Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.98.a/3)
1955-09-08
r w Az osztályvezetői értekezleten elhangzott vita alapján az a véleménye, hogy az osztályvezetőket sikerült felrázni. A kisiparosok és kiskereskedők felé sokkal politikusabban kivánják a munkákat végezni, xz'©cisztáit mint az előző években. Úgy vetik fel, hogy menynyire harcol az a bókéért akinek anyagilag meg van a lehetősége és mégsem tesz eleget kötelességének - 1-2 kirívó példát tudatosítanak. a Tanácsban létrehoztak egy szakbizottságot, amelyben a fontos szakosztályok szerepelnek és Rádiós élte,árs a vezetője. Megbeszélték a teendőket és ütemtervet dolgoznak ki a kölcsönjegyzés első napjától kezdve. Az osztályvezető elvtársak felelősek, hogy osztályukon eb lgozók az előirányzott összeget lejegyezzék. xx területi jegyzéssel kapcsolatban elmondja, hogy túl az adminisztratív eszközökön a Tanács szakosztályai a pártszervezettel együtt vállalták, hogy a kid. párosok és kiskereskedők felé elsősorban tanácsi népnevelőket küldenek ki, mivel ők ismerik munkájukat, jövedelmüket, stb. ^ Elmondja, hogy a Kossuth tsz-ben vasárnap taggyűlés volt, melyen 10 osztályidegent zártak ki. A tsz tagokkal a mezőgazdasági osztály vezetője is fokozottabban fog foglalkozni, hogy itti is érvényesíteni tudják a K.V. hat áro z at át. ?.hó 19-én a tanácsülésen politikailag ismertetik ezt a kérdést, hogy felelőssé teszik a tanácstagokat területük megfelelő lejegyeztetóséórt. Összeköttetésbe lépnek azokkal az üzemekkel, ahol a tanácstagok dolgoznak, hogy mentesítsék őket a pártmunka végzése alól, hogy a területen tudjanak dolgozni. A VB tagjai, akik a városi körzeteket natronálják - kinn lesznek a jegyzés idején és segítséget nyújtanak a tanácstagoknak. Szücs elvtárs segítségét kéri azon probléma tisztázásához, hogy az ügyeleti orvosi dij betudódlk-e a jegyzésbe. Ko alós elvtárs /Újlaki/ A szervezeti munkát előkészítették - a nárt-, szakszervezeti- és gazdate sági funlcciónáriusok egyéni beszélgetéseket folytatnak a nehezebb területeken és igyekeznek megértetni "a közös tálbői az vegyen ki, aki bele is tesz abba". Két probléma vetődik fel a dolgozóknál: Miért a júliusi és augusztusi - a legerősebb 2 hónap alapján állapítják meg a jegyzési össfceget, amikor hat hónapon keresztül a keresetük jóval alacsonyabb. A 3.K. jegyzés összegét ne a 2o-i előlegkifizetósnél vonják le, hanem 12-en. A hangulat nem rossz és ez az aktíva értekezleten Í3 kifejezésre jutott. Van olyan készség, hogy a dolgozó ö maga lejegyez becsületesen, de vigyáz arra is, hogy akik tavaly keveset jegyeztek előtérbe kerüljenek és felvetik a vezetes felé - mi történt azzal, aki nem jegyzett tavaly. \ gyárvezető elvtársaknak határozott utasitást adott, ho»[y készítsék el azokról a dolgozókról a listát akik nem jól jegyeztek és akármilyen kedvamaóny lesz - nem fog kapni ós meg fogják neki azt is mondani, hogy miért nem kap. Véleményük szerint az Újlaki Téglagyár penzuma túl magas ós szükséges megnézni az OTP-nál, hogy lehet-e azt csökkenteni. Czeczey elvtársnő: | Elmondja, hogy a minisztérium uj bérelszámolási próbát alkalmaz, mely 3Z9_ ' •/:3 _