Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.96.a/3)
1953-08-14
tó tó -] Ezért is hozta azt a határozatot a Politikai Bizottság, hogy a felsőbb szerveken keresztül menjen át a fegyelmi ügy, hogy legyen aki megvédje a párttagokat. Fontos, hógy amikor a fegy-* referens kezébe veszi a referátumot, mérlegelje, hogy a fegyelmi határozat arányban áll-e az elkövetett hibával. Lehetőleg ne változtassuk meg a taggyűlés határozatát, csak ha arra már nagyon indokolt ok merül fel. Úgy látom, ez az a kérdés, ami nincs eléggé tisztázva az állami nyomdában a fegyelmi bizottság munkájában. Véleményem szerint a pártdemokrácia durva megsértése az, hogy a pártválasztmány által megválasztott fegyelmi bizottsági tagot, referenset^megbizza önkényessen más feladattal, ahelyett, hogy a pártválaszV- mány elé vinné, hogy az elfogadja-e. Ezért a legközelebb P%t\ bizottsági ülésen a PB. tárgyalása, értékelése alapján még Méltó tárgyalni a fegyelmi munkát, ezután pedig a pártválasztmány'náK javaslatot tenni a FB. tagok megválasztására, kiegészítésére. A választmány által megválasztott FB. tagok lehetőleg más munkát ne kapjanak, előzetes velük való megbeszélés nélkül, s ha ők vállalnak két féle pártmunka elvégzését, akkor rájuk lehet bizni mást is. A fegyelmi ügyeket minden esetben a xegyelmi referensnek kell beterjeszteni a PB. 6lé. A PB. határozatát a referátumra rá kell irni, ha elfogadta a PB. a javaslatot, ha megváltoztatta azt, amit a FB. javasolt, majd a PB.-on hozott határozatot le kell küldeni a kér. Pártbizottsághoz jóváhagyás végett. A fegyelmi ügyet pedig nyilvántartásba kell V6nni. Egyetértek azzal, hogy nem helyes, hogy Farkas elvtárs intézi a vállalati és pártfegyelmi ügyeket, mert nem egy esetben a vállalati fegyelmi magával vonja a pártfegyelmit is ha párttag az illető, tehát nem lehet reális az a fegyelmi hozatal, mert nem csalhatatlan az ember. Ezért helyes, ha Farkas elvtárs riel lessz re ferens, de még elnök sem, hanem FB. tag. Az helyes, ha a párttitkár minden gazdasági és szakszervezeti fegyelmi tud és az illető káderanyagjába elhelyezni, de az teljesen helytelen, hogy ezekkel a fegyelmi ügyekkel össze van keverve a pártfegyelmi ügy is és ennek felszámolására sürgősen intézkedni ro kell a Pártbizottságnak. Ami a Pártbizottságunk segítségét illeti, nem azt mondom, hogy sokat ós állandóan ki járunk, de az AHami Nyomda súlypontként szerepel a munkánkban és a FB. is többet foglalkozik a nyomdával, mint általában a többi üzemekkel. Teífát az a segítség, amit a FB. ad, megfelel annak, hogy jó lehetne az Állami Nyomdában a fegyelmi munka, ha a párttitkár, Horváth lvlára elvtársnő felhasználná azokat a jó tapasztalatokat a pártópitő munkájában, a párt vezetési munkájában, amit a Pártbizott3ági üléseken tapasztal, de úgy látom, hogy nem használja fel eléggé, s ezt tolmácsolják is felé az elvtársak, ha visszajön a szabadságról. Helyes ha Horváth elvtérsnő támaszkodik Farkas elvtársra, aki választmányi PB. tag is volt, de ez nem szabad, hogy kisebbségi érzést keltsen benne és időközönként he beszéljen el a fegyelmi ügyek intézéséről a Fegyelmi Bizottsággal. Hogy nem hívtuk meg a Nyomda FB. tagjait a kér. FB. üléseire az az oka, hogy eleinte ra6giiivta őket Práger elvtárs, s később, már nem hivta, mert nem jöttek az elvtársak, s ez a későbbi időpont amikor Farkas elvtárs lett a FB. referens. Azonban Farkas 6lytárs egész nyugodtan meghívás nélkül is eljöhet, mert választmányi tagunk. íl >