Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.96.a/3)

1955-08-13

r n- 9 -Amikor a ;:VB. az elvi, politikai téren irányítja és segíti a tanácsot, akkor ezzel olyan célt is kiván elérni, hogy segít­séget nyújtson ezen keresztül a tanács irányította vállalatok­nak a népgazdasági tervek teljesítésében. A -uaga részéről úgy értékeli, hogy a X'VB. setailyen formában nem nyújt át a feladatok végzését illetően a tanács feje fe­lett, egyedül a társadalmi munka kérdésében, amit azonban az adott körülmények indokolttá tettek. 1 Ama a ;tóarcthy elvtárs önkritikáját, ill. kritikáját illeti, helytáll* az., hegy a PVB. a VB. üléseken született határoza­tokat, egyes esetekben későn küldi ki, de ez még nem mentesiti Marúthy elvtársat - ahogyan önkritikájában is elismerte —, mert neki az itt elhangzottakat feltétlen me g kell a többi VB. ülésen részt nem vevő vezető elvtársakkal is tárgyalni, amely természetesen a tanács munkájára vonatkozik. Az iskoláztatás kérdésében egyetért a hozzászóló elvtársakjrtl. Féchy elvtárs: tégláikra zik a kommunista tanácstagok jövőbeni feladataival, melyszerint 3/skkal inkább nagyabb mértékben cell aktivizálódniuk ahhoz, hogy tulajdonképpeni feladatukat betöltsék. Kritikát gyakorol továbbá Maróthy elvtárs magatartását illetően, amikor egyes esetekben türelmetlen, s az elhangzott javaslatok felett néha átsiklik. Kéri, hegy a jövőben ezen változtasson, hogy egyébkénti jó munkája még jobbá váljon. Faur elvtárs: Véleménye szerint a III. Pártkongresszus megállapitásait, határozatait a tanács magáévá téve komoly eredményeket ért el. Hiányosságok azonban ennek ellenére is tapasztalhatók. így pll a kádermunka végzésé terén. Ezt megmutatta az elmúlt alkalommal tárgyalt tanácsi napirendi eont is, amikor a Kereskedelmi 0. kénytelen alyan munkatárssal, méghozzá vezető funkcióban levővel dolgozni, mint Vasenszkij, akinek a kilétével az elvtársak ^ tisztában vannak. A Úgyszintén hiányosságok tapasztalhatok a tanács apparátusán belül dolgozó elvtársak és munkatársak politikai és szakmai fejlesztésének terén is. Egyetért a pártiskeláztatás kérdésé­ben a hozzászóló elvtársakkal. Hiányosságok vannak még azon a téren is, hogy az Állandó bizottságok nem veszik ki részüket megfelelően a tanács apparátus munkájából és az íŐDr. csopor­té kna k is jóval nagyabb aktivitást kell kifejteni. Balázsovics oándor: Egyetért azokkal az elvtársakkal, akik a jelentést pozitívan értékelték. A ma ga részéről az a megállapít ás a, hogy volt idő a Csern'k elnök idejében, amikor a i"VB. irányítás helyett efektiv munkát végzett , ma azonban ez teljes mér­tékben tki lett küszöbölve és a párt a Tanácson belül a tulaj­donképpeni feladatát tölti be, vagyis az elvi politikai irányítást adja meg. üzádeczki György: Foglalkozik a társadalmi munka kérdéseinek teáiikséges- 3égével, u-gy látja, hogy itt az alap szervi pártszervezetekre is hárul teendő olyan értelemben, hogy tudatosítsák a dolgozók között, hogy ezen a- téren is varnak feladatok. Ennél javai nagyobb feladat vár a körzeti pártszervezetekre, mert hi3z ■ -■« ■ kér. fejlesztése érdekéién. !

Next

/
Thumbnails
Contents