Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.26.a/4)

1972-05-03

HHM I tevékenységük, Hanem a f elelősségből is kiv,szik részüket és a H feladcítvé 11 ; 1 ésokb.-r. élenjárnak, /:Gombos-téri, Iskola-téri, Kalamár 17o., Katona J.u., Pl tőfi.-téri, Ligeti X.u., Szárcsa a, M ált. iskolák.: / Javult a dómokratizmus a Petőfi-téri ált.iskolában, ahol a meg­­bízott „azgutó igyekszik felszámolni az autokrata vezetes ma­­|H rádványait. Helyesen alakúi a demokratizmus a Tojut-u.ált.iskola- H bán is', ahol Kántor Béla i azgutó elv áru kiemelkedő szakmai, pc- W dagógiai tudása vezetési haf'rozott.jágáuuk javulásával párosul. a kezdemény .zőkészséwnek m.-g kell nyilvánulnia a kerületi Művelő­­# désügyi Osztály felé is. JS térén még kevés történt. Gondolunk itt elsősorban a jól bevált módszerek szélesebb terjesztésének lehe- H tőségére, a korszerű feltételek i-.Ihásználásával. /rversenykiirá- H sok, programok, feladatlapok, sokszrorositó-gép.stb. :/ Ennek a fej M lődésnok elvi akadálya nincs, hiszen az osztály irányitóit is at- H hatja ez a szemlélet, Csepelről már sok cezdemányozés indult el. /:törzsgárda:/ Meg kellene szüntetni azt a gyakorlatot, hogy a BH kiváló pedagógiai múlttal rendelkező, de már elfáradt, torodott 9H embereket nyugdíjazásuk előtt néhány évvel nevezzenek ki vezető- H nek, Vagy vesetőhelyottesne.c. • Az igazgatók vezetési mó; -Zstóvol, kezdeményezőkészségével szoros ■ kapcsolatban áll tulturhalósOk is. » korületi állandó helyettesek H hiánya, a szoros tantárgy felosztás, betegség, szülési szabadság, H au ató.gi szabadságon...TM távollevők miatt sok órában kénytelenek M tanítani magok is, da szerepet Játszhat a nyugdíj szempontból val- H lalt túlórázás is. /: 7. sz. mellé klet. :/ A vezetés módjával szoros kapcsolatban álló tantestületi dómokra- ■ tizmus még nem regi keletű, iginyo inkább napjainkban orósodl.k. H » demokratizmust szolgáló keretek tartalommal Vali megtöltésé MM már megindult, de nem egyforma szintű a működésé. Pl. az Iskola- H tanácsok funkciója sem egyértelmű mindenütt, nem is funkcionálnak H úgy, ahogy e szervtől elvárható lunna. Van hely, ahol a. i-J 1

Next

/
Thumbnails
Contents