Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.100.a/3)
1951-08-10
r—| Nincs eléggé tisztázva a többi tömegszervezeteknél nem a pártezer- s * vozet szerepe éa bizonyos merevség található ezen a területen. • Nem szabad mereven meghatározni azt nem, hogy hetenként, vagy ha' vont ként egy időpontban tartoanak taggyűlést, vagy vezetőségi Illést. Az elvtársak. a pártvezetőaég tagjai már eleve ugy fognak hozzá az általunk megadott feladatok végrehajtásához, hogy ezt ugy sem tudják végrehajtani, mert ők a Pártközpontból kapott feladatok végrehajtásán dolgoznak. Mi sem kapunk máshonnan feladatokat. Azt az álláspontot, arai az elvtársnőnél megnyilvánul, hogy mi ugy sem tudunk ezen a területen előbbre jutni, végérvényesen fel koll számolni. Imriné elvtársnő: Valóban az a helyzet, amit Vasa éö Kováos elvtársak mondottak, vagyis, . ogy a jelentés nem tükrözi megfelelően viasza azokat a szempontokat, amelyek által cél lett volna a Pártszervezet munkáját megvizsgálni. Hiányossága a jelentésnek az, hogy nem beszél a Pártszervezet által elért eeedméiy ékről. A jelentésből ugy tűnik ki, hogy az MNDSz vezetősége és a Pártszervezet között nem jé a viszony. A jelentésnek komoly hiányossága az, hogy rengeteg lazán megfogalmazott mondata van, amely félreértésre ad okot. Szeretném elmondani a Budapesti Pártbizottság pártszervezetének tapasztalatait: Elsősorban a nevelés kérdése az, amelylyel a Pártszervezet foglalri kozik. Az .MNDSz Központ munkatársait is nevelni kell, de ez nem azonos azzal, amely az üzemben folyik, hanem ezt össze kell kötni a mozgalmi vezetők által r;apo;,t feladatokkal. Általában a Pártszer vezet előtt álló feladatokat át kell beszólni az elvtársakkal oly képpen, hogy ezáltal hogyan tudják a vezető elvtársak munkáját megkönnyíteni, a munkában lévő hiányosságot felszínre hozni. A legfontosabb feladata a Pártszervezetnek a mozgásitani,a nevelésen keresztül, megtanítani elsősorban a kommunistákat bifálni, de a párton kívülieket is. Eirálják egymást, de a vezetőket is. Ebben látom a pártszervezet munkájának az alapját. Az elvtársiaknak sokkal nagyobb súlyt kell helyezni a Pártcsoport éa bizalmi munkára, Amikor az elvtársak pártbizalmi értei® zletet tartanak, fő szempont legyen, hogy a Központban dolgozó kommunisták hogyan tudnák a hiányosságok kiküszöbölését elősegíteni. Súlyt kell helyezni ar ra, hogy akkor, amikor taggyűlés, vagy pártosoportbizalmi értele zlet van, a problémákat beszéljék át a vezető elvtársakkal, vagyis hogy melyek azok a feladatok, amelyek előtt az MNDSz Központ áll. Javaslom, hogy ezt a jelentést dolgozzák át és a kijavítás után a határozatokkal együtt juttassák el a MNDSz Központ Pártszervezetéhez. Pritz elvtársnő: Nem értek azzal egyet, hogy a népnevelő munkát osak a teohnikai személyzet felé kell folytatni. Az elmúlt oktatási évadban a kerületi Pártbizottság elkövette azt a hibát, hogy a kevés propagandista számához szabta meg az oktatásra kerülő elvtársak számát. A MNDSz Központ harcot vivott azért, hogy az oktatásra beosztandó elvtársak keretszámát megemeljük, aminek mi eleget tettünk. Az oktatási évad tapasztalata az volt, hogy a legtöbb hiány zás itt következett be, vagy elvállaltak konferenciát és az utolsó percben lemondták. Ezzel a kérdéssel nem káros, hogyha foglalkozik a Pártszervezet. A Pólitikai Bizottság határozata kimondja hogy minden pártfunkoiónárius elvtársnak propaganda munkát kell végezni, és propaganda oktatásban részt kell vonni. Ez nem volt meg az MNDSz Központban, elhanyagolták a tanulást. A Pártközpont munkáját lehetne példaképül felhozni. Ott ia az elvtársak kijárnak vidékre és osak a legritkább esetben fordul elő az, hogy elmaradtak volna a konferenciáról, vagy ne vezettek volna konferenciát, ha erre a képzettségük megfelelő volt. Az elmondottakból látszik, hogy az MNDSZ Központ Pártszervezetének még komoly hiányosságokat kell kijavítani, amely nera kis mértékben a népnevelő munkán keresztül történhet meg. * _ ©ró __ )