Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.105.a/3)
1951-08-31
- 3 -A kerület réazéről helytelennek tartja, hogy a taggyűlések előkészületi Időpontjában egyezerre elvonta as üzemből a titkár, szervezőtitkár és agit.-prop* titkár elvtársekat. Jobbak lehettek volna a taggyűlések, ha ezeknek az elvtársaknak idejük lett volna ellenőrizni az előkészületeket. Farosa jelenségnek tartja, hogy a vezetőségválmaztáaokkal kapcsolatban van egy letargia a vezetőségi tagokban. Pl, Kovács elvtársnőben kialakult sgy olyan tudat, hogy ő nem lehat káderes, mert adminisztrátor Volt. Elmondása szerint ezt senkitől nem hallotta, ezosak a saját megérzése és bár elvégzi a munkáját, de mégis kihatással van arra. Ugyanez a jelenség azonban megtalálható az alapézervekben is, amit a legsürgősebben le kell szerelni. De ezenkívül feljönnek olyan hangok is, hogy a p.B. megsérti a párt- I demokráoiát, mert úgyis olyanok lesznek megválasztva, akiket a kerület akar. Nagyon kell vigyázni, nehogy ezek a nézetek eluralkodjanak. Javasolja a pártbizalmiak és népnevelők alaposabb ellenőrzését, azt, hogy hogyan viszik ki a megkapott szempontokat, hogy tisztább kepe legyen a kerületnek arról, mi folyik as üzemekben. FehérváritA Tanácsnál tartott taggyűlésnél hibaként értéka, f* 11. hogy a 37 peroes beszámolóból mindössze 7 percben foglalkozott a titkár elvtáre a vezetőségválaaztéaaal. Kttl és belpolitikai kérdésekről, az októberi felajánlásról beszélt és mindezek között elsikkadt a vezetőségválasztás. Javasolja, hogy a szervezési Osztály ellenőrizze le a titkár elvtáreak felkészülését, azt, hogy nem-e elklanak át felette. A hozzászólások ie átmásztak rajta éa hiányolja, hogy a hiányos ellenőrzés következtében erről a kerület nem kapott képet. A jelentésről az a véleménye, hogy felszínes. Pl. foglalkozik vele, hogy a politikai tartalom javult ée az a feladat, hogy ezt tovább szélesítsük stb. De konkrétan nem foglalkozik vele, hogy ea miben nyilvánult meg és hogyan akarjuk tovább szélesíteni. Soldoené t Nem ért egyet Fehérvári elvtárssal, mert a jelentés feladata nem az volt, hogy kiértékelje, hogyan foglalkoztak a taggyűlések a vezetőaágválasztaasal. Ez a következő hét P.B. ülésének napifo rendjére tartozik. Viszont azt helyeasn állapítja meg a jelentés,hogy a politikai előkészítés munkájában javulás van. Egyik jé jel pl, hogy ÍelBzavak vannak már a legtöbb üzemben, a népnevelők egyénileg is fogalkoznak a vezetőségválasztással. 4 üzem tapasztalatairól tud beszámolni és ezek közül különösen ki kell emelni az Adriát, ahol minden gépen van szemléltető agitáoió. Itt azonban hiba az, hogy van egy olyan hangulat, hogy a jelenlegi vezetőség jőlvégzi a munkáját, nem kell senkit leváltani. A taggyűlés azonban jólsikerült, jő volt a titkári beszámoló éa igy nagy volt az aktivitás is. A Drótháló éa Sodronyfohatban azonban abazolut rossz taggyűlés volt, ami kiindult a rossz titkári beszámolóból, a titkár elvtárs azószerint kiirta Rákosi elvtárs febr.lo.-i beszédét, a tag éa tagjelöltök kötelességét és a Politikai Bizottság vezetősegválaaztásokkal kapcsolatos határozatát. De hogy mindezek az ő üzemükben hogyan néznek ki, arról egy sző sem esett. A taggyűlés termelési értekezletté fajult. A vezetoségválasztáeról mindössze annyi sző esett a hozzászólásokban, hogy a jelenlegi Vezetőség jólviszi a munkát. A taggyűlés előtt két órával felhívta a titkár elvtárs figyelmét, hogy javítsa át a beszámolót és ennek folytán mindössze annyi történt, hogy a beszámoló előtt pár szóban megemlítette a vezetőségválasztásokat. A tagságnak 5o $-a sem jelent meg, amire mentségül felhozta a titkár elvtárs. hogy 3o-an délutáni műszakban vannak. Hiba az, hogy nincsenek pártcsőportbizalmiak, papíron is osak 6 van, de még ezeket sem Ismeri névszerint sem a titkár elvtárs. A maga részéről kritikát gyakorolt úgy a vezetőség,mint a tagság felé h I / J3 > i