Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.96.a/3)
1954-03-26
f"”1 hányiic uendor: / HITI. púrttitkíra/♦ ; esz; mcloj ’ ar. elmondja, hogy a 432.sz. határozat értelmében ,-melyszerint a súrlódások elkerülése írd ekében az összes vitás függőbe!? Ijvő ügyeket le kellett zár ni- a következőket tették: A vállalatvezetés, a párt ás’a szakszervezet közöse: megtárgyalták ezeket a függőben lévő ügyeket, amelyek mindkét részről fennálltak, tisztázódott az a kord ?s is, ami a múltkori FI}, ülésen felvetődött , hogy hámor elvtársban több maradt meg amerikában szerzett tapasztalataiból, mint a • -bar. szerzett tapasztalatából. A PB. tárgyalása alapján aktivaortekezletet hívtak össze, ahol a PB. szempontjai alapján a kérdéseket megtárgyalták. Az eddigi tapasztalataik alapján úgy látják, hogy a PB intézkedése, ill. irányelvei, a pártvezetőség intézkedése ereömé - nyesnek bizonyultak, mert az egyes rendezvények és megmozdulások arra engednek következtetni, hogy a kollektív szellem kialakulóban van, javult a kritika ás önkritikái szellem, a dolgozók bátran mernek bírálni. a PB. határozatának szellemében javulás van az együttműködés tekintetében, d» ezt a jé együttműködést nagymértékben hátráltatja a minisztérium munkája, mert nemcsak hogy lebecsülik a tervező irodák vezetőségét, hanem még véleményüket sem kérik egyes kérdésekben, pl: káderkórdósben, vagy bármely más kérdésben, amely az intézet óletável kapcsolatos, káderket adnak, főleg visznek, amit nem beszélnek meg sem a párttal, sem a szakszervezetben, de sok esetben még az iíitézet igazgatójával sem. Bem egyszer megtörtént, hogy összeállították az átszervezés folyamán áthelyezésre kerülő dolgozok neveis és a minisztérium egyszerűen nem értett a személyekkel egyet, a minisztérium intézkedésének volt betudható is is, hogy hónapokon keresztül húzódott az, hogy a tervező irodákban az átcsoportosítást nem tudták megfelelően végrehajtani, a hl'i'I.-ben, de általában az összes tervező irodákban, akik ebben érdekelve vannak az a hir járja, hogy újra átszervezés lesz, vagy az összes tervező irodákat egye siteni fogják, melynek szervezésével Szántó elvtárs és üadványi elvtársat bizták meg, ill. fenti két elvtárs lesz a vezető az intézetek ben. Azonban hivatalos értesítést sem a vállalat vezetés, séma helyi pártszervezet erről nem kapott, igy a kérdésről nem tudnak tájékoztatást nyújtani, teljesen tájékozatlanok, a dolgozók pedig bizonytalankodnak, nyugtalankodnak, félnek az ismételt áthelyező - sektől. Pár a PB. tárgyalása óta az együttműködés- nagyon sokat javult, de még mindig vannak kívánnivalók, ügyes esetekben megmutatkozik, hogy hámor elvtárs káderkérdésekben nem tárnadzkodik a pártszervezetre, mert egy esetben káderkórdósben hozott intézkedést hámor e.ívtárs, amit a pártvezetőséggel és szakszervezettel együtt megbeszélt, s másnap ezt az elhatározását megváltoztatta j’abri, a nyilas időben a fegyvergyár volt igazgatójával történt beszélgetés után, aki a KITI.-ben főosztályvezető, fz a káderkórdós pedig í'urcsányi elv társ esete volt, akit a pártvezetőség jónak lát arra, hogy az átszervezés folytán összevont osztályt vezessen. felteszi a kérdést,hegy akkor mi értelme volt órák hosszáig beszélgetést folytatni és határozatot hozni, ha másnap ezt az intézkedését megváltoztatta uámor elv társ. Ha ilyen ós ehhez hasonló dolgok nem fordulnak elő, nem vitáé, hogy az együttműködés jó. Úgy látja, hogy Hámor elvtársat ezek a régi áüszakiak revolverezik, s ha egyes akaratukat nem apeetáljdk, akkor kijelentik, hogy elmennek a nlfi.-ből dolgozni, ilyen pl: kŐvgs, kábri, akik a saját akarukat szeretnék érvényesíteni. Petrovics elvtársnőhö.. kérdése Pányik elytárstiak, hogy a PB. utóbbi tárgyal lse óta jöttek- e be ujabb bejelentések a mii.-vel kapcsolat » ban, megjegyzi, hogy mióta ’.erő beadta e bejelentését, azó-fca ót íem hallották bírálni. : 1 .