Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.96.a/3)

1952-11-06

f -------------------------------------------------------------------------------—’¥ ~ H ■ Koltai elvtárs: Betud-e számolni Lerch elvtársnő a Pártbizottság korábbi határozata értelmében arról, hogy figyelembe kisérte volna ugy a politikai mint a gazdasági vezetők tanulását. Lerch elvtársnő: Mester elvtá s -őnek válaszolva, 48-től vizsgáltuk,hogy az elvtársak milyen pártalak voltak a tagjai. Az értelmiségre vonatkozó véleményem t, mint pozitívumot említem meg s ek­kor a Pol.Biz. határozatából indulok ki, mely kihangsúlyoz­ta az értelmiségiek minél n yobb számba való bevonását". Ezek az elvtársak igen jól állják me^ a helyüket és a poli­tikai színvonalat is vinni tudják ezert tekintem pozitívum­nak. , Petrovics elvtársnőnek válaszolva Mazol és Molát elvtársak belettek osztva és részt is vettek a konferenciánkon, itt a Tanács keveri a dolgokat. A népnevelők oktatásával kapcsolatban a beérkezett adatok­ból 249 népnevelő közül 43 káder és 176 alsofoku oktatásban vesz részt, a bizalmiak közül a 127 bizalmi jár oktatásra ebből 39 káder- és 81 alsófoku oktatásra. A titkárok szereplése az oktatásban egy-két kivételtől el­­tekintve megjelentek. Az égyik ilyen titkárunk volt Hor­­vát Piroska elvtársnő, aki a megkérdezésem után azt az in­dokot hozta fel, hogy nem tudott felkészülni s ezért nem ment el a konferenciára, A eztahano isták gazdasági és tömegpzervezeti funkcionárius­ról kértem adatokat a tanulásukra vonatkozóan, de azonban er­re nem válaszoltak, kivétel ez alól az Utasellátó és az M.D.K. A beérkezett adatok szerint a gazdasági vezetőkre vonatkozóan 73-ről jött adat, melyzserint e bből 52 tanul káderoktatásban a többi különféle állami oktatásban, Petrovics elvtársnő felkéri Sipos elvtársat, hogy számoljon be az I.sz. "Mélyé pitőnél tapasztalt helyzetről. Sipos Domonkos: Mélyépítő V.-nál tapasztaltak nem megnyugtatóak. Az oktatá­si kiválasztás sem történt meg helyesen, nem mérték fel az alap szerv helyzetét. 9oo dolgozó köziil mindössze 26o-an vannak Pesten, a többi dolgozók lo-2o-as csoportokban dol­goznak 2o-3o km-es távolságban. A párttagok száma az ilyen csoportokban 2-6-8 között mozog. Nem mérték fel reálisan az oktatásba bevonh tők számát, mert 88 párttagjuk van és ugy számították,hogy mind a 83-at bevonják az oktatásba s itt követték el a hibát, mert nem reálisan mérték fel a le­hetőségeket. A jelenlegi pártvezetőség igen gynege ugy elméleti felké­szültség, mint irányitó készség szempontjából. A titkár et. 3-hónapos pártiskolán van, a helyettes titkárt gazdasági munkájában nem segitik hogy többet /'/// tudna foglakozni a pártmunkával, bár nagyon becsületes igyekvő sMárs. Az el­nöknek az anyagát„faltérjesztetták a P.B.ra jóváhagyásra, mely még nem történt meg. A vállalatvezetőség a mozgalmi szerveket egyáltalán nem támogatja. Jelen voltam két Szabad Nép baráti körön, ahol egyetlen egy gazdasági vezető sem vett/’észt . de az már elfordult, hogy kihívtak onnan embe­reket. Vágó főmérnök ugyanarra az időpontra hiv össze mű­szaki értekezletet,amikor a Sz.ll. Baráti kört tartják. A másik jelenség amiben megmutatkozik a nem támogatás,hogy két hónappal „e zelőtt a Mélyépítő Központja kikért egy gép­írót kisegítő munkára. Ez az elvtársnő vegezte el az alap­szerv adminisztrációs munkáját. Most az ő fterhűkre dolgozik a Központban, helyette felvenni nem lehet senkit s „ugyanakkor nincs aki a párt adminisztrációs munkáját el-I vége ze, aki a tehfonokat felve^gve. . •A 3

Next

/
Thumbnails
Contents