Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.100.a/3)
1951-08-10
r - n9 amely segíti ás ellenőrzi a Pártközpont által megszabott felada- • tok végrehajtását. Fő ellenrözŐ szerepe a Központi Vezetőség Párt és Tömegszervezetők osztályának van. “zen felül ezt a munkát a helyi pártszervezetnek is támogatni kell. Mindenütt párthatározatokat hajtanak végre, legyen az Minisztérium, vagy termelő tizem. De a Pá t helyi szervének külön-külöa meg kell vizsgálni ugy a MNDSz Központjában, mint a minisztériumban, vagy másutt, hogy a párthatározatokat hogyan hajtják végre éa hogyan érvényesülnek azok a mindennapi munkában. Szükséges az, hogy a pártszervezet vezetőségében politikailag fejlett és rátermett elvtársak legyenek. A pártszervezet életét felelői pozitiőban lévő, politikailag képzett elvt'-rsak irányítsák, akik a MND3z feladatait a Párt mozgosité erejének segítségével alátámasztva tudják végrehajtani. A koreai gyűjtés alkalmával túlságosan a kön yekre és a forintra mentek rá az elvtársak és ezért kénytelenek voltunk a titkári értekezleten külön foglalkozni ezzel a kérdéssel ée a pártszervezeteket egy kicsit a sarkukra állitani. A helyi pártszervezeteknek meg kell vizsgálni, hogy hogyan viszik le a MNDSz központtól kapott feladatokat. Feladata a MNDSz Központ pártszervezetének tehát ezzel'a kérdéssel is foglalkozni. A pártszervezet feladata, hogy minden egyes feladat végrehajtásában támogassa a MNDSz vezetőségét, de nagyobb megpróbáltatások Idején külön mozré gositBa a tagságot és ha szükséges, rendkívüli pártcsoport értekezletet is hivjón össze. Gondoskodjanak arról, hogy megfelelő szellem uralkodjék a MNDSz Országos Központon belül. A pártszervezet éberen Őrködjék, hogy helytelen értékelés következtében ne alakulhasson ki rossz viszony. Minden egyes párttagnak, akár vezető, akár beosztott funkcióban dolgozik, egyforma joggal rendelkezik mint párttag a pártosoporton belül éa igy sokkal jobban kifejlődhet a bírálat szelleme. Az elmúlt héten megnéztük az Orsz Pártközpont pártszervezetének munkáját és tapasztaltuk, hogy az elvtársak milyen nagy gondot fordítanak a pártcsoportértekezleten a bírálat és az önbirálat fejlesztésére. A MNDSz Oroz. Közpon jának Pártszervezete felelős a párttagok politikai és elméleti színvonalának emeléséért. Igen fontos, hogy a pártszervezet informálja a főtitkár evtársat, hogy milyen a hangulat az osztályon belül Ó3 milyen az ösazmunka és segítse a vezetőket az egyéni foglakozásban. Javaslom a Pártbizottságnak, hogy dolgozza ki a MNDSz Központ Pártszervezete munkájának megjavítására vonatkozó határozatát és azt (Juttassa el a pártvezetésig titkárához, amelyet vitassanak meg vezetőségi, majd taggyűlésen. Az itt szerzett tapasztalatokat padit a Pártbizottság hasznosítsa a többi tömegszervezetek pártmunkájának megjavítására. Yaas elvtársnő egyetért a felvetett szempontokkal, de nem ért egyet azzal, nogy az MNDSz Központ Pártszervezete ellenőrizze a MNDSz munkáját ,-valószínű, hogy ezt Vigh elvtáranő sem igy gondota.- Az MNDSz Központban vannak hibák, azonban a P.B. mint pozitioumot említette meg, hogy az elvtáruaknak az egymáshoz való viszonya általábab jó. Gáti elvtársi A taggyűlésen való beszámolót szerintem helytelen, hogyha a főtitkár, vagy az MNDSz egyik vezető tagja tartja meg. Helyes szerintem az, hogyha a párttitkát tartja meg a beszámolót és hozzászólás formájában mondja el az MNDSz vezetősége egyes fontosabb esetekben a feladatokat. Vitfh elvtársnői Fontosabb feladatoknál a MNDSz titkárság vezetője megtarthatja a beszámolót. A titkár elmondja azokat a feladatokat, amelyek a MNDSz Központ, és igy a pártszervezet előtt is állanak,, ki tudná jobban ismertetni, mint a titkárság vezetője. Természetes, hogy ez nem lehet rendszer. Ez nem jelenti azt, hogy ezáltal a titkár elvtáranőnek a funkciója csorbítva lenne. 1 ©