Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.26.a/4)

1972-05-03

MBjMraS * WSi ^B B ^B tantestülete fölé helyezik, viszont javaslattevő jogát figyelmen BB kiviil hagyják. A demokratizmus különben sem merülhet ki e szar-B| vezetek meglétében. Viszonylag kevés helyen jelentkezik úgy, mint BB ahogy azt a kerületi szakszervezeti titkár megfogalmazza./:a ta<a- ■ Hl testületben uralkodó hang, stilus, légkör, az emberi kapcsolatok B mg meglátó, vagy hiánya az általános munkahelyi közérzet fokmérője:/ ■B Hozzá kell fűzni, hogy a munkában való mind szélesebb résztvétel S^HB és az irányításban való szerepvállalás is idetartozó kritérium. I £ Több helyen az iskolai, demokráciát leszűkítik a jól- rosszulertel­mezett tantestületi demokráciára, nem veszik figyelembe, hogy o területhez szervesen tartozik még a tanulóifjúság és a szülők körében alakítandó demokratikus gyakorlat is, az ezzel kapcsolatos feladatokat nem lehet kizárólag az úttörőcsapat hatáskörébe utal- ^B ni, vagy csak a vezetésre hagyni, hanem megfelelő formában vala­­mennyi nevelő gyakorlatává kell tenni. A demokratikus vezetés igényli az önálló hatásköröket. 3rre mind több lehetőség nyilik. ^B Gyakorlati érvényesülése inkább a jövó$ , mint a jelené. Újabban több jogos igény merült fel a tantestületi demokrácia £ szélesítése irányában^Vita ma az igazgatók kinevezése körül van. B Eldöntése talán részletesebben szabályozza majd a jogok és köte- B iesaégek összefonódását, jobban megalapozza az egyszemélyi fele- gj ( \ lősséget,a demokratizmussal0 Hfl a tantestületek szakmai, ideológiai egységű szempontjából az ^B él, tkori megoszlás kihat a nevelőtestületek színvonalára, az együttes légkörére, dinamizmusára, a munka ütemére./sö.sz.mel- B léklet.:/ Ugyanígy hat mindezekre a nemek közötti megoszlás JB aránya is, h Hevületestülitalc egyre erősödő elnöisedése sok B problémát kos a nevelés f lyamatában. A koedukált nevelés ^B koedukált nevelőtestületeket igényelne, a majdnem teljesen B nőkből álló testületek szükségszerűen nehezebben tudnak megbír- B kózni a nevelés sokrétű feladatával. Vállalni kell azt a nehéz- B séget ma, h-'.gy a nők otthoni körülményei nem segítik elő a po- B ? r B L v> BjB

Next

/
Thumbnails
Contents