Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.96.a/3)

1955-01-21

J mmmruiM | - 11 - J I Ott is ellentmondást lát, amikor a jelentés leszögezi, hogy az MTI pártszervezet munkája alapján a jó pártszervezetek közé tartozik, ugyanakkor máshol pedig arról beszól, hogy az M'Tl.-ben gyenge és szervezetlen a pártélet. Az igaz, hogy az u munkájuk hiányosságai a szervezeti hibákban gyökereznek, de igy kijelenteni csak, hogy gyenge és szervezetlen a pártélet, ez nem reális. Azért sem, mert tudnak mozgósítani és hatni fontos, alapvető kérdésekbe**, mint pl.-az elvi politikai nézetek tisztázása az al ap szervben és ha a párt­­szervezet ilyen dolgokban eredményeket tud elérni, akkor nem lehet | rámondani, hogy gyenge. /: itt megjegyzi más elvtársak közbeszélá­sára, hogy úgy lehetne mondani, hogy ez is, az is,:/. Véleménye szerint a kiegészítő jelentés az iVi'i'i. pár tszervezetének munkáját kissé önmagába zártan vizsgálja és kissé elszakítsa a párt általános helyzetétől, nem veszi figyelembe eléggé azokat a külső tényezőket, amelyek az MTI pártszervezetére is kihatnak és ami lé­nyegében minden területen megmutatkozott a júniusi politika óta.-Az MTI. párttagsága ezekre a tényezőkre érzákenyebben reagáltak, mint más, az MTI. jellegétől különböző pártszervezetek tagsága,-Mivel a tudósításoknál fogva betekintést nyernek az országos prob­lémákba, stb. s ez pártéletüket jelentősen befolyásolja. Véleménye szerint nem lehet egyszerűen csak abból kiindulni ós meg­állapítani, hogy a tömegkapcsolat lazulásának oka a pártmunka kam­pányszerű vitele. Ami a f.üggetlneitett párttitkart illeti, amig Í a kiegészítő jelentés javasol, nem tudja mi az álláspontja a kér. iárt-végrehajtóbizottságnak ennek megvalósítását illetőleg, de ha ez lehetséges, hogy meg fogják tudni oldani valahogy. A taggyűlés pozitív és negatív vonásait illetőleg nem azért vitá­zik most, hogy kinek van igaza, de elvi kérdést lát ebben. Túlzás­nak tartja Ackerman elvtárs azon követelményét, "hogy ilyen dologra máskor felkészültebben kell a pártvezetőségnek helytállni, ugyanis ők felkészültek erre, amennyire erejükből tellett, s hhogy ezek a kérdések felmerültek meg is lepték őket, amit bizonyít, hogy nem is tudtak minden egyes helytelen kijelentésre reagálni, s csak ak­kor ismertek fel sokat, amikor az elvtársak erre felhivták a figyel­müket./ pl. Gomba elvtárs felszólalása/Az is megzavarta őket, hogy az októberi határozat élesen biráló, ezért nem volt oly meglepő, hogy a tagság is élesen reagált és mutat rá a hibákra. A másik ok, hogy volt bennük egy olyan érzés, hogy most amikor ez megindult ésmerre a kelleténol élesebben reagálnának, azt eredményezné, hogy az emberek újra elhallgatnak, nem mondják el véleményüket. Inkább, m£r akkor a válaszadásnál rámutattak arra, hogy számos hely­telen hozzászólás hangzott el, ami már destruktív is volt, ill. amit már annak is lehet mondani, te ők ettől nem ilyednek meg, ha­nem felvesszük ellene a harcot, megmagyarázzuk annak helytelenségói és egyéni foglalkozáson keresztül megtanítják az emberek hogyan kell kommunista módon birálni és állástfoglalni. Lényegében azóta a taggyűlés óta ezt teszik. Éppen ezért nem a taggyűlést értékeli negatívnak, mert megmutatott í egyes dolgokat, ami az emberek fejében volt az októberi határozat­tal kapcsolatosan. Ugyanis nem 5 ember vitatkozott náluk, hanem -százak az októberi határozat előtt, de nem szereztek róla konkré­tan tudomást és csak viszhangként jutott a fülükbe. Viszont a tag­gyűlésen tudomást szereztek erről. Ezelőtt a taggyűlés előtt ezek­ről a téves nézetekről pártszerü keretek között nem adtak hangot. I

Next

/
Thumbnails
Contents