Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.104.a/3)

1951-08-23

I • ~ — I ¥ Az elért eredméryek elsősorban annak tudhatok be, hogy a kommunisták élenjártak a ven- % senybén és hogy menet közben sikerült megjavítani az agitációs munkánkat, így a dolgo­­> zók az üzemekben nap-nap után megismerhették a kiemelkedő eredményeket. Az üzemekben igen jó módszerekkel segítették elő a verseny lendületét. Példának emliti mgg a Bp. Kén­­savgyárat. Rámutat arra, hogy elmondhatjuk, hogy Disz fiataljaink teljesítették a verseny során azt, amit Pártunk joggal elvár tőlük. Eddig még soha nem tapasztalt lelkesedésükkel példátmütattak az üzem többi dolgozóinak, A DISZ tagjainak 95^-a vett részt a verseny­ben, De a női dolgozók is igen jól kivették részüket a munkaversenyből. A ddgozó nők 86.4$-a vett rész az Alkotmány tiszteletére rendezett munkaversenybep. Sztahanovista szintet a női dolgozók közül 58-an értek el. A munkaverseny során jó eredményeket értünk el az egyéni ós párosverseny területén is. Egyéni versenyben a dolgozók 29»4$» brigádversenyben pedig 23.9$ vesz részt a dolgozóink nak. Bár ezen a téren is tettünk lépéseket előre, .azonban a munkaversenynek ezt a leg­jobb formáját még mindig nem tudtuk olyan színvonalra emelni, mint amilyenre szükség volna. Ez abból adódik, hogy ugy a Pártbizottság, mint az alapszervezetek erre a versenj formára nem fektettek olyan nagy súlyt, mint amilyent kellett volna. Jó eredményeket értünk el az anyagtakarékosság területén is. Üzemeink dolgozói közül 42$r-'van anyagtakarékossági versenyben'. Ez azonban még közel sem érte el azt az arányt, melyet népgazdaságunk további fejlődése érdekében végre kell hajtani. Jő példának em­liti meg a Hungária Vegyiműveket és a Bp. ^Csokoládégyárat, roszsz példának a Nőiruha­­ipari Vállalatot, ahol a dolgozóknak csak a 3»8$-a van anyagtakaxékossági versenyben. ^ A verseny során hiányosságként emliti meg, hogy a Pártbizottság munkájában hiva volt, hogy nem hajtottuk következetesen végre, hogy az Alkotmányunk ünnepére szóló munkaver­­sen-y szervezése nem a pártszervezetek feladata, és nem vettünk irányt arra, hogy nar­­gyobb támogatással a Szakszervezet legyen a munkaverseny szervezője és vezetője. Ennek köszönhető, hogy a Szaakszervezetek megint nem kgposolódtak bele olyan mértékben a ver­senybe mint ahogy arra szükség lett volna. Hiba volt az is, hogy lemaradt a politikai mozgósítás a verseny kezdetén és ez csak néhány héttel később bontakozott ki. Hiba volt továbbá, hogy most sem sikerült felszámolni a munkaverseny kampányszerüségét. Rámutat arra, hogy az elért eredmények azt jelentik, hogy most ujabb még nagyobb erőfe­szítéssel kell továbbvinni a munkaverseny kiszélesítését. Rendkívül fontos, hogy min­den erőt megfeszítve az .1951-es tervév határidejét lecsökkentsük. E vél érdekében vég­re kell hajtani a Budapesti Pártbizottság határozata alapján a "Gazda mozgalommal" kap­csolatos feladatokat, és következtésen szemünk előtt kell tartani a Politikai Bizott­ság ide vonatkozó határozatát, amely hosszú időre kijelölte a munkaverseny terén a fel- i adatokat. Rámutat arra, hogy a "Gazda mozgalom" kiszélesítésére minden üzemben meg vannak a lehe­tőségek, de ha az üzem maga nem tudná felhasználni a hulladékanyagokat, akkor az a fon-. 0 tos, hogy érintkezésbe lépjen olyan üzemekkel, ahol azt fel tudják használni. Ennek végrehajtására az üzemei háromszögek, bevonva a legjobb műszaki vezetőket, sztahanovis­­tákat, tárgyalják meg, hogy milyen lehetőségek vannak a "Gazda mozgalom" jó végrehaj­tására és milyen egyéb lehetőségeik vannak a még meglévő hiányosságok kiküszöbölésére és az elkészített tervet az augusztus 2oái verseny kiértékelésénél és a feladatok ismertetésénél tárgyalják meg és tegyenek konkrét felajánlást a kidolgozott terv végre­hajtására, az 1951-évi tervév idő előtti befejezésére. Ez igen komoly feladatot hárit minden pártszervezetünkre, vállalatvezetőinkre, üzemei bizottságainkra, mert a julius havi tervteljesitésben általánosan mintegy 2-|-3$-ós visszaesés mutatkozik. Most igen döntő feladat,, hogy a dolgozók felé igen komolyan vessék fel a felelősség kérdését, mert a terv végrehajtásáért a pártszervezet, a vállalatvezetőtől lefelé végig az egyes dolgozókig mindenki felelős. A munka minden területén érvényesíteni kell a Kongresszus sunk határozatát, amely külön kiemelte az egyszemélyi felelősség rendkívüli fontossá gát. A feladatok végrehajthatók, ha a hiányosságokat kiküszöböljük és a munkaversenyt egy pillanatra sem engedjük gyengülni. Nem szabad annak bekövetkezni, hogy most már az augusztus 2.0-i versenyt lezártuk és most megpihenünk, mert ha csak egy. pillanatra is megállunk, az évi tervünk rovására megy. Bár az igaz, hogy feszitett tervvel dolgozunk, de a tapasztalataink azt mutatják, hogy ez is teljesíthető. Ebben a munkában különösen nagy feladat hárul pártszervezeteinkre és nekünk nemcsak beszélni kell Pártunk és kor­mányunk határozatainak végrehajtásáról, hanem azokat következetesen a gyakorlatban végre is kell hajtani. Itt megemliti, hogy a Pártbizottság sem ellenőrizte le kovetkezí tesen, hogy a felsőbb szervek határozatai hogyan lettek végrehajtva. kell a Rámutat ári#, hogy milyen nagy feladat hárul a ffluszalaJe^°^‘ió1; a küla5 üzemek munkaverseny további feltételeit, a mühelyrészek közötti koop */* ? !.; í; • '■ O ' < ~-tt— .... ... • rá rá0 ©■ 77 2 ■ Y,- — ’i , —a----O------------—-- '---------— ■■rá.Xtt.rá-t.rá!.rá;itáttrárá.irálrá-CT,.tí..CT—

Next

/
Thumbnails
Contents