Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.26.a/3)

1988-04-20

I Két fő dologra osztja mondandóját, egyik szervezeti eloke­­szítás, másik pedig az összefoglalóval ás az állásfoglalás­­sál kapcsolatos javaslatunk. Úgy Ítéljük meg, hogy az üzemi, intézményi PB-k , partalapszer­­vezetek nagyon rugalmasan, sajátos helyzetüket figyelemhe-véve eredményesen oldották meg a feladatot, ebben a témában. Az indításnál voltak felvetések, hogy rövid az idő, stb. Égy érzi, hogy komolyan vettük a munkát, melynek meg van az ered­­menye. Az volt a lecke, hogy a párttagság az Országos Párt­­értekezlet állásfoglalás-tervezetéről mondjon véleményt, vi- MM tassa meg és tegye meg a javaslatait. A rugalmasság alatt 0 azt értem, hogy zömében a pártszervezeteink pártcsoport ér­tekezleten vitatták, beszélték meg az állásfoglalás terve­­zetet. Sok helyen volt párttaggyűlós, ezen túlmenően bizo­­nyos réteg vitákat is terveztünk műszaki értelmiség körökben, bizonyos vezetői körökben, tisztségviselőkkel, propagandis­­tákkal. Ez sikeres munka volt, melyért köszönet a pártszer­­vezetéknek, párttestületeknek. Úgy tűnik, hogy nagy horderejű kérdéseknél a kisebb csopor­­tok alkalmasabbak a vitákra, a vélemények kifejtésére.^ Évek óta ilyen vitalitást nem tapasztaltunk a párttagság részéről, mint ebben a ciklusban. A megjelentek 40-50 #-a mondott véleményt .Nem a szokványos módón szóltak hozzá, át­­|H ^ gondoltak voltak, de voltak szélsőséges megjegyzések is. ^ “ Most már nem vitatkozni kellene, hanem cselekedni! Ez a tár- M sadalom is a munka társadalma. Névszerint kértek garanciát a vezetést illetően. Az a megítélésünk, hogy egy jó munka volt, köszönet érte, külön köszönetét mond a PB tagjainak, M a felkért elvtársainknak, akik különböző értekezleteicen résztvettek a kerületi PB részéről. Hónapok óta a csepeli közvélemény, a párttagság hangulata H még jóindulat mellett sem minősíthető rózsásnak. Ennek meg vannak az okai - január 1-től indultunk: APA, személyi jö­­|H vedelemadó, árváltozások, sok minden befolyásolta a hangú­latot.

Next

/
Thumbnails
Contents