Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.101.a/3)
1953-01-22
r n Eredményeinket mutatja az is, hogy mig 1951-ben kerületünkben nem volt élüzem, addig az 1952. év harmadik negyedévi kiértékelésénél 8 üzemünk ért el első és második helyezést az üzemek közötti versenyben. Az eredmények mellett azonban vannak komoly hiányosságaink is. így hiba az, hogy párttagjaink részvétele a munkaversenyben nen kielégítő. 1953-ban itt az a feladatunk, hogy párttagjaink százszázalékosan vegyék ki részüket a munkavö rs eny ben és a mozgalmakban és százszázalékosan tegyenek felajánlásokat. Elidőz elsősorban az agitációs munkánkat kell meg javi tani. Hiba volt, hogy a felajánlások sokszor elvonatkoztatva voltak és nem a terv teljesítésével kapcsolták azt össze. Agitációs munkánk feladata, hogy ezt megváltoztassuk és a felajánlások mindig a terv teljesítésére épüljenek fel. A versenyben a műszakiak részvétele javult, jó kezdeményezéseik voltak a termelés megjavításával kapcsolatban. Ezeket a kezdeményezéseket tovább kell fejlesztenünk. A jövő héten tartunk egy kiértékelést a terv teljesítéséről, ahova meghívjuk a titkárokat, az igazgatókat és a DlSz. titkárokat is, ahol megad- i juk a további feladataikat, hogy melyik területen fejlesszék tovább a jó tapasztalatokat és akkor 1955-ban ki tudjuk ki.issöfo bölni, hogy nemcsak-az utolsó hónapokban lesz túlteljesítés a tervben, hanem már az év elején folyamatosan teljesítik az üzemek a tervüket. Erű ek érdekében soknál többet kell foglalkozni az üzemeinkkel. Hiányosság volt az is, hogy pártszervezeteink a DlSz. szervezeteket a termelés területén nem bízták meg konkrét feladatokkal. bem kapnak olyan feladatokat, aminek teljesítése lemérhető és ellenőrizhető lenne. Ezen a téren el kell érnünk, hogy pártszervezeteink adjanaK a DISz.-nek egy-egy részfeladatot, amit nekik kell végrehajtani és aminek teljesítése ellenőrizhető. A termelést elő fogja segiteni most az is, hogy a K.V. határozata alapján felül fogjuk vizsgálni az év első hónapjaiban, hogy párt titkáraink résztveo, znek-e a termelésben és hogyan- dolgoznak. xárttitkárainknak példamutatásukkal hozzá kell járulni ahhoz, hogy a dolgozók, a párttagok nagyobb számban vegyék ki fo részüket a munkaversenyben. Káté elvtárs: bem tudom, hogyan lehet az, hogy a Glóbus Nyomda a 111. és IV. negyedévi tervét 103-119 Y-ra teljesítette, a II. negyedévi tervét nem teljesítette és ugyanakkor évi tervét 135 %-ra teljesítette. szentes elvtérs /válaszol./ Az Hlektromechanika 6 elektromos paddal maradt le évi tervével „zeniben. Ezek exportra mentek volna. Ennek oka volt az is, hogy a minisztérium nem adta meg a kellő segítséget. Az utóbbi időben állandóan foglalkoztunk ezzel az üzemmel és segitséget is adtunk. En„ek eredménye volt, hogy december havi tervét teljesítette és ugy állnak, hogy ebben az évben teljesíteni tudják a tervet, sőt a dolgozók ígéretet tettek, hogy a múlt évről visszamaradt 6 gépet is elkészítik 1953-ban. A szövetkezetekben a IV. negyedévben-azért csökkent a túlteljesítés aránya, mert megszorították a tervüket, a negyedik negyed évben és rendezték a normákat, most mér megkapják a tervszámúkat minden mutatóra és ezen keresztül jobban kimutatható lesz a tervtel jesitéaük, nem lesznek olyan lazaságok, amik eddig voltak, főleg a béralapnál. L— — -J ,____ _________ . — —_________ ■ ! ---------------------------------—------ —--—-*'■ W---*-------taté.';/ VC föl'.:-.r