Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.103.a/3)

1954-06-17

•f-fftt ' .■ * ■ fe • ra i .-v\ “fe 8 . I 0 ,f fe üzemeknek kell indítani. Ehhez azonban szükséges, hqg^^vkU^ponti propaganda-képző iskolára a nagyüzemek is küldjenek [propagandistát. 2 központi tanfolyam indul, az első junius 20-tdl julius 20-ig tart, erre a MÁVAG egyet küldött, a Ganz Vagon és a .Ruggyanta még eddig egyet sem. A második tanfolyam augusztus 1-én indul, erre a kerület­nek szintén 13 elvtársat kell biztositania* Az üzemekben kb. augusz­tus végén, szeptember elején kell beindítani a prop. továbbképzőt. XI A hallgatók bevonásáról szóló jelentést 172 alapszervezet küldte be. Ezeknek a szerveknek taglétszáma 20,618 fő. Ebből eddig 10.104- főt i vontak be az oktatásba. Ez a fenti tagságnak 49%-a., A kerület tervezése a párttagság 43%-át jelölte meg feladatnák be­vonni szervezett oktatásba. A végső kimutatást azonban csak: julius ,15-ére tudjuk elkészíteni, mert ezideig még kb. 65 szervezetünk nem, küldte be jelentését. A hallgatókkal folytatott beszélgetés általában az önkéntesség elvé­nek alapján történt. Voltak egyes szervezetek, ahol előfordult, hogy ro a tavalyi bürokratikus módsaerekkei akarták a beszélgetést lefolytat­­j ni, pl. Ganz Vagon, MÁVAG, Ruggyanta, de sorolhatnánk a kisebb szen­ti vezetett ia„ Véleményünk az, hogy ezeket a hibákat az elvtársak azért követték el, mert nem. fordították megfelelő gondot az oktatás agitá­ció iának a vitelére, ée jogoe a bírálat az oktatási részleg munkája felé, hogy nem adtunk megfelelő helyszíni segítséget ennek a munkának viteléhez. Azonban az elvtársak rájöttek arra, hogy ez a bürokratikus módszer nam megfelelő éa elkezdték újra a munkát, helyesebben az el­követett hibát korrigálták. Érdekes megnyilvánulások voltak a hall­gatók részéről, Sokan azt mondták, hogy ők érzik azt, hogy a most folyó oktatási évadban nem tanultak megfelelően és igy nem látják biztositva az eredményes tanulást ,!»*», magasabb formára mennek, ezért kérik, hogy egyszer ezt az évet ismételhessék. Akadtak olyanok ie, akik elmondták, hogy ők egy évet pihenni akarnak és semmi körül­mények között nem akarnak tanulni. Voltak olyanok is, akik komoly indokok alapján kérték kihagyásukat a szervezett oktatásból. Az önkéntesflég elvének betartása az előkészítő munkánál a továbbiak­ra bán azt fogja eredményezni, hogy a hallgatók részéről a 1* morzsoló­r dás nem l«3z olyan nagyfokú, mint az előző években. 172 szervezet jelentéseit fEldolgozva,a pártonkivüliek száma a szer­vezett pártoktatásban 1.391 fő. Az nem haladja meg a megengedett számot globálisan. Be ha oktatási formánként nézzük, akkor komoly eltolódás mutatkozik a formák között, különösen a pol.iskola I. év­folyam rovására. Eddig 31 pártszervezetet irtunk: össze, akikkel sze­mélyesen meg fogjuk benzélni, hogy rendezzék a politikai iskola 1. évfolyamán áz eltolódást, mert egy-két párttaghoz 15-20 pártonkivüli van beosztva. Ilyen az Autó taxi, a 4>sz. Ipar terv, Köztisztasági, KB EME I, Erjedésipari, stb. vállalatok. Folyik a pártszervezeteknél a DIS2 oktatás hallgatóinak kiválogatása. Jó visszhangra talált a Petőfi iskola megszervezése a fiatalok kö­zött, nagy az érdeklődés. A DIS2 fiatalság kiválogatásának határideje szeptember végéig tart. Ez azt a veszélyt rejti magába, hogy a párt­­szervezetek vezetőségei sem tartják megfelelően kézbon és segitik a DIS2 munkáját ©zen a területen, mondván azt, hogy a határidő soká I fog lejárni. A kerületi DIS2 Bizottság az erőket főiméivé a kerületi V.B.-tői 3 ; elv társat kér a Petőfi iskola I. évfolyamára vezető propagandistának i /pedagógusokat/, akik ismerik a történelmet és 3 elvtársat a II. év­folyamra olyanokat, akik kiváló pártpropagandíoták. Ezeket minden további nélkül biztosítani fogjuk. Eddig a párt alapszerveze tek 40 elv­j ' ft r 1 _____

Next

/
Thumbnails
Contents