Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.96.a/3)
1954-07-09
f / r t I ösztönzőerő az, ho 'y célprémiumokat adnak ki. A szabadságolási I ütemterv hem betartásának indoklását nem fogadja el, mert ezt a I tervet mindenkor, minden körülmények között be kell tartani. I Elismerését fejezi ki, hogy a dolgozó 97 %-a szakszervezeti tag, I s ez azt bizonyítja, hogy itt a pártszervezet is komolyan vette I ezt s feladatot ós segített a szakszervezetnek, Jagy nibának I tartja, hogy a szakszervezetnek nincs tekintélye, fontos, hogy a I szakszervezet minél előbb találja meg tj.j feladatkörét a vállalaton I belül. I a további feladatot abban látta volna már eddig is a párts:erve-I zet részéről, hogy a kongresszusi versenyben kitübt dolgozékkal [ foglalkozzanak és esetleg tj. felvételeket is lehetne végrehajts-I ni. f Fontosnak tartja, hogy a mérnökökkel és a régi ártelnisságel a ne I velés szempontjából foglalkozzanak. | Jó jelenségnek tartja, hogy a pártszervezet és vállalatvezetés köj zött a kapcsolat jó, de mégis olyan észrevétele van, hogy túl nagy I az Összefonódás ós ez olyan képet ad, mintha informatív módon to-I -"-rá vábbitanák az igazgató felé a hiányosságot, de konkrét javaslatot I nem tesz a pártszervezet a hiányosságok kiküszöbölésére. 1 Farkas sándorné; Azt hiszi mindenki számára jó érzés, hogy az ALTI. ilyen — - - gazdasági munkát végez, mely kiváló inunkéban nyilvánvalóan I a pártszervezetnek is része van. Azt szeretná, na a pártpolitikái I munka is ennyire biztosítva lenne, mint a jo gazdasági munka ós I olyan nagy súlyt helyeznének az elvtársak a pártpolitikai munka vi-I telére is. A jelentést, amikor olvasta, úgy érezte, hogy az igazgató elvtárs is elkészíthette volna, annyira csak a termeléssel kapcsolatos bproblémákat vet fel. Úgy éórzi, nogy van egy minden jolmegy j hangulat a vállalatnál. Tényleg minden jól megy gazdasági vonalon, I de koránt sem megy minden jól a pártpolitikai munka vonalán, í Amilyen súllyal foglalkoznak oz elvtársak a pártszervezet részéről a gazdasági munkával, ugyanilyen súllyal kell foglalkozni a pártópi téssel, a dolgozók tudatos nevelésével a párt politikájának tudatosításával. A pártmunka módszereivel kapcsolatban Mózes elvtárs I -már elmondott egy pár .tanácsot, amit 0 is jónaji tart. Elmondja, hogy ezek a kiváló szakemberek, ha tudatosan végeznék I munkájukat, akkor az 4ÉTI. még sokkal nagyobb eredmények számolhat I na be. Ezért a 3. javaslathoz azt szeretné még javasolni, hogy I ’’ és a tömegszervezeteknek is a termelés segitése mellett a legfon-I tosabb feladata a párt politikai munka, a népnevelő munka segitése | legyen". Szalai elv társ; Ígéretet tesz arra, hogya minisztériumban az Által.-re I nézve tisztázni fogja annak a re? deletnek jogosságét, raelyszerint [ termelési adatokat nem lehet kiadni még a PVB.-nek sem. I Kardos Andort Az már tisztázott kérdés, hogy az Atal. Vállalat, ezárt 0 | " maga s.em érti, miért adott a Miniszter Elvtárs ilyen rendeletet ki, I tény, hogy ennek hatálytalanítását az AÉTI.-re nézve már kérte, [ mert a profil megváltozásával többféle munkát végeznek, tehát az egyes adatokból / honvédelmi munka / következe tetóst nem lehet le| vonni. Az uj lakástipuaok tervezése már meg is történt részükről az úgynevezett CS. lakástipuaok alakjában. Elmondja, hogy a minisz} térium célprémium kiadósát nem engedi meg. | iiogy a pártszervezet részéről t lságosan nagy az összefonódás a gaz í dasági munkával ez nem véletlen, mert ugyanis Rácz elvtárs a | tervosztály vezetője. I ---------*