Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.96.a/3)
1952-03-28
p ró .; n ság maradt hátra, különösen fennállnak a hiányossá ofi: a t agfe'fe; dij fizetésnél. Elmondja, hogy mivel a tanfolyam táógatért, az elvtársakat áthelyezték és nagynehezen sikerült 27 fenek a cimét megtudni, de tiz fő után még mindég nyomozni kell az átjelentés miatt. A jelentés/ hiányolja, hogy 189 párttagból mind ö sze 5o tagú nópnevelőgárdairan. Ez abból adódik, hogy mechani kusan kezelték a dolgokat, nem vettek irányt arra, nogy konk- I rét feladatokat adjanak a tagoknak ós a nópnevelőfelelőst is en gedték áthelyeztetni más állomásra. Most, hogy áprilisban bizal -mi választás lessz, ezzel egyiftőben terveztük a népnevelő KáLé— zat kiépítését. Reméljük, hogy a dekorációba a legrövidebb időn belül megtudjuk javitani, mivel a legújabb rendelet szerint ka púnk jóléti keretet ós az uj ü.b. elnök segítségünkre lesz a dekoráció megjavításában. A vonatagitáció megvan, ki vannak jelőlf ve a népnevelő felelősök a vonatokon. A Vasut Politikai Osztály az elmúlt héten tartott népnevelő óírtekeiletet a Szovjetunióban járt vasutasok tapaztalatairófc. Mivel nálunk a népnevelőket újjá kell szervezni, mert nem ugy működnek, ahogy kellene. A jelentés beszél arról is, hogy én képzettlen vagyon, de ez abból adódik, hogy csak egyhónapos pártiskolával rendelkezem. De ha a tit kár elvtárs visszajön, akkor szedetnék ón iskolára menni, hogy politikai tudásomat pártunknak megfelelően tudjam elsajátítani. Nálunk is az a tapasztalat, hogy a partbizottságtól kiküldött elvtárs, nem mondta meg rögtön, azt ott tapasztalt hiányosságokat, hanem később a Pártbizottság utjék szereztünk róla tudomást A pártbélyegekkel kapcsolatban rájöttem ara, hogy az állomásfő nők tiz forintos pártbélyeget fizet, holott aüfixx a havi fizetése megközelíti a 3.ooo forintot. De mostmár az 5o forintos párt bélyeget megvette. A dolgozók nagyrésze pedig csak a kát fórintőt fizette. Fülöp András: Az agitáció a kerületünkben lanyhult, aminek oka, hogy nem a ” legjobb elvtársak vannak erre a vonalra beállitva. Bár erre vona kozólag a P.B. már hozott határozatot# űz agitációs vonal megerősítése érdekében. Kétségtelenül megállapíthatjuk, hogy a nyilvános agitációnak, valamint a csasztuskáknak vannak'eredményei. Hélyes, hogy Kovács elvtársnő'-rendszeresen összehivha az ágit. prop. titkárokat ós felelősöket és szempontokat ad nekik. Ezáltal látjá.k,hogy foglalkoznak velük ós Jobban szembe tudnak száll ni azokkal, akik ellenségként lépnek fel. Javasolom az ágit.prop. titkár elvtársnő a Várban lévő iskoláso kát népnevelő és agitációs vonalra állítsa be. Az instruktorokkal kapcsolatban a szervezési osztály egyenlőre 2o instruktorokkal rendelkezik, de mivel 54 alapszervezetünk van nem tudunk mindenhova instruktort beállítani, ezért időnként más alapszervezethez is beosztjuk a meglévő instruktorainkat. Kagynó elvtársnő: A bizottság részéről elmondhatom, hogy minden héten találkoztak a bizottság tagjai ós kicserélték a tapasztalatokat. Az az általános megállapításunk, hogy a népnevelőkkel i en keve set foglalkoznak. A népnevei k között vannak különböző elméleti felkészültségüek ós vannak olyan agitációs szempontok, melyeket az alacsonyabb képzettségű népnevelő nem ért meg, vagy azzal nem ért egyet. Ebből adódhat az, hogy az agitáció nem támadó, hanem védekező. Ezért javaslom, hogy iktassuk be a népnevelőkkel való külön foglalkozást. Minden alapszervben szervezzék át a népnevefe lő gárdát, ne csak az i llami Nyomdában és a Déli Állomáson, ma r+. másutt is vannak a népnevelők körében befurakodott ellenséges e~ lemek. Szintén a tűzoesetre szeretnék kitérni. Nálunk a Nyomdában az a vélemény van, hogy valami nagy baj lehet a tűz eset mögött, mertt a Szabad Nép sem foglalkozik 6zzel. A Nyomdában a tűzoltókat összehívtuk értekezletre ós határozatot fogadtunk el arra vonat-I l. fo. ..........