Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.98.a/3)
1953-07-02
rr - ~i § • gok és pártszervezetek részéről megnyilvánuló nemtörődömség a dolgozók problémáival szemben az üzemben dolgozó kommunisták megalkuvását jelenti. A K.V,határozata és a Szabad Nép vezércikke után ebben a munkában komoly fjlődés fog beállni. Most már nagyobb súlyt fognak erre fektetni. Felmerül náluk az is, hogy a Goldbergerben a csecsemő otthon fejlődést mutata felszabadulás óta. Mégis vannak problémáik ezen a téren, mert az üzem dolgozóinak 5o %-a nő. így problémáik vannak a gyermekeik elhelyezése terén. Emiatt 4-5 napig is kénytelenek a munkából hiányzoni egyes mamák. Másik probléma, mely gyakran felmerül a dolgozók részéről a bér kérdése. Sokszor hónapokig foglalkoznak vele és nem érdemlegesen bíráljak el. Ez fennállt a selyemfestőben és a clotth festődében is. FeJ-ődes mutatkozik a védőberendezések beállításában, bár még vannak komoly problémáik. A dolgozók jogos kéréseit a kollektív szerződés keretében tulnyomórószben megtudnák valósítani. Pl: kocsikérdést.Ennek hiánya nagyban hátráltatja a munka menetét. Kovács elvtárs: Bécsi úti tégla Náluk is vannak hiányosságok a kollektív szerződések betartása terén. Náluk is fennáll, hogy sok esetben igyekeznek a direktívát betartani, de nem nézik meg mögötte az embert. Azt szorgalmazzák, hogy a munkásszálló meglegyen, de azt már nem nézik meg, hogy mit csinálnak ott a dolgozók munkaidő után. Ezzel többet kellene foglalkozniVagy éberen vigyáznak arra, hogy a Minisztérium által megadott védőruhákat megkapják, azonban azért már nem folytatnak következetes harcot, hogy azok szamára is kapjanak, akiknél ez szintén jogos lenne. Pl: vagon rákoknál./ Elkövetkezendő időben az a feladat, hogy ez a kérdés mindennapi munkánkká váljon. Hogy a dolgozók érezzék ennek betartását. Tervükbe betervezték az öltözők remdbehozását. Most a pómzük meg is van rá, azonban zárolta a Minisztérium a keretet, igy nem tudják megvalósítani. Kutas elvtárs: A kollektív szerződés ellenőrzése és betartása terén nagy felelőség terheli a közi. és ipari osztályt. Felelőség terheli őt és a ker-i Pártbizottságot is, hogy nem foglalkoztak alaposan ezzel. A jelentéshez az a véleménye, hogy igen szárazon értékeli a dolgokat a Szabad Nép cikke ellenére*A kérdésekre adott válaszokból tudjuk megállapítani a való helyzetet. Ezen a területen nemcsak a téglagyáraknály hanem más üzemeknél is van hiba • Ebben a munkában legjobban a politikai tartalom hiányte zik. Felelőség terheli Varga elvtársat ia, amiért súlypontként a termeléssel foglalkozott. Itt abban van a hiba, hogy többet foglalkozott ezzel, mint a politikai munkával* Ez fennáll Kovás elv társnőnél a szervező 'titkárnál is, aki nap közben is a saját problémáit intézi, ahelyett, hogy a dolgozókat nevelné. Ez is oka mnnak, hogy a tagdíjfizetés, az alapszervezetek munkája nem tudott kifejlődni, közben az ellenség is jobban tudott működni. Nagy hiányosság mutatkozik az U.B., a szakszervezet részéről is* A versennyel kampányszerűen foglalkoznak. Bár az utóbbi időben javulás van ezen a téren. Bár a Il-ik telepen még mindig 3-4 *©•pos eredmények vannak kint • Ők sem folyhatnak kellő nevelő munkát. Megmutatkozik a dolgozók lebecsülése a műszaki vezetők részéről.Nem látják. hogy élő emberekről van szó.Sok vidéki dolgoz© van, akiknek ha problémájuk van nem magyarázzák meg, hanem rendeletekre hivatkoznak. Közömbösség mutatkozik a dolgozók javaslataival szemben. A baleset védelem szervezeti téren megvan, de a teohnikai lebonyolitása hiányos. A gépeknél, villanymotoroknál ninosenek felszerelve a védőrácsok. Ezek a problémák fennállnak. Hartai elv társ: 2 javaslatot tesz. 1./ A ker-i Pártbizottság termelési osztálya a váll. igazgatók felé dolgozzon ki egy pár szempontot a Szabad Nép cikke nyomán. Ezt tárgyalják meg velük a műszaki vezetők bevonásával. 2./ A termelési értekezleteknek egyik napirendi pontja foglalkozzon ezzel a kérdéssel. A művezetőknek elsőnendü kötelességük a kollektív szerződésben biztosított jogokat a dolgozók részére biztosítani. • /o 1 " . ;