Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.98.a/3)
1950-02-17
I—‘ —I fl Méhes elvtárs; szóváteszi, hogy a Szülői Munkaközösség vezetői gyermekeiket J| 9 hittanra járatják, nem járnak elől jő példával s igy befolyással vannak a Szülői Munkaközösség tagjaira és a többi szülőkre. Itt a P.B, segítségét kéri, "7 Tapolcai elvtárs: a K.V, határozatának minden egyes pontja tökéletesen vonatkozik a mi kerületünkre, amit sokszor át kell tdhulmáayozni, foglalkozni vele, hogy tökéletesen megismerjük a hibákat és azáltal döntő fordulatot érjünk el a pártmunkuban. Meg kell tanulnunk pártszerűen dolgozni ó3 elvi politikát folytatni, ami eddig gyenge lábon ált. Egy titkár elv társ ^mondotta, hogy nem tudja mi lesz vele, olyan bizonytalan a funkciója. Itt megemlíti az Elöljárósággal folytatott beszélgetést lakásügyben, amikor is pedagógusnak, orvosnak jár lakás, de pártfunkoionáriusnak nem. Ezek is a pártfunkció lebecsülését jelentik. A kádermunka még ma is reazortmunka. Negativ értelemben elhangzott több esetben bírálat, de pozitív esetekkel egy esetben sem fordultak a^káderosztályhoz, pld. hogy egy fontos funkolóban levő elvtárs felesége nem dolgozik semmit és gyerekük hittanra jár. Pártiskolára az alapszervezet megkérdezése nélkül küldtek el elvtársakat, igy több esetben belecsúszott hiba. Ezen okulva később pld. falujárőkkal kapcsolatban*; kikérték az alapszerv véleményét, amikor is nem javasolták egyik-másik elvtárs iskolára küldését, tehát valóban szükséges a kolte lektiv munka. A fegyelmi jegyzőkönyveket az alapszervek beküldik a káderosztályra, ahonnan a nem helyes javaslatokat tartalmazó jegyzőkönyveket visszaküldik kellően megindokolva, hogy az elvtársak tanuljanak belőle. Miközben a K.V. határozatát végrehajtjuk, nem szabad minden má»ról megfeledkezni. Hozzá kell, hogy járuljon a K.V. & határozata ahhoz, hogy minden munka, oktatási, propaganda, termelő stb, munka emelkedjen és pártmunkánk megjavuljon. III.kar.Szab,Harcos Szöv.-től: a K.V. határozata az Ö munkájukra is rámutatott, hogy a transzmisszió szerepét jól be tudják tölteni és biztosítani tudják a Párt vezető szerepét a Szab,Harcosok között. Hiányolja, hogy nem kaptak a titkári beszámolóban munkájuk felett kritikát. Tóbiás elvtársnő: a legutóbbi választmányi ülésen az elvtáraak figyelmét nem fogta meg a pártépités hiánya úgy, mint a szakszervezeti szindikalizmus. A hibákat kevésbbé nézik meg az elvtársak, mert pld.’ nem lehet jó az a vezetőségi ülés - mint az óbudai Fehóritőben - ami 1 órától d.u. 4 óráig tart, utánna taggyűlés, aminek jó előkés zitése igy nem lehet biztosítva. Ezen meg ma sinos változtatás. Kevés történt abban is, hogy felmérjék a párttagság viszonyát a munkához és hogy felemeljék a szakoktatást. Ha a tömegszervezeti munkán javitani akarunk, akkor elsősorban a pártmunkán kell javítani ós az elvtársaknak önkritikát kell gyakorolni munkájuk felett. Az éberséggel kapcsolatban az utóbbi időben megint nem sokat törődünk a mlndgyakrabban történő "vóletlensógből" előforduló hibákkal. A Magyar Pamutipar tagságában a nők létszámát nem találja kevésnek. A Hajógyár munkáját illetően a pártszervezet ha jő munkát végez, akkor nem befolyásolhatja az ugyanabban az időben tartandó szakszervezeti szeminárium tartása, ahova pártonkivüliek járnak. Katona elvtárs: feladatunk, hogy a hiányosságokat kiküszöböljük és a hibákat megszüntessük. Az elvtársak egymástól átveszik á jó és rossz tulajdonságokat, igy ha mi az alapszervezetekkel nem foglalkozunk jól, akkor ők a párttagokkal nem foglalkoznak helyesen. Az oktatással kapcsolatban az osztály naponként kapott utasításokat különböző megszervezésekre, amit idő hiányában leadtak telefonon az alapszervezetnek, A közópkáderek beosztása is igy történt. Az elővett ivén kijelölték az elvtáraakat ahelyett, hogy behívták, megnézték volna, hogy megfelelő-e. L______i