Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.103.a/3)
1951-12-07
.k Az állami és a munkafegyelem kototaijcacH területén komolyan dolgozik nálunk az ellenség. Nem úgy, hogy késik, hanem ugv, hogy A csapágyakba spént teszm amely a csapágyakat szétzuzz^f"*mfvy, mo gy mindent selejtnek nyilvánít, vagy semmit. « Mi tettünk pár intézkedést ennek megszüntetése érclekéb^ffövA ^tömegeket megtanítjuk, hogy az ellenség ellen hogy kell harcolni, még alapszerveink is elnézik az ellenség munkáját. ,1 Rákos elvtárs nő: Mi tegnap dolgoztuk föl Rákosi elvtárs beszédét éa1-megállapítottuk azt, hogy nagyon jól fogadták as elvtársak. Nálunk is volt számolgatás, de nálunk jó irányba folyik. A M'VÁG. és Ganzból a elvtársak úgy számoltak, hogy ha vissza mennek oz üzembe, 200$-ot fognak teljesíteni és, hogy ezzel mennyit fognak keresni. De megmutatkozott, hogy | az elvt Ár; ak japy parasztság elleni kgccrgctisci hangot ütöttek meg. Ho. y ez az in ézkedés azért történt, hogy a parasztság ne tudja kizskámányolni a munkásosztályt. Az elvtá rsak elmondták több helyről, hogy szerdán este az elvtársak lakásukon azzel várták őket, hogy mit csináljanak, mert az üzemben azt terjesztik, hogy ez az intézkedés inflációhoz vezet, gtet Kuti elvtársnő a KÖZÉRT, titkára azt mondta, hogy a KÖZÉRT, üzeletekben egyesek bemennek, de nem vásárolnak, hanem a felemelt árakat sorolják fel. Ami a legjobban megragadta az elvtársak figyelmét az, amikor Rákosi tó elvtárs azt mondta, hogy ipari ország lettünk. Azt nagyon jól látják, hogy ez mit jelent, hogy a nemzeti jövedelem az ipar számára, jobb lesz. Tóth elvt'rs: Az a vélemény alakult ki bennünk, hogy a jegyrendszer megszüntetésével kapcsolatos agitációval a termelési agitáció háttérba szorul. Ez azt jelenti, hogy nem mutatja meg a dolgozóknak, ha többet termel, ez számára mit jelent. Vannak egyes üzemekben olyan gócok, amelyek még mindig nincsenek tisztába azzal, hogy ez a rendelkezés mit jelent. A P.B.-nek egyes területek felé kellene fordulni. Ilyen a BESZK/RT., a posta, itt bérrendezések voltak. A KTSZ-ek vonalán azért, mert rájuk a 21$ nem vonatkozik. Rák elvtárs: A területen vasárnap kimentünk agitáciőre és itt is minden lakásban ceruzáztak és a legrosszabb vonalon. Gokan a népnevelőink közül is bele estek a hibába, mert nem hasonlították össze a múltat a jelennel. így szükségessé vált az, hogy a bákebizottságokat behívjuk és megtó magyaátzuk azt, hogy helytelen az, ha ők is ceruzát vesznek elő és elkezdenek számolni. Az általános hang; lat úgy jött ki,v hogy megértették, kivéve a lumpenproletárok; t,aki fizetésének egy részét elissza. Lazin elvt'rs; Számos politikai iskolán maguk az előadók sem készültek fel elé/ jél és ennek következtében ők maguk sem láttak világosan egy-két kérdésben. Tehát fontos, hogy kézbe vegyük ezt a kérdést. A másik, hogy vannak az üzemekben olyanok, hogy majd meglátjuk mi fog ebből kialakulni és akkor foglaltak állást. A Vasön ódákat politikai iskoláján maga az előadó úgy hozta ki a kérdést hogy a too&jc bérek lassan utói érik az árakat. Más helyen el sem olvasták az anyagot. Tehát fontos ennek a kérdésnek további tudatosítása. Ami hiányosság végig üzemeinknél az az, hogy nem történtek vállalások. Ez azt mutatja, hogy nem látják, hogy milyen komoly jelentősége van Rákosi elvtárs beszédének. Nem mutatták mog nemzetközi viszonylatban sem a kérdéseket. Fülöp elvtársnő: A Budapesti MNDSZ. titkár fel-hivta a figyelmet, hogy a nők körében félre magyarázták Rákosi elvtársnak azt a mondását, hogy a jegyrendszer héborus hangulatot idéz elő és most már azt hiszik, hogy megszűnt a háborús veszély. Meg kell mutatni, hogy az imperialisták azért továbbra is fegyverkeznek. • • • ffi .-3-2