Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.98.a/3)
1955-09-08
r n rint a dolgozók egyenlő két részben kapják fizetésüket. Az agitációs érvet megkapták tegnap, megkezdték a helyi érvek kidolgozását ós a népnevelő füzetet ők is meg fogják csinálni. Vándor zászlót létesítenek az alapszervezetek között a munkaverseny fellendítése érdekében. Kísnó ós Cseriné nevű dolgozók igen nagy hanggal voltak a jegyzéssel kapcsolatban, hogy keveset fognak jegyezni. Az üzemi PVB beszélt velük és ennek alapján megváltozott a nézetük. Tegnap tartottak aktíva értekezletet, ahová meg voltak hiva az alapszervezeti vezetőségek ós Ü.B. tagok. Az aktíva megszavazta, hogy le fogják jegyezni a rájuk kirótt összeget. Problémájuk: a műszakiaknak meg lett Ígérve, hogy a fizetésük rendezve lesz. Nem hivatalosan hallotta, hogy októberben fog kijönni a rendezés, most foglalkozik vele a Minisztertanács. Arra szeretne konkrét választ kapni, hogy kivihetik-e már ezt a jegyzésnél. Ütemtervet készítettek a munka elvégzésére, a szakszervezetet is bevonták es felelőssé tették egy-egy munka elvégzéséért. A tuljegyeztetós nem lesz könnyű munka - bár náluk valamivel könnyebb lesz, mivel el terjedt az a hir, hogy egy havi bért kell jegyezni és egészen megkönnyebbültek a dolgozók mikor kijött a penzum. Klement elvtárs: A múlt év tapasztalataiból kiindulva véleménye, hogy az Idén már előbb és nagyobb mértékben foglalkohnak a B .K .jegyzéssel. A szakszervezet is több segítséget nyújt. P3 ülést tartottak, de az nem volt olyan lendületes,mint kellett volna. A PB tagjai között nagyon sok vezető ember van, akik szintén érintve vonnak a prémium kérdésében. Felvetik, hogy miért arra a negyedévre kell jegyezni, amikor az üzem a legnagyobb kapacitással dolgozik ós miért nem az egész évi prémiumot veszik alapul a jegyzésnél. Mindenegyes osztály vezet ővech beszélgettek és nagy nehezen megígérték, hogy $eg fogják jegyezni azt az összeget, amelyet szükséges. Véleménye szerint ha nehéz is lesz, de el fogják érni, hogy a műszakiak lejegyezzék a szükséges összeget. A túljegyzést nem látja biztosítottnak. Az alapszervezetekben igen sok és jó kezdeményezés van. Pl: gx a bádogos műhelyben önállóan hozzáfogtak ahhoz, hogy akik tavaly nehezen jegyeztek - azokkal beszélgetnek, valamint azokkal is akik a legtöbbet jegyezték 03 appellálnak most is példamutatásukra. A gépműhelyben az alao3zervezet beütemezte, hogy naponként mennyit fognak jegyeztetni, 5 nap alatt számítják befejezni a jegyzést. Üzemükben nincs elbizakodottság a jegyzéssel kapcsolatban, látják milyen nagy munka lesz ós igyekeznek azon munkálkodni, hogy minél szervezettebben hajtsák végre a feladatokat. Felvetik a dolgozók, hogy miért kell a B.K. húzásoknál 100.000.--Ft-os nyereménynek lenni, inkább több kisebb tételt húzzanak. Bihari elv társ: Az álcbiva ülést" megtartották, de főleg a szervezeti kérdésekkel foglalkoztak., a oolitikai előkészítő munkára kevesebb súlyt fektettek. Vezetőségi üléseket tartottak, ezen a PVB tagjai rósztvettek. Hiányosság, hogy nem elóg harcosak a vezetőségi ülések, ezen úgy kívánnak javítani, hogy a vezetőségi ülés előbb beszélnek 1-2 elvtárssal, hogy nagyobb lelkesedést tanúsítsanak. fa Tegnap összehívták a tömegszervezetek titkárait és megbeszélték velük, hogy | ./. fi "