Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.96.a/3)

1952-11-06

r% h taggal, napirendként tárgyalják meg, hogy milyen feladatokat jelent az o alap szervezetükre vonatkozóan. Hiba, hogy a bros­surával való ellátottság nem kielégítő. Az általam vezetett II. éves Politikai Gazdaságtan konferencián 4-en hivatkoztak arra, hogy csak 5-nappal előtte kapták meg a brossurát,holott az már 5-he te megjelent. A propagandisták szemináriumán foglalkozni kellene a jelenté­sek fontosságával és kát hét múlva be „kellene iktatni, hogy módszertanilag is vegyék, elő a jelentések tartalmi fontossá­­gát. „ ■ Lerch elvtársnő jelentéséből, valamint kiegészítő hozzászólá­sából az tűnik ki, hogy nincs meg alapszerveinknél az adat - szolgáltatási fegyelem. Gazdasági vonalon elképzelhetetlen az hogy valamit ne küldjenek be határidőre. Javasolnám ezzel a kérdéssel foglalkozni titkári értekezleten és rávilágítani ar­ra, hogy példamutatónak kell lenni ezen a vonalon is. Hogy az adatszolgáltatás nem volt kielégítő ann ak részbeni oka az is hogy nagyon rövid határidőket szabtunk és nem eléggé körülir­­tan adjuk ki hogy milyen adatokat is várunk. Az oktatási alosztály munkájának megjavítása érdekében először r-v, is szükség lenne egy gépíróra legalább 3 d.u. hetenként,akinél rengeteg erdekes dolgot s jelent ást lehetne lediktálni. A P.B.titkár elvtársnonek megkellene követelni, hogy ugy szer­vezze meg az okt.aloszt. a munkáját, hogy az előf élt ételeket biztosítsák. Ugyanez vonatkozik az ágit.prop.titkár elvtársnő­­re is, mert nincs meg a megfelelő munkatársa. Kelene 4-5 munkatárs, aki a különböző reszortokat ellátná. Lerch elvtársnő engem vont be, hogy ilyenirányú segítséget ad­jak munkájában, de még én sem adtam számára elegendő „tanácsot segítséget. Azt javasolnám, hogy mindéi oktatási formának le­gyen meg a felelőse,aki öntevékenyen/ tudná irányítani a dolgo­kat és kezében tudja tartani a rábízott területet. A DISZ oktatásnál csak azt látom, hogy elég rendaae rtelenül jönnek a jelentések, de a DISZ oktatását meg magam sem néz­tem meg elég mélyen. rító Takács eÍvtárs:Nálunk a Déli Fütőháznál beindult a forda-szolgálat és az Igazgatóságtól jött egy olyan rendelkezés, hogy a mozőonyveze­­tokeg ás a fűtőket széjjel kell választani s ez nagy problémák elé állit engem. Nálunk nics nagylétszám s ez azt jelentené, hogy uj propagandistát is kellene beállítani továbbá 45 ember­nek tartaná a szemináriumot 2-órán keresztül. Grőber elvtárs felé az lenne a kérésem, hogy adjanak valami tájékoztatást J„óna letartóztatásával kapcsolatban,mert a fe­lesége jött szólni hogy letartóztatták, szerencsénk volt,hogy éppen kint volt Flegál/elvtárs a P.B. megbízásából és beugrott a szeminárium megtartására. A DISZ politikai iskola megjavult . A vezetőség minden egyes tagja be van osztva és rendszeresen ellenőrzik ugy a párt, mint a DISZ szemináriumokat. A megjelentek %-arányát igen rontják a Tüker dolgozói. A szeminárium után rögtön megnéz­tem a hiányzások okait, s legnagyobbrészt igaz oltan voltak távol az elvtársak,2 volt igazolatlanul távol. Mester Erzsébet: Az a tapasztalataom, hogy az I.kerületben alapvető vál­­to zas tört árit az oktatással való foglalkozásban. De mindad­dig nem lehet 180 fokos fordulatot elérni, amig a belső mun­kát rém javítjuk meg. A jó munka alapja, hogy az elvtársak által felvetett jó kezdemény®éseket meg tudják valősita-.i,de az a hiba, hogy nem tudnak lefelé menni, mert nincs idő, hogy a papiros formákból kifelé tudjanak hatolni. ( Helyeslem Sipos elvtárs azon javaslatát, hogy a P.B. csak T;/-

Next

/
Thumbnails
Contents