Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.102.a/3)

1953-01-08

- 7 -Javasolom bevenni a munkatervbe az egyetemre járó fiatalok­kal való foglalkozást* Badics: A hozzászólásokban sqk olyan kérdés merült fel, arait feltétlenül íeYe” kell venni a munkátervbe. Maga az a tény, hogy a P.B. foglalkozik a Disz. munakterv'vel, komoly segitáéget ad munkánkhoz. A javaslatok közül nem megoldható nagy elvtársnő javaslata, hogy kirádulásokat szervezzünk a fliatalcknak, mert a felsőbb szervek határozata, hogy ilyen előadásokat szex vezzünk meg. Dzenkivül természetesen tervbevettülc a kirándulásokat is, amik összevannak kötve a sporttal és SzHSZ. kiképzéssel. Az építkezésekhez a Budapesti isz, bizottság kerületenként mozgósította a fiatalokat, és még csak most 11,-én kerül sor a VII. kerületre. Szőke: A Disz. bizottság munkatervének összeállításában lehet látni, ho y szemelőtt tartotta a K.V. ülésen Farkas elvtárs által elmondott feladato­kat. Feladatunk, hogy megnézzük valóban a kerület jellegének megfelelően • vették-e ki a feladatokat.Azonban meg kell nézni azt is, hogy az elkészí­tett terv reális-e. Véleményem szerint sok vizsgálni való anyagot vettek be a munkatervbe. A Disz. bizottság feladata, hogy a jövőben fokozottabban rátérjen arra, hogy az anyagokat ne általánosságban állítsak össze, hanem a Disz. egyes döntő feladatait nézze meg. /pl. Disz. propagandamunka, agitációs munka, ifjúság résztvétele a versenyben, vezetés színvonalának megnézése, hogyan foglalkozik a Disz. szervezet a Párt által átadott káderekkel stb./ Tehát mindég a lég döntőbb feladatot kivenni, és azt kerületi viszonylat­ban megnézni, A z agit.prop. oztóly és a Párt 03 Tömegszel vezetek osztálya a Disz.­­Bizottsággal közösen beszéljék meg az itt elhangzottak alapján a munka­­tervvel kapcsolatos szempontokat, és ennek alapján készítse el a Disz. a végleges tervet.. Feltétlenül fontos, hogy a Disz, az irásos anyag színvonalán és összeállí­tásán sürgősen javítson. III. napirend. Oktatásról beszámoló. /Szatmáriné/ Szervezeti kérdések:/lsmerteti a statisztikát az elmúlt hónapokról./ Áz'eTőkészitáxőn jóa megjelenés úgy az alsófoku oktatásnál, mint a káder­­oktatásnál, A propagandaszemináriumofanál a nemzetközi helyset c. anyagnál az alapismereteknel 15 $, a politikai isk. I. évfolyamán 22 $, II. évfo­lyamán 2o $ volt a hiányzó, A hel3Ő helyzetnél® alapismeretek 14 $, I. évf 2o II. évf. 21 i, Az 5 éve ? tervnél: alapismeretek 16 /, I. évf. 2o í, II. évf. 18 te. A Párttörténet II. évfolyamún és a politikai gazdaságtan I.- II. évfolyamán mindössze 1-2 hiányzó van, az egész kongres susi anyag­nál mindössze 3-4 elvtárs hiányzott. Azonban a párttörténet I. évfolyamán a hiányzók száma 2o-25 $ • Az oktatás tartalmi rÓBze; ügy a káder, mint az alsófoku oktatásban azonos pro oléraák me rült ek fe1, illetve általában a politikai gazdaságtan kérdése­ket értik ij»eg nehezebben. A felsőb oktatási formában a propagandisták fel­­készülése megfelelő, azonbsn a párttörténet I. évfolyama, és az alsófoku oktatás propagandistáinál előfordul, hogy nea megfelelően készülnek fel. Általában megállapítható a szemináriumokon, hogy a történelmi kérdések háttérbe szorítják az elvi kérdéseket. Általában megállapítható, hogy a ká< derképző tanfolyamok megerősödtek, és a színvonaluk is emelkedett. A kongresszusi anyag tíonulmányozásánál felmerült problémák: I. témánál: az általános válság kérdése volt a legjobben vitatott kérdés, és e raeíetiT még a maximális profit. Ezeket a kérdéseket csoportos kon­zultáción megtárgyaltuk és tisztáztuk. Előfordult még ennél a kérdésnél, hogy az FW. Székháznál a háború elkerülhetetlenségének kérdését hibásan tisztázták, /a háború neKünk J-/ [ - ta p-' ' - • . . .--ra

Next

/
Thumbnails
Contents