Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.104.a/3)
1951-08-23
r * n közötti együttműködést, a meglévő hibák kiküszöbölését, mely mind döntő előfeltétele " a tervteljesitás időben való végrehajtására. Ugyan ez áll a vállalatvezetőkre is. El kell érnünk, hogy ne csak általánosan vezessék a vállalatokat, hanem minden részében ismerjék az üzem hiányosságát, feladatait és a hibák kiküszöbölésére mindenütt legyenek ott. Ezen a téren vannak hiányosságok , mert nera egy esetben igyekeznek küldő okokat keresni, hogy miért nem tudják a tervet végrehajtani. Ezért ha vannak is objektív nehézségek, azon kell lenni, hogy ezt a lég sürgősebben felszámolják. Külön kiemeli, hogy a pártszervezetek, tömegszervezetek meglett milyen nagy szerepük van a vállalatvezetőknek a munkafegyelem megjavítása terén, mert ha tovább hagyjuk azt a lazaságot, ami még megmutatkozik a munkafegyelem területén, akkor az súlyosan veszélyezteti tervünk végrehajtását. A pártszerveze eknek pedig még fokozottabb segitséget kell adni az üzemekben a hibák kijavításához. Pártszervezeteinknek az üzemen belül ismerni kell minden problémát, ez azonban csak akkor érhető el, ha párttitkáraink és vezetőségi tagjaink hivatásuk magaslatán állnak és ténylegesen betöltik, itányitó, vezető szerepüket és mozgósítani tudják az üzem dolgozóit a feladatok végrehajtására. Rámutat arra, hogy a munkaverseny további fokozását össze kell kötni a vezetőségválasz-' tásokkal, az őszi oktatási jó megszervezésével, a békéért folytatott harccal. Fokoznunk kell a kommunisták példamutatását, napról-napra javitani kell a pártmunkánkat és ebbe még nagyobb mértékben be kell vonni a tömegszervezeteket. Összefoglalva: Minden pzemünk és intézményünk a munkaverseny további kiszélesítését és az 1951-ss tervnek a végrehajtását és annak túlteljesítését tűzze ki. Ennek érdekében az augusztus 2o-ra történt felajánlásokat termelési értekezleten.értékeljék ki és 0 ezt kapcsolják össze azokkal a feladatokkal, melyet a "Gazda mozgalommal" kapcsolatban és egyéb vonatkozásban az üzemi háromszög, műszaki vezetők ós sztahanovisták bevonásával elkészítettek. Egyben ezeken az értekezleteken tegyenek felajánlást a tervév túl- . teljesítésére. Dolgozzanak ki üzemen belül konkrét javaslatokat a munkafegyelem megszilárdítására és abban érvényesítsék a felsőbb szervek határozatait, A verseny további fellendítése érdekében a műszaki vezetők dolgozzák ki azokat a szempontokat, melyek megvalósításával a munkaverseny további lendületét biztosítani tudják. Tovább kell fokozni a kommunisták példamutatását és a verseny problémáit szorosan öszsze kell kötni a vezetőségVálasztás konkrét feladatival. Tovább kell fokozni az agitációs munkát és javitani kell a verseny nyilvánosságát a rendelkezésre álló eszközökkel. Az elmondottak alapján minden pártszervezetünknek, üzemei bizottságunknak, vállalatvezetőinknek azon kell lenni,, hogy a munksnrerseny lendülete tovább nőjön és az 1951-es tervevünket idő előtt sikeresen tudjuk befejezni. Piskátor elvtárs: Néhány adatot közöl, amely a jelentés elkészítése óta megváltozott Így 24b rőt tesz ki a sztahanovista szintet elért dolgozóknak a száma.* A felajánlás Ft. értéke 29.112.898 Ft., a teljesítés értéke: 32,119*281 Ft. Ez azt jelenti, hogy a 0 teljesítésben 12o $-on állunk. Ha a mostani eredményeket viszonyítjuk a Május l.-ei forint felajánlásokhoz, akkor az elért eredmények 199 $-al magasabbak. Elmondja, hogy ■ 62 üzem közül 37 teljesítette eddig forint értékű felajánlását* 12 üzem még nem teljesítette s 13 van olyan, amely még egyáltalán nem küldte be jelentését. Batta elvtárs: Van-e olyan képe a termelési osztálynak, hogy most mennyivel szárnyaltuk tűi a kongresszusi forirtt értékű felajánlást és akkor milyen alapból indultak ki és a kongresszusi verseny után ez az alap mennyivel esett vissza, vagy mennyivel emelkedett? A mostani versenynél az alapot honnan számították? Ha erről volna kqp, akkor meg lehetne állapítani, hogy egy-egy kampány után mennyivel estünk vissza. Milyen terve van a termelési osztálynak a 246 sztahanovista szintet elért dolgozókkal kapcsolatban? Különöskép a vezetőségválasztásokra való tekintettel* Milyen alapból indultak ki a,Minőségi Nőiruhaüzemnél és ismerik-e az üzemnek a jelenlegi állapotát? / Bozsik elvtárs:A Pártbizottságnak van-e képe, hogy hogyan volt összekötve az Augusztus ko-i munkaverseny a pártépités kérdésével? Lantos elvtárs: A termelési osztály szúrópróbaszerűen leellenőrizte-e néhány üzemnek a teljesítését? Horváth elvtárs: Batta elvtárs első kérdésére válaszolva elmondja, hogy a versenyek kiértékelőseneTmindig csak a végösszeget vesszük tekintetbe es HJdqpaura ebből határozzák. meg a fejlődést. rlekátor elviére, Kiemeli. hogy .... évhen a legnagyobb eredményt, amikoris 27,000.000 vol mp^nézik. hogy a pártéa rooet kittot sztahahovistékkal egyénileg fognak foglalkozna ee megnézik, togy pitéé területén hogyan lehet éket felhasználni. I ’ ' 4-i . H • ■ / ,.<... ■ ■■ ■' .■ ... .■ ' ' ■ ' ■ *' rt • -V ■ I fi"1"1"----------------re — 4 ‘ 1