nem hntáriuőre. Csabai elvt.: A propagandtota szemináriumokon a háború, az ál.alános válság és a 1 demokretikus békeaoz^&lom vetődtek fel vitás kérdésként. A háború kérdésénél a fejlettebb előadók is úgy vetették fel, hogy nekünk ér[ deklim egy náboru kirobbantása az imperialista hatalmak között. Az >te általános válságnál egy óriási keveredés van. Hagyrésze a propjgandate' szemináriumvezetőknek nea tuuxa helyesen megmagyarázni.szederkényi elvxár&at le kellett váltani, mert olyan zagyva meghatározást adott, ami nem felel meg egy propaganda-szeminárium vezetőnek. A döntő kérdésekben 3631 látott tisztin. Emellett még 3 propaganda-szemlnírium vezetőt leváltottunk. A demokratikus béke tábor kérdésénél felvetődött, hogy célja az imperializmus megdöntése, és ez sem lett kellően tisztázva. Kérem Bissku és Pikó elviáreekat, hogy ezt tisztázzék. Tegnap beszéltem egy propagenca-asemináriumvezetó elvtárssal, aki azt a tapasztalatot szűrte le a konferenciából, hogy a kapitalista országok közti háború a mi részünkre hasznos. A hibák elsősaorban a Mi hiányos'munkánkból a dódnak. Sem a propagandista-szemináriumvezetőkre helyeztük a súlyt, hanem a szervez'ei,előkészítésekre , a loqá—os megjelenésre, igy az elméleti szinvor.al nem érte el ezt a fokot, omit kellett volna. A propagandisták jegyzeteit az üzemekben nem ellenőrizték, pl. hétfőn délelőtt lo órakor az Ekáuan aé* hozzá sem fogtak az előkészítéshez. A titkár elvtáranő bete^ ég Szaderkényi elvtárs lo órakor még a Sok Laját olvasta. Meg sem nézte, hogy pl. a kenyér-problémát be Is dolgozták-e az anyagba,holott éppen az alkotmány pontjait tárgyalták. Összehívtuk a propagandistákat, alapszervi titkárokat ée & népnevelőket tettük felelózsé. így az előzőekhez viszonyítva, 85^-ra ugrott fel a megjelenés. De nem megfelelő a szemináriumok feltöltése sem. Beszéltem olyanokkal,akik modt kerültek a vállalathoz és említették, hogy szeretnének résstvenni ez oktsté3ban, de senki nem szólt még nekik. Megkérdeztem,hogy adben akarnak résztvenni és beosztottuk őket ezemináiuaira. Az oktatás megjavítása érdekében döntő feladat, ho a propagandisták és minta-konferenciák vezetőinek tanulását megjavítsuk, a szeminárium vezetőket szigorúén ellenőrizzük, előkészítsük ez anyagra való felkészülésben. Tegnap beszéltem a künytár vezetőjével és minden hétre két konzultánst ütemezünk be. Itt m ndjért ellenőrizni fogjuk a felkészülést is. A konzultáció elsősorban elméleti sikon fog mozogni, de aaunk gyakorlati módszereket, feladatokat is. Két-két konzultánst állítunk be. az egyik az elméleti, a másik e yakorleti konzultációt vezeti le. A legjobb propagandista elmondja, mi a saját módszere,hogyan dolgoz.ík és hogyan ellenőrzi a hallgatókat. Ezt megvitatják a propagandisták. Tehát döntő tényező, hogy elsősorban a vesető propagandistáktól kiindulva ellenőrizzük a felkészülést. « 0