Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.101.a/3)

1953-01-22

■j.— — J I -4- I A munkaversenyhez és általában a terv teljesítéséhez vélemé­nyem szerint nagy 'segítséget adott a művezetőknek, a műszaki­aknak a politikai fejlődése. Be vannak vonva oktatásba, poli­tikailag fejlődnek, s azóta jobban foglalkoznak a felajánlások­­kai, a munka ve r s erniy el, sok rejtett tartalékot tárnak fel. A harmadik negyedévben a selejtkimutatásunk nem volt meg ponto­san, ezért nem tudtuk összehasonlítani a IV. negyedévivel. A tény az, hogy maga a selejt értéke magas és ebből következtet­tünk a politikai-agitációs munka hiányosságára. A Glóbus Nyomda az első negyedévi tervét nagy,on jól teljesítet* te, a második negyedévben volt csak valami lemaradás. A 1)5 % azért van, mert havonta a felemelt operatív tervek teljesítését értékelik, évk végén pedig az évi tervet globálisan. Ezért elő­fordulhat, hogy a havi tervét ugyan egy-egy üzem nem teljesiti, az évi tervét ugyanakkor taljesiti, márt az évvégi kiértékelés­nél az év elején megadott eredeti tervet veszik alapul. Várnagy elvtárs: A Glóbus Nyomda tervteljesitése megmutatja, hogy kellő időben vettük észre, hogy az üzemben hibák vannak és a meglevő belső tartalékaikat nem használják fel. Ezáltal - hogy rámutattunk ^ a hiányosságokra és foglalkoztunk velük - be tudták hozni a lemaradásukat, sőt túlteljesítették évi tervüket, -'ami bizo­nyítja azt, hogy az előző időben a rossz vezetés következté­ben volt lemaradás, nem mozgósít'ották a dolgozókat a termelés emelésére. A P.B. által hozott határozat után megjavult a nyomda és a pártszervezetének a munkája is. Máté elvtárs: f Szentes elvtárs indokát még mindig nem értem a 135 %-os terv­tel jesitéssel kapcsolatban. Javaslonám, nézze meg Szentes elv­társ a Glóbus Nyomdában közelebbről ezt a dolgot. Gólya elvtárs. A jelentést jónak tartom. Világosan megmutatja, hogy milyen ered­ményeket értünk el és mik a hiányosságok, amin a jövőben javí­tanunk kell. TM Az első ilyen feladat a százszázalékon alul teljesítők számána csökkentése. A DISz.-t egy pár üzemben megbíztuk a Rőder-moz­­galom fejlesztésével. Javaslom, hogy most bízzuk meg azzal, hogy a kerület összes üzemeiben a Róder-mozgalomért a DlSz. le­gyen felelős, az április 4.-i munkaversennyel kapcsolatban fog­lalkozzon ezzel a mozgalommal, mozgósítsa a DlSz. szervezete­ket . A másik feladat a selejt csökkentéséért való harc. Ezen a terü­leten van még sok tennivaló. Magas az a szám, ami a jelentésben szerepel, de még ezen kivül is van sok selejt, ami nincs kimu­tatva. A harmadik feladat a helyes béralap-felhasználás ellenérzése és es különösen a szövetkezetekre vonatkozik. Ezen a területen - a szövetkezeteknél - a Pártbizottság ellenőrzése egyenlő a nullával, Szentes elvtárs azokat az adatokat hozza a P.B. elé, araikét a Tanácstól megkap, nem ellenőrzi le az adatokat. 1-2 hely kivételével agitációs munka sem folyik a szövetkezetekben. A legtöbb üzemben a béralapot túllépik. Óriási 'eltérés van a teljesítés és a béralap között, - ezen a területen is meg kell javitani a munkát. A negyedik feladat az önköltség csökkentése, A nyomdaipar az önköltség teljesítésénél lemaradt. Ezen a területen is van tennivalónk. L:----- '

Next

/
Thumbnails
Contents