Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.98.a/3)
1950-03-17
r • a ~ i letet, az első elég jól sikerült, a második, amit a szakszervezetté,#*'tar- m v tottak nem, mert nem volt jól megszervezve. Az összvezetőségi értekezletre a felelős reszortosok és a jól termelő ifik vannak maghiva. ?A<;utóbbi 180 meghívott közül kb. 150-en voltak jelen. A nem függetlenített) titkároknak az agitációs gárdán keresztül kell összefogni a tagságot, }a'k±# még nagyrészt nincsenek felálLitva. A Süll-nek 455-a lány, 555-a fiú, a Diákszövetségnek 55 -a lány, a többi fiú. A spertmunka rosszul áll, fakad onnan is, hogy a vezető 6 héttel ezelőtt iskolára ment, kxtaek* akiket beállított helyettesnek 2 elvtársat, időközben a II.kerülethez mentek ét és igy 4 héten keresztül a sportmunka teljesen ált. Két hete hogy viszszajött és az értekezletek ?t rendszeresen tartja. A kerületi Népi Bizottság'üléseire a kulturos kétségtelenül ritkán jár el, indoka, hogy magánúton tanul, aktívái vannak, de azok is 5-6 óráig dolgoznak. Januári munkatervüket azért 855-ban hajtották csak végre, mert az túlméretezett volt, 1 amire már akkor a P.B. felhívta a figyelmüket. A Diákszövetséggel való kapcsolatuk rossz, egyrészt azért, mert érzik, hogy a iviINSZ-hez tartoznak, másrészt ritkán tudnak vele beszélni, mert tanul, továbbá hosszú ideig beteg is volt az elvtárs. Az irásos anyag elkészítésébe a bizottság úgy folyt bele, hogy az elvtársak jelentést adtak munkájukról, amiket összesített. A K.V. © határozatával a kerületi bizottsági értekezleten, titkári és roszortértekezletekcn vitték, azonkívül az oktatásban és a tit'-N kárképző iskolán, ifjúsági napokon is megvitatták. Április 4.-ével kapcsolatban Kaszás elvtárstól részletesen megkapták a tennivalókat, bár fi azt bizottsági értekezleten nem tárgyalták át, d® titkári,prop. értekezleten vitték. Hiba volt, hogy Rákosi elvtárs beszéde után az Egységes Ifjúsági Szervezettel túlságosan foglalkoztak és a termelés kérdése kissé háttérbe szorult. A jól termelő tagokkal az ifjú gárdákon keresztül kellene foglalkozni. Ezeknek az ifiknek a részére decemberben és januárban tartottak értekezletet, ahol csupán részben jött ki az elvégzett munka, de annak továbbvitelére határozat nem született. A fiatalok nagyrésze pártszemináriumen vesz részt és egy részüket a kerületi P.B. káderosztálya előadói iskolára küldte. A jól termelő fiatalokról nincs kimutatásuk. A beiskolázottak közül az úttörő mozgalomban 85.5, a Diákszövetségbe tömörültek 95/5-a jár hittanra. A titkárképző iskoláról a lemorzsolódás februárban indult meg, aminek megrendezése nem budapesti utasításra történt. A titkárok nagyrésze úgy tartotta, hogy ezen az iskolán már nem sokat tanul, mert pld. 5 hónapos iskolát végeztek előtte már és az iskola anyaga a haladó szeminárium anyagával kb. egyenlő. Hiba volt, hogy az elvtársak elméleti képzettségét nem vették figyelembe. 28 fővel induit beaz iskola, ^ ebből 11 diók, a többi ifjúmunkás volt. A tanfnlyam szervezetileg* nem volt kézbentartva, csak az oktatásfelelős és aktívái foglalkoztak vele és az iskola ellenőrzése nem volt tökéletes. Ezeket a hibákat a jövőben egyéb iskolák beindításánál figyelembeveszik. Egyébként a problémák megoldásában tanácstalanok és itt önkritikát gyakorol, mert tanácsot nem kértek senkitől, március 15»-én reggel 3/4 9 órakor indultak el az ifik kb. 850-9°0 fiatal, niba volt, hogy előzőleg nem politizálták át ennek a napnak jelentőségét, másrészt hosszú volt az útvonal és mire a Fetöfi térre értek, vége volt az ünnepélynek, de nem csak egyedül jártak igy, a koszorút mindenesetre elhelyezték. Az esti kulturelőadósra ráfizettek, mert nagyon jószivüek voltak. A kerületi üzemeket súlypontként kezelik, pld. Goldberger, Hajógyár, de ez nem azt jelenti, hogy a többivel nem foglalkoznak, mert minden üzemnek megvan a felelőse. A politikai nevelő munkát a kerületi aktiva hálózat beállításával és az alapszervi hálózat kiépítésével kivánják megjavítani. Hogy csak formai kapcsolat van a 3ZIT és a pártszervezetek között, ez kijött a Rossemanngyár SZIT alapszervezet munkájának kitárgyalásánál és utánna. Az üzemben nincs agitócíós gárda és a jól termelő ifikkel nem foglalkoznak és a sa jtó elcfize téssel is el vannak maradva, mert a iiikkx párttifckár nem számoltat be munkájukról. A Hajógyárban a 3ZIT titkár fél vagy tart a párttitkártól. Kevés üzemet tudnak mondani, ahol jó a kapcsolat a pártszervezettel. A proletár csapatok mért gyengék, ezt ö sem beszélte át az úttörő titkárral. L, ± |