Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.102.a/2)
1950-04-13
• kihatással a vezetőséget választó faggyülése3c. előkészítésére. Ezek nek a taggyűléseknek kihatással kell lenni a termelésre is, hogy jé politikai munkán keresztül a termelésben is kiváló eredményeket érjünk el. Az uj vezetőségeknek a Párt vezetőazerepét kell visszatükröznie. Péntek elvtárs említette, hogy kevés támogatást kapnak az alapazervek. A legutóbbi választmányi ülésen szó volt arról, hogy külön fog 4 lalkoznak egyes vezetőségekkel. Ezt jobban ki kell szélesíteni. Bár nem a P.B. és a választmány feladata, még sem ártott volna ha Péntek elvtárs említést tesz az olasz és franciaországi helyzetről. A napokban történt incidensre rá kell állítani a népnevelőket, mert az ilyesmit nagyon hamar felkapják a tömegek. Április 4-i felvonulással kapcsolatban megemlíti, hogy a felvonulás l nagyon szép volt, de - amit Péntek elvtárs is aláhúzott, hogy a tömeg nem volt elég lelkes - ez más üzemeknél is megmutatkozott. A fáradtság jelei látszottak az embereken. Nagy általánosságban erőltetett hangulat mutatkozott meg. A május 1-1 felvonulásra javasolja - mivel a nők jobban hangadóakhogy vegyüljenek a férfiak közé és csináljanak hangulatot. Ezt elő^ segíti ha legalább egy harmonika van a felvonulók között. k Rajoaányl Károlynál A klérus munkájával kapcsolatban megemlíti, hogy a Körúton lakik egy család, a gyermekük úttörő, nem jár hittanra, de a hitoktató feljár a lakásukra. A felvonulásra vonatkozólag megjegyzi, hogy a hangulat nem volt meg felelő az annak is tudható be, hogy nem volt jó a szervezés. 1/4 9- re rendelték oda az embereket és 1/4 1-ig ott vártak, amire t fájuk került a sor a felvonulásnál. Megemlíti, hogy a felvonulás után lát tak egy szabadságharcos csopsrtot, akik énekszó nélkül vonultak fal Helyesnek tartja azt a jataslatot, hogy vegyüljünk el a tömeg köz&t és csináljunk ^hangulatot. A vezetőségválasztással kapcsolatban megjegyzi, hogy náluk már megtörtént a vezetőségválasztás és az uj vezetőség semmi támogatást nem kap. Eéri a P.B., hogy adjanak útmutatás és segítséget az uj ve zetőségi tagoknak. O Munkaerőgazdálkodásról tesz említést, ahol a munkanélküli dolgozók közé elvegyülnek a reakciós elemek és az embereket izgatják. Oda kell hatni, hogy népnevelők egyik csoportja látogassa meg a munkaerőgazdálkodás helyiségét és javítsa meg a hangulatot. Kereskedelmi alkalmazottak vonalán vannak fiatalok, akik felszabaddúltak és nem tudnak elhelyezkedni, mert a főnök felszámolta az üzletet. Nagyon sok esetben előfordul, hogy a tulajdonos előbb nyer elhelyezést, mint a munkásszülők gyermeke. Ezt a reakció felhasznál ja, nekünk oda kell hatni, hogy ezt a hangulatot leépítsük. Petrovics Jánosné* Megállapítja, hogy a munkaterv pozitívumának kell felhozni, hogy a kerületi x P.B. látja a feladatokat és igy elég bőkezű a fel adatok megszabásában. A munkaterv igyekszik politizálni. Az ezt meg előxő munkatervnek ez volt a hiányossága, hogy nem politizált. A kerületi P.B. felhasználta a Hagy budapesti P.B. kritikáját és a hiányosságot pótolta. Nem tartja helyesnek, hogy a munkatermen sok-szor hivatkoznak Rákosi elvtérs, vagy a Táj. Iroda határozatéra, nagyon sok benne az idé zet. Annak déoára, hogy a munkaterv politizál, mégsem politizál helyileg eléggé. A munkatervnek irányt kell szabni a kerületi pértszei vezet munkájában. Ez hiányzik a munkatervből, de Péntek elvtáfs beszámolójában ezt pótolta. A munkateXrv elején fel kell vázolni a kerület és a Pártszervezet életét. A különböző határozatokra Rákosi elvtárs beszédére való hivatkozás, a különböző idézetek meghosszitsák a munkatervet. _______________________________________3_____________________________________ >- 3 -