Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.98.a/3)

1954-12-09

. ? 3 ezer párton kívüli dolgozott, végezte munkujat pártmegbiz tuskánt. A párttagság. 47 %-a vett részt 3 munkában, úgy a választás előkészi­­# tési munkáiban, mint 3 vél sztás napján. Kerületünk lakóinak majdnem lo %T-i3 » Miért volt siker, s ez n munka? Azért mert ygitációnkaak olyan tartnl­­m t adtunk, amelynek nyomán a dolgozók legszélesebb rétégeit„mozgó­sítottuk. Ez pedig az uj .szakasz politikája. E hez döntő lökést „ad a K.V. októberi határozata• Ezzel mindenki egyetért.„TÖmegméretűvé tudtuk fejleszteni, mert s Népfront mozgalmat időközben létrehozta Pártunk. Mi a Népfront munkáját n . gyón pozitívan tudjuk értékelni. A réteg­­gyülése két nagyon jól megszervezte • Sokat segiaet® ezzel nekünk. Továbbá a csoportos beszélgetések kialakításával is rendkívüli munkát végzett. Ezek a csoportos beszélge ések nagyon aktívak voltak. A választásunk demokratikus volt: azzal együtt, hogy nem volt boríték. Ez a tény nem változtatott semmik s vál sztás sikerén. Demokrati­kus volt" ez a választás, mert a lakók azt választották, .kit ők „akar­tak. Na volt olyan jelölt, aki nem tetszett nekik, azt ki is szűrték. Javaslatokkal kapcsolata n: Hart a i elvtárs a kultúrműsorral kapcsolata- n tett j;v slatot, ez nálunk ieg is volt 3 választások ideje alatt. Kb. a gyűlési k 80 /é-án vettek részt kulturcsoportjaink. Tatai elvtárs javasolja, hogy az apró dolgokat gyorsan intézzék el a tanácstagok, valóban, ha mi nem vigyáznánk arra, hogy gyorsan in­tézkedjünk egyes apróbb megv lósitható p»n szók kérdésében, akkor elveszíthetnénk a Tanáccsal szemben azt . hallhatatlan bizalmat, ami négy év alatt kialakult a lakosság részéről. A tanácstörvény tervezettnek ismertetésekor a lakosság mintegy„„95_„%ga tanác ellenes hangulatban volt. A csoportos beszélgetősek, külömböző gyűlések folyamán ez 3 95 % megváltoztatta a véleményét és ezekben a kérdésekben mellettünk foglalt állást. így változott meg a kerület közvéleménye az államhatalom iránt. Kerületünkben 1119 gyűlés volt. Ebbe bele van számítva mindenféle gyűlés Kb. 50.000 fp vett részt ezeken a gyűléseken, szsmitv azokat is, -kik többször megjelentek egyes gyűléseken, kb. 3o-55»ooo emberhez tudtunk közelebb jutni, azonban ezen keresztül lejutottunk a másik 30.000 -hez is, aki nem vett részt a gyűlésen. Tehát meg kell tartani ezt 'a bizalmat elvtársokl A Tanács erre vegye az irányt, s a tanácstagokkal meg kel.L értetni, hogy rajtuk múlik az, hogy visszaesés ne legyen. Komlós elvtárs javasolja, hogy az Ü.B. elnököket a P.T.O. hivja ös ze a hónap közepéig. Ez helyes. December végi ünnepi betegséggel kapcsolatban: Valóban itt az orvoso­kon keresztül kell eredm nyt elérni". A vidéki dolgozókkal kapcsolat­ban pedig a Tanács vegye fel a kapcsolatot a vidéki Tanácsokkal és ezen keresztül figyelmeztessék az orvosokat az "ünnepi betegségekre". A névjegyzék kiadás igen nagy segítség t fog nyújtani a körzeti párt­­szervezeteknek. Ez segiteni fogja a körzeteket a népnevelők helyes elosztásában is. Nem szabad .zt megengedni, hogy 3 Zápor utca 77-be pld. olyan népnevelők menejenek ki, akik ninc enek olyan képzettségi & ./• 1 k __; r I ró

Next

/
Thumbnails
Contents