Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.98.a/3)

1954-12-09

r tm-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­t ó • - 4 -+ vi> * fokon, mint az ott lakó funkción áriusok, s azok - mint már több ecet­ben előfordult, hogy csak gunyolódt .k ezeken az olvtárs okon. Továbbá meg akarjuk erősíteni a körzeti pártszervezet- két a regiszt­rált párttagokkal, akiket a vezetőségbe fogunk beválasztani, ezen keresztül ezek a pártszervezetek meg fognak erősödni és képesek lesz­nek magosabb politikai nivón irányítani a körzetet. Most érkezett el az ideje annak, hogy a kopogtató agitáció kérdését véglegesen megoldjuk, mert ez addig nem fog megszűnni, amíg minden egyes körzethez, utcahoz, lakáshoz le nem rögzítjük a népnevelőket.„ Ezt nagyon gondos n, precízen meg kell tervezni. Ez fogja létrehozni , a szoros kapcsolatot a népnevelő és a népneveit között. Ezt két hónap leforgása alatt végre tudjuk hajtani. A K.V. határozatának végrehajtásával kapcsolatos intézkedések a válasz­tási munka miatt háttérbe szorultak. Most ez lesz az„ elköetkezeadő fel­ad tünk, a mi munkatársaink ennek végrehajtását fogják segíteni ás ellenőrizni. Sok kiváló, ragyogó tervek v nnuk ezzel kapcsolata n. Textilfestőben n gyón jó intézkedési tervet készítettek: Többek kö­­^ zött azt, hogy fejlett elvtársak megbeszélik minden egyes párttaggal, hogy t.. nulmányozta-e, vannak-e ötletei a K.V. határozatával kapcso­latban, látja-e hogy neki milyen feladatai vannak a maga területén. Ha nem tanulmányozta át, megbeszéli vele, hogy miért kell neki ezt át t a nulmányózni. Nagyon jó dolgok vannak benne, érdemes lesz majd megvitatni tap-. óz­ta latosere formájában a többi üzemekkel. Itt van a felszabadulás lo.-ik évfordulójának előkészítése. Olyan mozgalmat kell beindítani, ami még soha nem volt. Holnapi titkári értekezleten erről szó lesz. A decemberi termelési értekezletek és taggyűlések avval fognak foglalkozni, hogy a f< lszabs­­dulás évfordulójára hogyan készüljenek fel. A felszab dulás évforduló­jának megünneplés! tervezete *ki van dolgozva. A M.T. és Szót határozatát a K.V. végrehajtásával kapcsolatban elő kell vennünk, mert ez 3 két határozat szorosan összekapcsolódik. Ez a határozat a K.V. júniusi határoz- tát viszi előbbre. Ennek alapján kell a termelési értekezleteket is előkészíteni. A jelentéssel kapcsolatban: Ő maga részéről azt a hiányosságot veti fel, hogy ez a jelentés igen ált lános. Budapest akár melyik kerületé­ben fel lehetne olvasni, mert nincsenek benne helyi konkrétumok. Ebben íz értelemben nem találja jónak. Ki kell egészíteni helyi érvekkel. Népfront kérdéssel kapcsolatban: Ezen a téren vannak téves, tisztázat­lan nézetek. A7Népfront mozgalmit sokan a Párt és a Tanács fölé/ akar­ják helyezni. És hogy amit a Párt nem tudott végrehajt ni, azt a Nép­front meg fogja tudni old ni. /a lakás kérdés stb./ A Népfront Bizottsá ; csinált is ilyen tervet magának. Nekünk pedig nem szab.d a lakosságot felesleges Ígéretekkel tömni, mert amit nem tudunk megv lósit- ni, „nem szabad megígérni. így is minden erőnkkel azon vagyunk, hogy lehe hő­ség szerint enyhítsünk ezen 3 súlyos problémán. A Népfrontnak vannak egyes tagjai, akik • lapve tőén helytelen nézetet vallanak és maguk is úgy lépnek fel. A Népfrontnak az a feladata, hogy a Párt ós Kormány azon célkitűzéseit, amelyek az egész népre von.tkoz­nak, eljuttassa mindazon tömegekhez, amelyekhez a Párt jelenle i esz­közeivel nem tud eljutni. Ne v árosrendezési tervet dolgozzon ki, v agy állandó színházon törje a fejét. Ezt hagyják meg a Tanács Népművelé­si Osztályának. A Népfront nem egy szervezet, hanem egy társa. 'Imi 1 / te__________________ :

Next

/
Thumbnails
Contents