Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.102.a/2)
1950-04-13
- 2 -r ' után helyesnek tartotta volna, ha decemker 21-ről számadatok áltak volna rendelkezésünkre, Így egy tiszta képet látnánk a fejlődésről. A körzet területén a klerikális reakció munkája, nacionalizmus mutatkozik meg. Ez ellen kell a harcot felvenni é3 erősítést adni a körzeti alapszerveknek, akik nem tudnak megbirkózni a feladatokkal. Bőd Péter® A legutóbbi pértválasztmány ülésén hoztunk egy határozatot, hogy a választmány tagjai jobban bekapcsolódnak a P.B. munkájába. Nem foglalkoztunk azzal, hogy a határozatot végrehajtottuk vagy sem. A tömegszervezetek munkájához szól hózzét Péntek elvtárs említette referátumában, hogy a szakszervezetek munkájában fejlődés mutatkozik, az üzemi alapszervekkel szorosabb kapcsolatot tartanak fenn. 1 Egy pár üzemben megvizsgálták az Ű#B. munkáját és megállapították, hogy a kapcsolat megvan ax Párt és Szakszervezet között, de ez mexh ohanikus. A kaposolat abból áll, hogy az Ü.B. titkár résztvesz a pártvezetőségi ülésen és átbeszélik a pérttitkárral, hogy ebben az irányban milyen akciót akarnak végrehajtani. Az üzemi partszervezet nem irányítja politikailag a szakszervezet munkáját, az egyik üzemben a tagjelölt felvételeknél nem kérdezte meg a pártszervezet a i r' szakszervezeti bizottságot, hogy van-e javaslata. Egy másik üzemben a szakszervezet önálló akciói eredménytelenek, képtelenek a tömegeket mozgósítani, mert a pártszervezet a maga apparátusát nem mozgósítja. Az Ü.B. sehol nincs, nem végez önálló tevékenységet. Termelő üzemekben az Ü.B. munkája mechanikusan kapcsolódik a Párta* szervezethez. Az együttműködés nem jut el odáig, hogy munkatervet készítsenek, meghatároznák a súlypont feladatokat, amire ki kell hatni és mozgósítani a dolgozókat. A P.73.-nak oda kell hatni, hogy a Pártszervezetek és Ü.B.-k kapcsolata ne formális legyen, hanem közös munkával - a politikai célkitűzéseknek megfelelően - irányitsák a dolgozók munkáját. Az ifjúsági munkával kapcsolatban beszámol egy tanoncotthonról, amelyről azt az információt kapta, hogy jó politikai munTka folyik. Az iskola SZÍT vezetőségében párttag nincs, nem tudják kik a párttagok a tanulók és a tanárok között. A kerületi MINSZ-től nem Tkapnak segitséget, nem kapnak előadót. A látogatás sorén végig hallgat tak egy marxiálenini kört, a tanulókört egy idős tanár vezette, sem miféle anyaga nem volt a tanulókörnek és a tanár ideóldgia vonalán teljesen rosszul fogta meg a kérdést. Ebből az iskolából szakmunkások fognak kikerülni és ez az iskola teljesen el van hanyagolva a politikai nevelés' szempontjából ami elsősorban a MINSz mulasztása, de a P.B. és a tömeg3zervezeti osztálynak is hibája. Munka tervvel kapcsolatban megjegyzi, hogy az egyes pontok nincsenek konkrét határidőhöz kötve. Feltétlen időhöz kell kötni, igy a P.B. is jobban tudja ellenőrizni, hogy hol tart a munka végrehajtásában. Szikra Mihály: Elöljáróban leszögezi, hogy a munkaterv jó, visszatükrözi, amit a Központi Vezetőség Pártunk számára irányként meghúzott. Munka tervben van egy pár szempont^Hogy az Egységes Ifjúsági Szervezet élőkészitésével nem foglalkozott konkreten, ezt hiányosságnak tartja Péntek elvtárs beszámolójában is - , hibák vannak az úttörő vonalon és a MINSz-nél is. A béke harcos megvédésével foglalkozik a muhkaterv, de Péntek elvtárs beszámolójában nem tűnt ki, hogy mit hajtottak végre ezen a vonalon. A Stookholm-i békekonferenoia anyagával a heTlyl tömegszerveknek konkréten kell foglalkozniok. Péntek elvtárs az agitációs munkának regiaztrálását említette meg beszámolójában. Azt hiszi, hogy az ilyen irányú agitációs munka van , A ____ JS* j