Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.103.a/1)

1950-06-11

v x ' 7' , ~~ , r* .X ■ © k felül vizsgálat befejezésével a következő helyzetkép alakult ki, amelyet igen kemény munkával tudtunk elérni* Kizártunk Pártunkból 12.61o főt* Maradt 2o,745 tagja a kerületi pártszervezetnek. Ebből munkásszármazású 33*9$» értelmiség 5.1$, alkalmazott 54*-$» kereskedő, kisiparos 7$* Tagjelöltnek átminősítettünk 3*766 tagot. Ezek közül 25*9$ munkás, értelmiségi 5,9$, alkalmazott 63,6$, kereskedő, kisiparos 5%* Ezek a számok azt mutatják, hegy javítottuk ugyan párttagságunk szooiális össze­tételét, de még mindig jelentős problémánk pártszervezeteink szooiális összeté­telének a megjavítása. Megmutatják ezek a számok azt is, hogy kizártuk párttag­jaink soraiból az oaztályldegen, népellenes elemeket. Érdemes megemlíteni elvtársak, hogy a felülvizsgálat során kiket Zártunk ki Pártunk tagjai sorából. Molnár nevű titkárt a TÜ'KEH-től, aki a Horthy hadseregben tiszt volt, résztvett a szovjet lakosság kínzásában, üldözésében és azzal akarta bűnét palástolni, hegy a felesége orosz származású nő, igy tehát ő jó demokrata* A 11-as körzetből szintén egy Molnár nevű egyént kellett kizárni, aki szemináriumo­kat vezetett és a Horthy-rendőrségnek mint besúgója működött, Kizártunk egy 2$-3o fővel dolgoztató babagyárost, ssibárusokat, akik az infláoió alatt zsiroAodtak — *»*• \ De követtek el felülvizsgáló bizottságaink komoly hibákat is, amelyeket a kerüle­ti Pártbizottság nem vett időben észre, így történhetett meg as, hogy a 4-os körzetben igen aok polgárt bennhagyunk Pártunkban, Benn maradt a Pártban egy 12 munkást foglalkoztató fogászati laboratórium tulajdonos, aki kijátszotta a felül­vizsgáló bizottság éberségét, • akiről etak ogy véletlen folytán tudtuk meg, hogy ninos helye a Pártban, s a múlt héten kizártuk* De az ellenség megpróbált beépülni a felülvizsgáló bizottságokba is* Pl, a Dolog­ház utoai kórházban Szabó Mátyás, aki 1943-ban baloldali kijelentésekért embere­ket feljelentett, úgy intézkedett, hogy minden felülvizsgáló bizottságba, ahol Qíl alkalmazottakról volt szó, egy-egy bartáját javaslatba hozott bizottsági tag­nak, akik azután kizárták a Pártból azokat, akik tudtak az ő múltbeli magatartá­sáról. Az ellenség suttogó propagandával is igyekezett munkánkat megzavarni. Az értelmi­ségi párttagjalnkat azzal akarták elidegeníteni Pártunktól, hogy elterjesztették azt a rémhírt, hogy osak a munkások maradhatnak bennt a Pártban, Ezt a hangot si­került leszerelnünk, A felülvizsgálat során igen sok uj káder került a felszínre, akik közül azótg is aktív pártmunkát végeznek* így pl. Krlzsán elvtárs, kerületünk káderese is, A felülvizsgálat után megnőtt az aktivitás az üzemekben, amellyel együtt nőtt Pártunk ereje és tekintélye. Ezt az eredményt legjobban az üzemekben lehet lemér­ni, mert a felülvizsgálat után megváltozott a dolgozóknak a munkához való viszo­nyúk és kialakult az uj munkaatiluz és a munka versenyek megfelelő politikai és erkölesl támogatáson keresztül szélesedtek* 2 év és 8 hónap alatt fejezte be a magyar nép a 5 éves tervet, amelynek eredmé­nyeként az 1938-as életszínvonalat 4o$-al túlléptük. Kerületünk üzemeinek a dol­gozói le magukévé tették a 3 éves terv célkitűzéseit. Ennek leghttbb kifejezője az a tény, hogy több üzemünk, mint pl, a Fogaskerékgyár, Szikra Nyomda, lingel Bútorgyár és íranklin Nyomda a lerövidített határidőnél is előbb fejezték be tervüket* Ún^ÁGos levéltár 0 . ...... ' . ' • ■ . - - . . ■ ’ . . -r' ' '

Next

/
Thumbnails
Contents