Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.103.a/1)

1950-06-11

» r , - 2 -^ . ti A Magyar Dolgozók Pártja megteremtésénél Igen kemény küzdelmet kellett vívni a reakcióval, amelynek hangadói kerületi viszonylatban is a jobboldali ozooiálde­­mokraták voltak, akik mindent elkövettek az egyesülés megakadályozására és azt hiresatélték, hogy a Magyar Dolgozók Pártjában a volt szociáldemokratáknak sem­miféle funkció nem fog jutni, hogy megbecsülésben nem lesz részük és harmadran­gú párttagokként fogják kezelni őket* Ebben a harcban igen nagy segítséget nyujtott^észünkre a baloldali Szooiáldemok­­rata elvtársak, a kerületi Végrehajtó Bizottság alapszervi vezetőségek balolda­li tagjai, akik sajátmaguk oáfolták meg a jobboldali szooláldemokraták állítása­it, De megcáfolták az ellenséges agitáoiót a tények is, amelyek mutatják, hogy a baloldali azooiáldemokrata elvtársakat megbecsüljük, Az egyesüléssel a z elnöki, ' szervezőtitkári ás kádermegbizotti funkciót, volt szociáldemokrata elvtársakkal töltettük be. Számos szociáldemokrata elvtársból lstt a Pártbizottság politikai munkatársa, alapszerv titkára és egyéb pártfunkcionáriusa* Az egyesülés után időszerűvé vált, hogy Pártunk élcsapat jellegének biztosítása érdekében tagfelvételi zárlatot rendeljen el, amely idő alatt politikailag is, szervezetileg is, felemeljük a tagság, a a pártszervezetek színvonalát, a Kommu­­* nista Párt munkájának színvonalára* Döntő jelentőségű volt Pártunk élcsapat jelle­gének kialakításánál a politikai bizottság 1948 szemptember 2-i határozata, amely kimondja azt, hogyt H A Politikai Bizottság a pártszervezetek kötelességévé teszi, hogy a kongresszus irányvonala és a jelen határozat értelmében a tagfelvételi és tagjelöltfelvételi zárlat ideje alatt vizsgálják felül a párttag­­, ságot, távolítsák el a Párt soraiból az osztályidegen, korrupt, k&rie­­rlsta elemeket,*' A tagfelül vizsgálatra Pártunknak igen nagy szüksége volt. Egy forradalmi munkás­pártnak tudatosan és tervszerűen szabályozni kell tagságának szooiális összeté­telét, est nem bízhatja a vak véletlenre és tudatosan kell gondoskodni az inga- \ dozó és ellenséges elemek távoltartásától, valamint gondoskodnia kell a Párt proletár jellegének megőrzéséről, proletár fegyelmének, szervezettségének meg­szilárdításáról. A Politikai Bizottság határozata kimondja, hogyt H Az olyan párttagokat, akik nem felelnek meg a párttagsággal járó követelményeknek, da okikban meg van a készség arra, hogy tanulással és munkával kommunistákká, a munkásmozgalom haroosaivá váljanak,ne­velésük és fejlődésük érdekében tagjelöltté minősítsük át," Az aktivitásnak az a megnövekedése, amely Pártunkban a tagrevizió folytán be­következett, ujabb lökést adott politikai és szervezeti munkánk kiterjesztésére* A kerületi Pártbizottság figyelemmel kísérte Pártunk Központi Vezetőségének idevonatkozó határozatát és igen nagy gondot fordított arra, hogy kerületi vi­szonylatban is Pártunk ereje, tekintélye tovább növekedjen és tovább javítsuk a szooiális össaetétlt is, amely kerületi viszonylatban az egyesülés következ­tében eléggé rosszul nézett ki* Kerületünkben az egyesüléskor volt 37.121 tag, ebből 28,5$ munkás, értelmiség 5*4$, alkalmazott 54*8$, kereskedő ée iparos 11*5$, Az elvtársak ezekből a szám­adatokból is könnyen megérthetik azt, hogy Pártunk összetételében nem volt meg az a szooiális arányszám, illetve túlsokan voltak olyanok, akik osztályhelyze­tüknél fogva nem valók Pártunkba* Ez ssükségeásé tette, hogy különös gondot fordítsunk a Politikai Bizottság hatá­rozatának a tudatosítására, hogy megértsék pártszervezeteink tagjai, milyen hatal­mas és felelőségteljes, körültekintő munkát kell végeznünk, hogy kerületünkben végrehajtsuk a Politikai Bizottság határozatát, ORSZÁGOS LEVÉLTÁR jj# y _______________ MO___________X

Next

/
Thumbnails
Contents