Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.100.a/3)
1954-07-09
r - ... ~i ' Borsos et.: Nekem az a véleményem, hogy az a munka amit végeznek az alví~~ társak jóval több, mint amit a munkaterv tükröz, vagy' amit itt előrevetítve a következő időkben fognak végezni.,,. 5 3. oldal 3./ pontja. Ugy érzem, hogy az elv társak vagy,, a m\s~ fogalma/zásban, de lehet, hogy azon túlmenően is. Juftüga*fct a hatáskört, amelyet már kiharcoltunk a hivatali partffzeawm zetek számára. Ez szerintem a ICV. vagy a minisztertanács feladata és jogkörébe tartozik. Helyesebb lenne esetleg ugy a megfogalmazás, hogy mit tett a Tervhivatal párttagsága annak érdekében, hogy a ICV. dec.-i határozatát, a mezőgazdaságra vonatkozóan minden részletében végrehajtsa. 1 A helyi politika kidolgozásának kérdése. Nettem is az véleményem, hogy ez nem.világos az elvtársak előtt. Először is azért nem, mert maga a munkaterv is ugy veti fel a kérdést, hogy ennek a kidolgozásában az agitációs brigádoknak van jelentős szerepük. Tőzsér elvtárs ugy fogalmazta meg, hogy a megjelent határozatok konkretizálása saját területre, ez a mi feladatunk a helyi politika kialakításában. De szerintem nem ez a helyi politika, hogy a határozatokat konkrétizál^ ják és jül aklamazzák egy-egy területen. A másik dolog, ami engem arra késztet, hogy feltételezzem, hogy az elvtársak nincsenek tisztában ezzel a kérdéssel az, hogy nem eléggé alaposan gondolták át a hely'i politika kér- 1 désést, azt a feladatot, ami/ meg van szabja az elején a 3* pontban, nemcsak a pártszervezet célkitűzéseit fogalmazzák meg;. Ezek csak eszközök ahhoz, hogy az Országos Tervhivatal Pártbizottsága egy maga elé tűzött fontos feladatot meg tudjon oldani. Az elvtársa: a fő célkitűzést Szalay elvtárssal való megbeszélés után kitűzik, pl. hogy a III. n.e. legfontosabb feladata az 1955* évi terv előkészítése. Ez a célkitűzés, ehhez az elvtársak megbeszélik az előző időszak munkáját, milyen hibák és eredmények/ voltak, ehhez képest lehet meghatározni hogy mit akarnak a pártszervezet vonalán az 1935* ovi terv^ el/kószitésében segiteni. Ilyen lehet pl. szakképzés fokozása, _ megszigorítani a határidők betartását, vagy más helyen a munkafegyelem megszilárdítása, de feltétlenül benne kell, hogy legyen az, hogy a pártpolitikát megértessék. De a cél, az irány az kell, hogy legyen, hogy az 1955* cvi tervet reálisan kószitsék el az apparátuson belül. Ennek érdekében történik minden más dolog. Az Országos tervhivatal előtt álló feladatok közül a legfontosabbakat* kell kiválasztani a PB-nak ás ezeket kell a munkatervbe bevenni. Ilyen összefeladat lehet pl. a bürokrácia elleni harc. Éppen ez^tt nem jó módszer, ha a szakszervezet feladatává teszik. Ha nem akarják reszort feladattá tenni a bürokrácia elleni harc kérdését, akkor az össz« alapszervezet munkatervének tényleges irányvonalai közé 4. pontnak kellett volna felvenni és megszabni, hogy ebben a kérdésben a szakszervezetre milyen feladatok esnek. Ez azúrt is fontos, mert az ilyen munkaterv feltétlenül az erők összevonását kell hogy jelentse. Különben akarva-akaratlanul széthúzás van a munkák között. így pl. az 1./ pont célkitűzései nem ösztönzik az alapszcrvezeteket és a különböző aktivákat, hogy harcoljanak ténylegesen a párt III. Kongresszusának anyagának ismeretéért, mert leszűkítik az slőadásos propagandára. Meg kell értetni a Tcrv-I ra 1 v a t al dolgozóival ezeket a legfontosabb kö T*d ö c? o t-r t x ^ 1 egyik eszköze az előadásos propaganda. Kcrdcscket 03 e^ek 1 )