Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.96.a/3)

1953-04-03

r - “ i3atát, de lelciismere tesen,- nem eeak fe lUk-tesen. Yan ott az baj 'a meg kell talű ltti az utat, hogy a dolgozók alkalma zzá !rűrá irtukat, mert az a vezető nem tud soká vezetni, aki el ázakad a tömegektől. Kéri erdős a lvt ár sat, vegyen részt a taggyűléseken, még egyetemi elfoglaltsága ellenére is, mert az / í té.acxl nyomdában io érezhető, hogy akik soká nem vesznek részt a tötayüléaeken, azok'rosszul lát ják - a kérdéseket. Hogy szeretik-e Balázsáé elvtársnőt a dolgozók vagy sem? Ne) fogják szeretni, ha sokat hangoztatja azt, nogy el akar mén ni a vállalatéi, mert a dolgozók azokat szeretik, akik a ne­hézségek ellenére is .harcoson kiállnak a. feladatok megváló” ói tásá ért. Holln.; . elvtára: a kérdéssel foglalkozik, „hogy milyen változás történ a Tanfolyamé llátó .párt szervez? .ének műnké já^n. azóta, mióta a PB. utoljára vizsgálta a munkát• Akkor io komoly nehézaé­­*■ gek voltak ; vezetőség munkájában és ez. mor-t is megmutatko­zik. A Tanfolyaméllátó nem hajtotta végre azokat, a határo­zatokat, amelyeket a PB. akkor hozott -s írunk' meg javítására, .libben a beszámolóban foglalkozni kelle tt volna ezekkel a hii nyosságokkal, valamint a yazdasági munka hiányosságaival és eredményeivel is. ' Most két hiányosság vetődik fel, ezek között a ie^nagoybb aí hogy mark 0 vezetőség nem dolgozik össze, űz veszélyes, meri a párt vezető k±535EAtxBaÉízxi^xaiidiáKttnázdC9íZKÍDÉi szerepe szí rul 'háttérbe. Itt Balázsné elvtársnő igen nagy bbiát követel el. ráz iskolában harc op szellemet neveltek az elvtársnő be, amit azonban ő elhanyagol. A pártszervezet en ellenőrzi me} felelően a kiadott munkák elvégzését. Balázsaé elvtársnő ugj látszik, mintha-nem lenne ti-„ rtáben _ ÍAih Íjéi X f . X í ogy rd\ö felada­ti-.. Hz re /-mutatkozik a munkámé d szer ében is. hl. javasolta a PB., .hogy párt össze kötő. hálózatot építsenek ki az e Ívtár s- i sak, ez azonban nem'történt meg. Sőt u • pártcsőporthálófaat sem kielégítő. Pedig; ha ez megfelelő volna, nagyban elősegi* tetté ugy a pártszervezet, mint a váll&'iut g;d'asági munkájál A törne gszervezetek nem dolgosnak.. A mu.lthun • Disz dolgozotl Ób.& • szakszervezet ia végezte. & muhkiíját. Azóta azonban azét esett in; egész politikai élet. .Ezzel a kérd fiséi sokkal be­hatóbban kell foglalkozni, mint ahogy azt Koltai elvtárs »tor öotta. A tkoiámuniotálcnak nem szabad a tömegeknek az uszályé— ! ba kerülni. Ilyen szellemben kell nevelni u dolgozókat. Te­liét sokkal többet kell foglalkozni velük a kommunistáknak, azokkal, akik segítenek a fe ladatokét végről;7 jtani. I Nem támaszkodik a pártszervezet a kot:/-.unistákra. Itt meg kel nézni a pártszervezet munkamódszereit', clyr sek-e azok, he­lyesek-e azok a feladatok, -amelyek rábíznak az egyes elvtár- I ’ sokra, léért ez sem mindegy• Meg kell nézni, hogy milyenek a • kép.ességei egy kádernek és annak megfelelően stke 11 őt ellát­ni feladatokkal. : A. fent .említett hiányosságok mutatkoznak meg a Tanfolyamé 1-látó pártszervezeténél. Hegmutatkozik Bognárné elvtársnőnél | is, mert a szervező titkárnak fiöze van ahhoz, hogy milyen a törne gaz erve zeti munka egy alap sze rvezetnél, éa hcjjyan végzi I az elvtársnő ilyen értelemben a munkáját. Be ne csők elmondjuk & hibákat, hanem az azok kijavítását szolgáló határozat oka t ia végre ke 11'hajtani. Akkor nem for­dulunk elő azok a hiányosságok-, amelyek itt előfordultak. Mrdo a eIrtára foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a válla­latvezetés és a pártszervezet között elvi - pcaolat beli hi­­ány mutatkozik. Beszélt arról io Erdős elvtárs, hogy nincs ideje foglalkozni az elvtársakkal. Egy kommunistának kell [ ______ r> ■ ...Iin ■MIMI—III n^ii——■ —iw*. ii ..... • _________________, ■ • -- tárárá

Next

/
Thumbnails
Contents