Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.100.a/3)

1953-10-30

I ~1 , MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJA * Magyar. Nemzeti Bank Budapest, 1953. október 27. Hivatali Szervezete, * Beszámoló az V.ker. Pártbizottság rés2ére arról, hogy hogyan használ­ja fel pártszervezetünk az agitációs munka területén a sajtó, film és szépirodalom adta lehetőségeket. 1./ Pártbizottságunk és az alapszervek vezetőségének irányitó munkája: Pártbizottságunk az 1952/53 őszi és tavaszi idényben tudatos és jelentős mértékben eredményes munkát végzett a kulturagitáció fel­használása területén. Az alapszervek pártfunkcionáriusai segítségével, politikai agitá­ciós munkájukkal elértük, hogy amig 1952 december 20 és 1953 ja­nuár 20 között 1448 dolgozót mozgósított a szakszervezet a külön­böző film, színház és opera előadásokra, addig a következő 2 hd­­nap átlagát figyelembe véve, a Pártszervezet segítségével 1950 dolgozót tudtunk mozgósítani az egyes darabokhoz, A szánokon be­lül oredmónyt jelentett az is, hogy egy-egy jelentősebben politi" kai sulyu darabot a Pártbizottság választott ki és ehhez igyekez­tünk dolgozóinkat, vagy pártfunkcionáriusainkat elvinni. Pl.: a "Felejthetetlen 1919" c. filmhez 400 dolgozónkat, mig a "Harag napjához" 190 pártfunkcionáriust és 120 bankiskolást mozgósítot­tunk. Ebben as időben a "Kommunizmus'útja" c, kiállítást kb. 700 dolgozónk tekintette meg. Vagy pl. az ez évi képviselő választások alkalmá­val egy hét alatt 1000 dolgozónkat mozgósítottuk "Magyarország a" béfre országa" c. kiállításra, vagy a holyi választási kultúrműso­runkra illetve irodalmi estünkre. Az eredmények mellett azonban jelentős hiányosságai is voltak kul­tur agitáciés munkánknak. Legfőbb hiányosságnak azt említjük meg, hogy amikor az egyes dará­ra bök megnézésére történő mozgósítást ellenőriztük alapszerveinknél, '* rendszerint csak a számszerű eredményeket néztük és nem eléggé vizs­gáltuk meg a mozgósítás eredményének politikai hatását, illetve nőm használtul: ki eléggé tudatosan azt a lehetőséget., amit az egyes darabok megnézése az agitáció eszmei, politikai tartalmának emelése tekintetében jelenthetett volna, pl. az alapszervek felé kivittük a "Harag napja" c. darab mozgósításakor, hogy a színdarab tartalmán keresztül szinte a mindennapi életben ismeri majd meg valamennyi funkcionáriusunk a szociáldemokratizmus áruié szerepét. Nem néztük meg továbbá, hogy alapszerveink hogyan vitték ezt tovább a szerve­zéskor és ugyancsak nem vizsgáltuk meg, hogy a funkcionáriusok hogyan használták fel agitációjukban a darab mondanivalóját a párttagok, illetve a dolgozók fölé, A szépirodalom felhasználása területén ugyanezek a hibák mutatkoz­tak neg munkánkban. Spanov: "Gyújtogatok" c. könyvére q tagkönyv­­csorénél fölhívtuk az elvtársak figyelmét, pl. arra, hogy Franz Lenke számára mit jelentett a párttagság, illetve a tagsági könyv. Dg nem ellenőriztük itt sem, hogy alapszerveink és agitátoraink hogyan használtak fel ezt munkájuk során. A sajté vonalán ugyancsak fölhívtuk egy-egy cikkre a figyelmet. Pl. a "Szocializmus gazdasági alaptörvénye érvényesülése hazánkban" c. elméleti cikkre, 3Őt oz esetben e témáról a csoportos agitátorok részére vitát is rendeztünk. mmmmm ------------------------------------------------------------------------------------------------­I 4/1P ft

Next

/
Thumbnails
Contents