Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.100.a/3)

1951-08-10

r - ~i Vasa elvtáranő: Hogy nem tudjuk a kerülettől kapott szempontokat minden e— setberi felhasználni ez valóban fennáll. Helyes fölvetni azt a kérdést, hogy az elvtársak éa Nagy elvtársnő io nem megfelelő módon foglalkozik a Pártszervezettel, elfogult az elvtársn#, éa nincs hajlam benne arra, hogy meglássa a positivumokat is. A taggyűlésünket an-iak ellenére, hogy rossz volt a titkári be­számoló, posotivnak értékeltük. Igen jónak tartottuk azért, mert az elvtársak íio'zzászolásukban birálták a vezetőséget és a vezetést. Ha \ji ugy nézzük a dolgokat, hogy nem vesszük észre azt a ki3 eredményt, ami van, akkor nem tudunk világos és tisz­ta képet hozni a Pártbizottság elé és igy nem tudnak az elvtár­sak megfelelő határozatot hozni. Ila valóban annak a három szem­pontnak szellemében vizsgálta volna meg a bizottság a pártszer­vezet munkáját, akkor sokkal nagyobb segitséget tudott volna nyuj tani. Vlfráh elvtáranő: Azt hiszem, hogy itt túlságosan csak a jelentés hibájáról Feszéltünk, pedig alapjában véve a jelentés fölveti az MNDSZ Központ pártszervezete munkájának döntő hiányosságait, éa ez positivuraa jelentésnek. Elmékeznek rá az elvtársak, hogy múlt­­évben az U.törö Központ Pártszervezete igen erŐ3 kritikát kapott azért, mert az elvtarnak elfeledkeztek arról, hogy ők párttagok té­­is. Elmerülnek az apró feladatokban és nem látják a perspektí­vát azért, mert nem élnek pártéletet. Ezeknek a szempontoknak a figyelembe vételével kell megjelölni azokat a feladatokat, ame­lyek alapján az fcuíD.SZ központ Pártszervezetének a munkáját előbb­re lehetne vinni. Feltétlenül figyelni kell arra, hogy ne csak a negatívumokat lássuk. Én azt hiszem, hogy a dögtő hiba ott van, hogy bár Sági elvtársnő mondja, de nem fogadja el a bírálatot. Sági elvtársn# felelős a roazul sikerült taggyűlésért, felelős a pártvezetőségi tagok fej Időséért, önállóságáért. Ha kollektív munka leit volna a Pártbizottságon belül., akkor nem állt volna mag minden, ha a■párttitkár kórházba megy. Ahol olyan dolgok vannak, hogy ilyen esetben nem tud tartani a titkár helyettes rendes beszámolót, nem tartanak vezetőségi ülést, nem fognakh hozzá a unkaterv elkészítéséhez, a kollektív munka körül hié nyosságok vannak. Felelős azért a párttitkár, hogy*nem tanifca meg önálló munkára a pártvezetőség tagjait. A Pártbizottság aoliasoha saru fogja ■•■zt mondani, hogyha nem tudnak az elvtársak ri a kijelölt napon tag yülést tartani, akkor nem tarthassák meg más napkon, de általában kötelezni kell a pártszervezeteket ar­ra, hogy a Szervező Bizottság határozatát az időpontra vonatko­zóan is betartsák. A bizottság hozott fel egy sor positivuraot is. Az V.ker. Pártbizottsá# eddig nem tudott megfelelően fog­lakozni a töiaegszervezettekkel, mer# egy-egy munkatársra igen BOk axapuzerv jutott és inkább a termelő üzemek , hivatalok prob lómáival foglalkoztunk, bizva abban, hogy a tömegszervezetekben van egy pár jó politikailag képzett elvtárs, aki segíti a párt­­szervezetet. Most, nogy többen vagyunk sok kerülhetet arra, hogy megnézzük pl. az MNDSZ Központ pártmunkájának hiányosságait is, hogy ezáltal eredményeaebben tudjuk segíteni. Lehet, hogy nem ' helyesen választottuk meg az időt, de olyan feladatok előtt ál­lunk, hogyha máskorra halasstottuk volna ezt a munkát, nem tud­tuk v. Ina végrehajtani. Javaslom, hogy a MNDSz Központ főtitkársága hivja meg a párt­titkár elvtársat ai titkársági megbeszélésre, hogy időben tájé­kozódna legyen az MNDSZ előtt álló feladatokról, Vezetőségi üléseket, taggyűléseket az elvtársak mindig tartcák meg ós a­­tnennyiben lene tés vezetőségi ülésen a titkárság részéről valaki vegyen részt. Akkor, amikor egy-egy nagyobb feladat e­­lőtt áll a .INDSz Központ a taggyűlésen, a MND3Z vezetői beszél­jenek az egyes fontosabb föladatokról. A MNDSz Központ mint országos szert a Párt Központi Vezetőségétől kapja az irányítást De a Pártközpont örül annak, hogyha van egy helyi pártszervezet I

Next

/
Thumbnails
Contents